Képviselőház vagy birodalmi gyűlés? (Avagy harap-e a kőoroszlán?)

     1902 októberében a képviselők használatba vehették az új Parlament épületét. Az épület elhelyezése a Duna partján, a királyi várral szemben a hatalom másik pólusát, és annak jelentőségét jelképezte és hangsúlyozta.
     Emellett az épület, a századforduló más nagy építészeti alkotásaival együtt, kifejezte a Magyarbirodalom (a kifejezést használták a korban) nagyságát és állandóságát is. Ez a birodalom nemrég volt ezer éves, seregnyi viszontagságos korszakot élt túl, és ezeréves álmok kapcsolódtak hozzá. A birodalom épületei megállították az időt, a stíluselemek közül száműztek minden esetlegeset, múlandót: csak antik vagy gótikus oszlopok, kupolák maradtak, hatalmas lépcsők, ahol az ember jól érzékeli saját kicsinységét. Kőoroszlánok tekintete kísér bennünket, védelmezően vagy fenyegetően – saját szándékaink függvényében. Történelem és komolyság mindenütt, és ha teszünk egy rövid sétát a mai ötödik és a hatodik kerület egyes részein, még ma is megérint bennünket a birodalom felsőbbrendűségének hangulata. Ilyen lehetett Róma légköre, életérzése is.
     És ahogy Rómáról, a Magyarbirodalomról sem képzelte senki, hogy egyszercsak vége lesz. Hiszen az nem lehet, gondolták a rómaiak és a magyarok, hogy a barbár népek, a germánok, a longobárdok, a gepidák (most akkor a hunokkal meg majd a magyarokkal mi is legyen?), a gótok, valamint a románok és a tótok nyilvánvalóan alacsonyabb rendű kultúrája kiszoríthatja a mi magasabb rendű civilizációnkat. Így aztán nem is vettük komolyan se őket, se kéréseiket-követeléseiket, hanem birodalmi álláspontra helyezkedtünk, és vagy gúny, vagy felháborodás tárgya volt az, hogy a tótok tótul akartak beszélni, a románok meg románul.
     A birodalom azután súlyos árat fizetett ezért a figyelmetlenségért, a meg nem értett népek kiléptek belőle, amint alkalom adódott erre, szuvenirként pedig megtartották a területeket. A birodalom méltó örököseiként ők sem voltak fogékonyak mások problémáira, például hogy a magyarok magyarul akartak beszélni, és nem zavarta őket az sem, hogy kultúrájuk miszerintünk alacsonyabb rendű.
     Cserbenhagytak bennünket a kőoroszlánok is, pedig jó sokat csináltunk belőlük. Még csak meg sem ijedt tőlük senki.