A huszadik század első évtizedének anyagaiban még a szemlélődőnek is feltűnik, hogy sok a sztrájk.
Sztrájkolnak a szemetes fuvarosok, a munkások az ipar szinte minden területén. Óriási megmozdulás a vasutasoké és az aratóké. Hiába, az utóbbi kettő területileg és létszámban is a legnagyobb lehetőséget jelenti. (A vasutasoké nemcsak száz évvel ezelőtt, mint épp tegnap reggel is beállt a faktum, és punktum.)

A sztrájk nemcsak a modern társadalmak életét keseríti.
E megállapítás természetesen nézőpont dolga, mert az eredményes sztrájk méltán növeli az önbecsülést a körön belül, a körön kívüliek számára pedig a helyzet elfogadásának nemes gesztusa ad elégtételt.

A nép már az ókorban ismerte értékét s gyakorta használta fegyverül az emberi jogok csatájában, később pedig gyakran védte meg vele mindennapi kenyerét.

A római köznép legszentebb polgári jogait gyakran fenyegették, és nem egyszer vívta ki olyképpen, hogy megtagadta a felsőbbségnek a katonáskodást, a munkát és kivonult a városból.

A legérdekesebb ezek között a históriai „strike”-ok között az volt, melyet Kr. e. 311-ben a fuvolások rendeztek.
A sztrájk oka az volt, hogy a római praetor és censorok egy alkalommal kifelejtették a büdzséből a fuvolások hagyományos torát, melyet Jupiter ünnepén a nagy Jupiter-templomban költöttek el.

A megsértett fuvolások hátat fordítottak a szent városnak, mivel hogy ilyen szent jog mégse kallódhatik el holmi incifinci censorok kezén.

Odabenn pedig felfordult minden.
Az állam pusztulásától lehetett volna tartani, mert arra még nem volt példa, hogy sípszó nélkül áldoztak volna.

Egymást érték a küldöttségek a fuvolásoknál, a Tibur községben lévő sztrájktanyán.
Ám a síposok fülei most – süketek voltak. Végre is meghajolt a tekintetes magistratus, a praetor, a censorok. Másnap soron kívül lakomáztak az isten házában a szent síp kezelői.

Itália földjén ma is nagy odaadással sztrájkolnak a munkavégzés minden területén.
Személyes döbbenetem a Nápoly mellett fekvő Pompei romváros múzeumi dolgozóinak soknapos és határozatlan idejű munkabeszüntetése volt.

A turisták kedvéért angolul is kiírták még céljaikat is.
A naponta ott esdeklő londoni egyetemista sem hatotta meg őket, akinek már lejárt a szabadságos ideje és dolgavégezetlenül kellett volna elutaznia, holott csak azért repült Olaszországba, hogy egy tudományos kérdést személyesen ott és akkor tárjon fel.

Számára sem volt kivétel (v.ö. a második bekezdés nézőpontjával).