Dtum
Login with Facebookk
Blog
2007|12|04

Közveszélyes birkák

Szerző: Lóczy István

   A birka különösen veszélyes állat. Ezt a tulajdonságát sokáig olyan kitűnően leplezte, hogy még az ártatlanság, a szelídség egyik jelképévé is felküzdötte magát. Mivel azonban időnként nem tudott eléggé uralkodni magán, előbb-utóbb gyanússá vált, míg végül leleplezték.
   Heves támadásokat intézett a birkák ellen Morus Tamás (Thomas More, 1478-1535), aki azzal vádolta őket, hogy „A ti szelid birkáitok, a melyek oly szelidek és oly kevéssel beérik, most oly falánkok és vadak lettek, hogy megeszik az embert, elpusztítják a szántóföldeket, házakat és falvakat.” (Utópia) Mint köztudomású, Angliában a gyapjú iránt kialakult hatalmas kereslet miatt a földbirtokosok a paraszti földek rovására birkalegelőket alakítottak ki, ennek pedig fontos szerepe volt az angol kapitalizmus kialakulásában, és abban is, hogy ebbe az angol nemesség bekapcsolódott. A látszatra ártalmatlan birkák itt mutatták ki először a foguk fehérjét.
    Magyarországon sem ártott volna óvatosabbnak lenni velük szemben. Amikor a felvilágosult Habsburgok – Mária Terézia és II. József -, majd a reformkor haladó nemessége a gazdaság korszerűsítésének lehetőségeit latolgatta, az angol példa is számításba jött, és a magyar nemesség egy része szintén a birkákban látta a továbblépés lehetőségét. Voltak, akik minőségben felül is akarták múlni az angolokat, és ezért a legfinomabb gyapjút adó merinoi fajtákat kezdték tenyészteni. Egy dolgot azonban nem tudtak, nem is tudhattak. Azt, hogy mire birkáikról lenyírhatják a várakozásnak megfelelően finom gyapjút, addigra a textilipar többnyire olyan gépekkel fog dolgozni, amelyek számára ez a gyapjú egyenesen hasznavehetetlen, ugyanis túlságosan finom, és a gépek összetépik. Így ez a kezdeményezés zátonyra futott, a magyar „birkás nemeseket” jelentős károk érték.
    Ez az eset a birkákkal csak előzetes volt ahhoz, ami a mezőgazdaságra várt a 20. században. A termelőknek ettől kezdve ugyanis nem volt elég "csupán" a minőséggel törődni. Figyelni kellett, és egyre fokozottabban, a piaci igényekre, arra, hogy a vevő mit keres, hogyan akarja a terméket hasznosítani, figyelni kellett az ipari technológiákra, ezek változásaira. A gazdasági ágak összekapcsolódtak, és mindegyiknek számolnia kellett a többiek igényeivel.
     A birkák pedig bennünket figyelnek a szemük sarkából - nézzék csak meg jobban őket!

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98