Az év második felében nagy izgalommal vártuk, hogy a párizsi olimpián felhangozzanak a magyar himnusz kezdő akordjai. Várta Bauer is, várta, várta ...

De kezdjük az elején. A diszkoszvetőknek egy erdei tisztáson találtak helyet, a részben még kialakulatlan szabályok miatt az egységességet egy meglepő szerkezettel biztosították. A versenyzőknek egy 2,5 m oldalú, fakeretes négyszögből kellett indítaniuk a dobásokat, ami pár centire kiállt a földből. Más szabályra nem is volt szükség. A diszkoszvetés délelőtti selejtezőire 16 versenyző jelentkezett. A magyar Bauer rögtön az elején megszerezte a vezetést, egy 36,04 méteresre sikerült dobással. Azonnal világcsúcstartóként kezdték ünnepelni, mindenki úgy látta, hogy teljesítménye túlszárnyalhatatlan. Valószínűleg a hírközlés hiányosságaiból adódott, de senki nem tudta ott és akkor, hogy ez a táv legfeljebb Európa-csúcsnak tekinthető, hiszen az Egyesült Államok 1897. évi bajnokságán Hennemann 36,19 métert dobott. Természetesen ez a nagyszerű teljesítmény értékét semmivel sem csökkenti! Mint ahogy az sem, hogy a következő három dobásában csak közepesen teljesített, hiszen ennek ellenére megmaradt az elsősége, és elvitathatatlanul övé az olimpiai bajnoki cím. A második helyet a cseh Janda-Suk szerezte 35,25 méteres, a harmadikat az amerikai Sheldon, 34,6 méteres dobásával. Az ötödik helyet is magyar versenyző szerezte meg, az előző év bajnoka, Crettier Rezső, 33,65 méterrel.

Ne feledkezzünk el a többi versenyszámról sem! A 22 ország sportolóinak részvételével zajló versenyen ismét az Egyesült Államok szerepelt a legjobban, 21 első, 13 második és 15 harmadik helyet szereztek. (Az érmek másképpen alakultak, hiszen ezen az olimpián az első helyezett kapott ezüst-, a második bronzérmet! (Az aranyat biztosan a világkiállításra tartogatták...)
Az összesítésben a második helyen a házigazda Franciaország végzett, 18 első, 27 második és 21 harmadik hellyel. A franciák főleg a tornában voltak rendkívül sikeresek, az első 22 érmet ők mondhatják a magukénak.
Előkelő helyen végzett Nagy-Britannia (12-9-7) és Belgium (3-3-1), de Németország és Olaszország is három – három első hellyel dicsekedhet. Ausztrália kettő, Kuba, Kanada és Luxemburg egy-egy első helyet szerzett.
Magyar érmesek:
Első hely (1): atlétika - Bauer Rudolf, diszkoszvetés (36,04 méter)
Második hely (2): úszás - Halmay Zoltán, 200 és 4000 méter gyors
Harmadik hely (2): úszás - Halmay Zoltán, 1000 méter gyors, atlétika - Gönczy Lajos, magasugrás

Az olimpiai bajnoki címet szerzett Bauer meghatódva és büszkén állt a dobogón, a magyar delegáció is felejtett minden nehézséget és kényelmetlenséget, várták a nagyszerű pillanatot, amikor fölcsendül a himnusz. No igen. Mivel Párizs oly messze van Budapesttől, s az akkori monarchikus viszonyok olyannyira átláthatatlanok és érdektelenek voltak a szervezők számára, Bauer tiszteletére a magyar helyett az osztrák himnuszt játszották le. Hiába, a Monarchia az Monarchia, Bauer mégis az első XX. századi olimpiatörténet első magyar aranyérmese volt és marad.
A párizsi olimpia legsikeresebb versenyzője az amerikai Alvin Kraenzlein volt, aki távolugrásban, valamint három gátfutószámban (60, 110, 200 m) bizonyult a legjobbnak, így négy „ezüsttel” térhetett haza.

Nem felejti el a sporttörténet Ray Ewry nevét sem. Az először a párizsi játékokon bevezetett helyből ugrást nyerő fiatalember gyermekbénulásból gyógyult fel. Először orvosa tanácsára, izomerősítés céljából kezdett ugrani, annyira sikeresen, hogy azonnal három első helyet is szerzett, helyből magas-, helyből távol- és helyből hármasugrásban.
Talán véletlen, hogy ők ketten szobatársak voltak a pennsylvaniai egyetemen, és két másik szobatársukkal (Irving Baxterrel és John Tewksburyvel) együtt összesen 23 versenyszámban elsőséget, öt második és egy harmadik helyet harcoltak ki maguknak.
Kortörténeti jelentőségű, hogy a párizsi olimpián már nők is versenyezhettek. Összesen 11-en neveztek be, az első bajnoki címet a brit Charlotte Cooper érdemelte ki, ő tenisz egyesben és vegyes párosban is a legjobb lett.

