Bor, búza, szalonna égnek fő adománya. Eleink ezzel a közmondással fejezték ki a bor, a búza és a szalonna mindenek felett való értékét. Ha e javakból kevés volt, az élet is veszélybe kerülhetett. Nemcsak az egyes ember, hanem a kisebb-nagyobb közösségek életének is állandó eleme a termelés, gazdálkodás alakulásának figyelése, értékelése.

Rovatunk a korabeli sajtóanyagokból válogatva erre összpontosít. Törekvésünk annak feltárása, hogy hogyan ment „a világ elébb”, azaz a többféle nézőpontból szemrevaló cikkeket gyűjtjük össze naponta, így az egyéni olvasói érdeklődés is biztosabban talál utat a számára vonzó, kedves témákhoz.

Mert a gazdasági életnek számtalan ága-boga van! Többször találkozunk a század folyamán hiánygazdasággal, recesszióval és válsággal, majd gazdasági fellendüléssel, pénz- és tőkepiaccal; látjuk az állami beavatkozás igényét a gazdaság szereplőitől és látjuk a beavatkozó állam kényszerét. S végül látjuk Magyarországot lépdelni a piacgazdaságba, a fogyasztói társadalomba, s ekkor érdemes lesz elgondolkodnunk azon, hogy mi az ökológiai lábnyom, s hogy ment-e „a világ elébb”?

Időnként határterületekre lépünk. Súroljuk például a politika határát, ha a budapesti fuvaros kocsisok sztrájkjáról olvasunk híradást, ám itt számunkra a cikkben leírt gazdaságra utaló megállapítások fontosak (milyen feladatot látnak el), s nem az, hogy a városvezetés hogyan reagál. A tudomány és gazdaság határán mozgunk, ha az első magyarországi kalcium-karbid gyár megalapításáról közlünk hírt 1902-ből, és a magyarázatban kitérünk még az acetilénre is, de a lényeges elem nem a kémia, hanem a hegesztés gyors terjedése az iparban és az ipari szolgáltatásokban.

Gondolunk a hétköznapokra, a kiskertekre és a ház körül állatokat tartókra is. Rendszeres belső rovatunk a „Kis gazda”, amelynek cikkei az ősi természetes eljárásokat írják le növény- és állatbetegségek megelőzésére, gyógyítására, de a háztartás sok egyéb fortélya – mint például az aszalás – is előkerül. Még az sem lehetetlen, hogy a mai ökogazdák találnak hasznosítható vagy ötletadó módszert, hiszen a kemikáliák ekkor még csak születőben vannak.

Utoljára szóljunk még arról a csodás nyelvezetről, melyet napi hírekben kevéssé, de riportban, tudósításban, glosszában, tárcában, kommentárban, vezércikkben olvashatunk. Kicsit ráérős, kicsit emelkedett, kicsit humoros, kicsit távolságtartó, kicsit bizalmas – egyszóval érdemes a szavakat ízlelgetni a nyelvünk hegyén.

A XX. század elején Móricz Kis Jánosa még ezt mondta, mikor éhes dühében felrúgta a megdrótozott cserépfazekat: „Már míg élek, ebbe a szegénységbe kell szuszogni.” Ma a japán főváros egyik ismert áruházában bárki vásárolhat negyvencentis, négyszáz gyémántból kirakott, százkarátos luxusfenyőt, melyet átszámítva 320 millió forintért kínálnak. Tudom, hogy ez önkényes összevetés, ám arra mindenképpen utal, hogy mindkét dolog társadalmi jelenség, és mindkettő a gazdasági életből ered.

Nem a mindentudó szerkesztő mondja mindezt, hanem mindenekelőtt a szerencsés, akinek itt gyökerei vannak, aki elég sokat tud a XX. századról, de arra először kapott lehetőséget, hogy szinte egyidejűleg láthassa a mindennapokat, hiszen az egy hónap múlt – egy nap jelen páratlan barangolást és rácsodálkozást tesz lehetővé. Talán már most, az út elején otthonosabb lett számomra az itthon.