Dtum
Login with Facebookk
Blog
2007|11|19

A világszínvonal bűvöletében

Szerző: Lóczy István

    Magyarország földrajzilag tulajdonképpen nincs jó helyen. Bár Árpád apánkat nem illik kritikával illetni, azért ez a honfoglalás csak félmegoldás volt, lássuk be. Lehet hogy elsősorban nem is rajtunk múlt a dolog, hiszen néhány csapat továbblovagolt nyugatabbra és a napfényes Itáliába, de aztán talán a goromba fogadtatás miatt, talán azért, mert már eddig is nagy út állt mögöttük, szépen sorban visszatértek a Kárpát-medencébe.
    Nem biztos, hogy ez a Kárpát-medence jó helyen van. Hiszen alig telt el ezer év, és tőlünk karnyújtásnyira kialakultak a világ legfejlettebb és leggazdagabb országai, amelyek mindig mindenben élen járnak, amelyektől mindenki irigykedve és a siker reménye nélkül próbálja meg ellesni, hogyan csinálják ezt. Az egyik nemzedék Párizsra veti „vigyázó szemeit”, Széchenyiék Angliába mennek, a fél szemünk mindig a Nyugat felé néz, mert ott történnek az igazi dolgok, a többi csak sápadt másolat. Közép-Európa egész lakossága tisztában van ezzel. Más ez, mint például az oroszoknál. A cár atyuskák némelyike (és semmiképpen se feledkezzünk meg Katalin cár anyuskáról sem!) belátta, hogy országa elmaradott, mármint a Nyugathoz képest, és megpróbált felzárkózni. Ebben a törekvésükben azonban csupán maroknyi emberre támaszkodhattak, a többieknek fogalmuk sem volt az egész problémáról – hiszen Oroszország túlságosan messze volt.

    A mi esetünkben ez a karnyújtásnyi távolság komoly lelki bajok forrása lett, mert az áhított nyugati színvonalat többször is már szinte, már majdnem, már sok tekintetben elértük, amikor valami mindig keresztülhúzta a számításainkat. Ilyen „majdnem”-állapot volt a századforduló is. A „komp-ország” mintha a nyugati parthoz lenne közelebb. Budapest európai színvonalú főváros hidakkal, üzletekkel, és földalatti vasúttal, ami igazi kuriózum. Tekintélyes gyárak telephelye, forgalmas dunai kikötő. A magyar gyárosok és mérnökök az újítás és a találmányok lázában égnek, szinkronban a nyugatiakkal. Tőlünk is vásárol a Nyugat, és mi magunk is büszkék vagyunk a magyar ipar gyártmányaira. Feltalálóink messze földön híresek. Megfeszített munka és sikerek, amerre csak nézünk. A városiasodás csillogásán és a technikai újdonságokon túl más, nehézkesebb területeken is érezni lehetett az új időket. A folyószabályozások során olyan mértékű vízrendezés folyt az országban, amelyet többen a hollandok tevékenységéhez hasonlítottak. A legkonzervatívabbnak tartott mezőgazdaságban máig ható változások mentek végbe: a homoki szőlők egész tájakat lendítettek fel, és a háziállatok új fajtái jelentek meg. Az ősi magyar szürkemarha lassan, de megállíthatatlanul szorult a háttérbe a tarkább nyugati fajták terjedése miatt, mert ezek több tejet adtak.

   A világszínvonal kézzelfogható közelségbe került. A kompon a matrózok készíteni kezdték a köteleket, hogy kikössenek a nyugati parton.

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98