Hát persze, hogy eltűntek!!! Nomen est omen, ahogy a bölcs afrikai mondá. Volt nincs, akár a Patyomkin-falvak, vagy  akár a Patyomkin falvak lakói. Tűnődve sóhajtok fel: Ugyan hová lett az a sok szép, kövér paraszt? Ugyan hová? Hová lettek a tiszta, takaros házacskák? Az utak? A sertések az ólból?

-Most meg egy hajó... no meg a legénysége. 

Aki kiváncsi rá, olvassa el az újságcikket, én pedig leírom Patyomkin tábornok legendás életét igen tömören.

Grigorij Patyomkin, Nagy Katalin ágyasa és bizalmas barátja  1762-ben került az udvarhoz. Tehetsége nem mindennapi temperamentummal ötvöződött, lásd azt a szomorú kimenetelű biliárdjátszmát, melynek hevében nem csak a meccset, de az egyik szemét is elveszítette a tehetséges katona. (Ezek után udvari körökben már csak Küklopsz)

A szőrös óriás karrierje gyorsan ívelt felfelé. Tábornoki rangot szerzett, grófi címet, a Krími- félsziget elfoglalásával pedig a hercegi rang boldog tulajdonosának mondhatta magát.

Az ő nevével fonódott össze a szemfényvesztés művészete. Patyomkin 1787-ben krími körútra indult II. Katalinnal és állítólag, hogy a cárnő tetszését elnyerje, díszletekből építtetett falvakat, messziről is jól látható várakat, hadihajókat.

Kicsit sántít ez a történet, mert ha Patyomkin tényleg bizalmas barátja volt a cárnőnek, erre a bűvésztrükkre nem lett volna szüksége.

Azonban, ha csupán a kedvét kereste szíve hölgyének, tekinthetünk ezekre a falvakra  úgy is, mint egy csokor virágra a szeretett férfi hódolata jeléül.

Hát nem romantikus??? Szinte látom magam előtt, ahogy suhan a trojka és Patyomkin diadalittasan üvölt. (Ha Oroszországra gondolok, mindig suhan a trojka. A fejemben is mindig suhan a trojka...most is suhan...még mindig...)

Most már csak azt kellene megtudnunk, ki akarta a matrózokat, mint csokorba gyűjtött virágokat  átnyújtani II. Miklósnak.

(még mindig suhan...még most is....)

- még mindig....