Nem tudom, hogy a századforduló embereit valóban olyan nagyon meghatották-e ezek a dolgok. Egy azonban biztos: a korabeli sajtó hatalmas teret ad az ünnepelteknek.

Ma igen nehéz lenne elképzelni, hogy a legnagyobb példányszámú lapok ennyit írjanak mondjuk Vörösmartyról. Úgy tűnik, a mostani utókor hálájának non plusz ultrája, hogy nagy költőink érettségi tételként évente kizsigerelhetik a nagybetűsbe lépőt, de nyugodtan állíthatom, hogy évfordulóik csak az érettségi táján válnak gyanúsan nyugtalanítóvá.

El sem tudom képzelni a mai olvasóról, hogy egy vasárnapi laban elolvasson három oldalt Vörösmarty Mihályról. Egy mai főszerkesztő, ha ilyen cikkre lelne lapjában, nagyon veszélyesen nézne..

Mennyire más volt annak idején a ritmus! A Vasárnapi Újság főszerkesztője jól ismerte olvasóit - egyébként vérbeli üzletember volt, aki nem kockáztatott volna egyetlen fölösleges sort sem, ha nem lett volna rá igény! - Tudta, hogy a polgár vasárnap ráér, kényelmesen hátrdől kedvenc karosszékében, elmerül a lapok közt és olvas.

A kultúra nem volt ekkora tehertétel a napi vagy heti sajtóban, mint napjainkban. Bátran megjelenhetett az egész Árpád-ház története, hosszú tanulmány a csángókról, vagy éppen nyelvészeti, néprajzi vagy történelmi olvasmányok.

Milyen érdekes! 1900-ban is vannak nagyon élvezetes katasztrófák, balesetek sok halottal, égő házakkal, döbbenetes bűnügyek kemencében sült emberrel - és láss csodát: csupa apró betűvel szedve , valahol az újság vége felé.

És mi ordít az első oldalon hatalmas betűkkel? - na mi?- hogy : Száz éve született Vörösmarty Mihály!
Ma ez elképzelhetetlen, de ha mégis megpróbálná egy balek szerkesztő, akkor ezt a mondatot csak úgy küldhetné címlapra, ha mondjuk egy SMS játék megfejtése lenne, ami két híres pucér cici közé lenne feltetoválva!