Ahol a bulvár és a tudomány találkozik
Edison haldoklik.
Sőt talán már meg is halt a szénszálas izzó feltalálója, az első villanytelep létrehozója.
Az Edison által oly szépen kordában tartott villamosság sok embert megihletett, s ezek az emberek az ihlettől megrészegülve merészebbnél merészebb cselekedetekre szánták el magukat. Itt van példának csak egy, mely környezetemben esett meg.
Gyönyörű reggelre ébredtem aznap: köd volt és esett az eső. Bocsánat, helyesbítek. Köd volt, de az eső nem esett. (Munkanap volt, ami csak tetézte jókedvemet.)
Az iskolában gyermekeim hihetetlen izgalommal fogadtak, s rögtön közölték is ennek okát: A Merci anyukája felmászott egy villanyoszlopra!
Először persze nem értettem mit is keres egy anyuka a villanyoszlopon, és olyanokra gondoltam, hogy:
- Merciéknél kiment a villany és az anyuka felmászott az oszlopra, hogy megbizonyosodjék róla, ott minden rendben van-e.?
- Vagy hogy elszakadt egy vezeték az egyik villanyoszlopon és éppen akkor ment valami jó sorozat a tévében és felmászott megcsinálni.
Tanítványaim, látván, milyen értelmes képet vágok, rögtön el is magyarázták, mi történt. Az eset póriasan egyszerű:
Merci anyukája a szomszédasszonyával fogadást kötött, melyikük tud gyorsabban felmászni a villanyoszlopra. ( Két anyuka villanypóznán versenyt mászik…? És én nem voltam ott…?! )
Csak annyit kérdeztem, ki nyert. Hát persze, hogy a Merci anyukája!!!