A sportágak formálódását jelzi, hogy olyan versenyszámokban is írtak ki versenyeket, és adtak át érmeket, amelyek mai szemmel nézve meglehetősen furcsán hatnak. Bajnokot hirdettek például kötélhúzásban, víz alatti úszásban, akadályúszásban (itt a vízben póznára kellett felmászni, csónakokon szökdelni), élőgalamb-lövészetben. A civil állatvédők biztosan a világkiállításon nézték ezidőtájt a postagalambokat…

Minden szervezetlenség, minden érdektelenség és vélt vagy valós ellenérdekeltség ellenére a párizsi olimpia a teljesítmények szempontjából rendkívül sikeresnek mondható: majdnem minden athéni rekord megdőlt, és egyetlen korábbi győztes sem tudta megvédeni elsőségét.

Nem mondható el ugyanez a rendezvény légköréről. Ahogy az athéni olimpia pompája, lelkesedése, büszkesége átragadt akkor a versenyzőkre, úgy a közöny, a szervezetlenség, a pontatlanság, a zűrzavar is rányomta bélyegét a résztvevők hangulatára. Sok vitás helyzet alakult ki, némelyik a helyszínen, némelyik évekkel, évtizedekkel később pattant ki.

Számunkra talán a legérdekesebb az a vita, ami Bauer elsőségét is érinti. Túl azon, hogy bajnoki címe elvitathatatlan (ezzel nem is próbálkozott senki!), korszakot nyitó, új stílust teremtő atlétaként is tisztelték. Ő így emlékezett újításáról:

„… Az első olimpiai versenyen, 1896-ban a diszkoszvetésnek a görögök voltak az egyedüli művelői. A görögök az antik diszkoszvető szobrok mozdulatait utánozták és eszerint dobtak. Ezek a mozdulatok nagyon szépek voltak, de nagy eredményt nem lehetett velük elérni.Az amerikai Garrett ekkor látott életében először diszkoszt (súlylökőként utazott Athénba). Elleste a görögök mozgását, és mindjárt jelentősen javított is rajta: oldallendítéssel dobta el a szert (a görögök lendületvétel nélkül, helyből dobtak), és le is győzte a görögöket. Az athéni olimpián jelenlevő magyar sportvezető, Iszer Károly hazahozott magával néhány diszkoszt. Megmutatta nekünk a Millenárison a kétféle stílust. Mi fiatalok azonnal megpróbálkoztunk mindkettővel, és az ógörög stílust hamarosan kiszorította a Garrett-féle. Ezzel a stílussal nyertem meg 1897-ben Magyarország első diszkoszvető bajnokságát 31,15 méteres eredménnyel. 1899-ben és 1900-ban a magyaróvári gazdasági akadémia hallgatója voltam, és itt már szorgalmasan készültem a párizsi olimpiára. Minthogy a Garrett-féle stílus nem elégített ki, szakítottam vele és újítással próbálkoztam. Jó füleslabdázó létemre eszembe jutott, hogy füleslabda módjára forgással kellene kidobni a diszkoszt. Megpróbáltam fordulattal venni lendületet, és ez úgy sikerült, hogy az olimpiai próbaversenyen - ahol egyedül én dobtam fordulattal – 33,21 méteres dobásommal legyőztem Crettiert, a MADSZ legjobbját is. … Párizsban az edzéseken nagyszerűen ment a dobás. Egy ízben 38,1 métert dobtam, amellyel túlszárnyaltam az akkori világrekordot. A versenyen azonban, mint a legtöbb sportolót, engem is elfogott az idegesség, és bár első dobásaim a selejtezőben jól sikerültek és 36,04 méterre repült a diszkoszom, délután javítani már nem tudtam. Ám ezzel is elnyertem az olimpiai bajnokságot. A párizsi olimpiáról hazaérve már csak rövid ideig, és akkor is csak vidéki, gazdász-versenyeken indultam. Magyaróvárott azonban továbbra is dobálgattam, és eközben sikerült 42-43 méteres eredményeket is elérnem. .. Olimpiai győzelmem mellett legalább ennyire örültem annak, hogy a fordulással való dobást, amelyet én honosítottam meg, minden atléta átvette, és az lett a diszkoszvetés modern stílusa.”

Hát ezzel a kijelentéssel nem értett egyet a prágai Janda-Suk, aki akkor Párizsban a második helyet szerezte meg Bauer mögött. Igaz, hogy jóval később, de egy nyilatkozatában azt állította, hogy az új stílus atyja valójában ő volt, és nem Bauer. Szerinte az általa „rotációs stílusnak” nevezett módszert ő fejlesztette ki, és a magyarok csak akkor lesték el tőle, amikor Budapesten versenyzett.
A kérdést ma már nem lehet eldönteni, szerencsére nem is kell. Még az is lehet, hogy mindketten joggal érezhetik „atyának” magukat, hiszen nem ez lenne az első és egyetlen lelemény, amit egyidőben, egymástól függetlenül többen is „feltaláltak”.

Mindezel együtt a párizsi mégiscsak a „legek” olimpiája. A legzűrzavarosabb, a legszervezetlenebb, a leghosszabb, de a században mégiscsak a legelső. Emlékezzünk rá szeretettel, és várjuk a következőt!