Utólag visszatekintve a kor emberének félelmei a repülőgéppel és a repüléssel szemben nem voltak teljesen alaptalanok. Az viszont érdekes kérdés, hogy az egyes korszakokban milyen érveket sorakoztattak fel ellene, vagyis mivel indokolták, hogy az embernek „a földön a helye”.

Furcsa módon az ellenzőket nem elsősorban az foglalkoztatta, hogy technikailag lehetéges-e a repülés. Ami a műszaki megoldásokat illeti, nagyon bíztunk magunkban mindig – félelmeink főleg erkölcsi természetűek voltak.

Emlékeznek még Daidalosz és Ikarosz történetére? Daidalosznak, aki sem túl magasra nem tört, sem túl mélyre nem süllyedt, nem okozott nehézséget a repülés. Bajba Ikarosz került, aki nem elégedett meg a neki rendelt „középpel”. Vagyis a történet szerint a repülés sikere morális kérdésként fogalmazódott meg és elsősorban az embernek az istenekhez való viszonyát érintette.

A XVII. században, amikor egyre többen kezdtek ismét a repülés gyakorlati megoldásával kísérletezni, megintcsak az erkölcsi szempontok alapján bírálták a próbálkozókat. Akkoriban úgy tűnt, hogy az ember pillanatokon belül képes lesz repülni, tehát az aktualitás okán a próbálkozókat igen heves támadások érték.

Caramule Lobkovitz az 1600-as évek közepén úgy gondolta, hogy „ha [az emberek] tudnák, hogyan kell repülni, állandó veszélyben lennének. Kinek az élete lenne akkor mentes a veszélyektől? Melyik ház lenne biztonságban a betörőktől? Melyik város lenne biztonságban ellenségétől?”

Többen egyenesen a világ – vagy legalábbis a korabeli világrend – végét vélték a „repülő emberben” fölfedezni. Mi is lenne a társadalommal, ha az emberek kedvük szerint elhagyhatnák lakóhelyüket, a bűnözőket nem lehetne meggátolni abban, hogy „szabadon lecsapjanak az ártatlanokra”, főleg pedig senki nem akarna dolgozni, aki megízlelte „a repülés gyönyörét”.

Mi is lehetett a végső érv az ellenzők kezében? Természetesen a vallás tanításai. A már fentebb idézett Lobkovitz szerint „„Isten tagadta az ember repülésre való képességét” – vagyis az ezzel kapcsolatos próbálkozások már–már az istentagadás fogalomkörébe tartoztak.

Ha jól belegondolunk, ebben a gondolatkörben a vallási szempont már inkább volt indok, mint ok: valójában a társadalmi rendet és hierarchiát látták az ellenzők veszélyeztetve.

Ahogy telt az idő, a repülés mindig fontos kérdés maradt. Az 1700-as évek végén Samuel Johnson kérdése már akár az 1903-ban íródott cikk összefoglalása is lehetne:„Mi volna a biztosíték a jóra, ha a rossz örömmel rontana rá az égből?”

Itt már nincs szó istenről, nincs szó a társadalomról, ez már az 1903-as cikkből fenyegető „bellum omnium contra omnes” – mindenki háborúja mindenki ellen. Igaz, a repülés ekkor már valóban realitás volt, még ha nagy eseménynek is számított egy-egy sikeres kísérlet.

Azóta a technikában felgyorsultak az események; ma már nemcsak a levegőt, de a világűrt is hódítgatni kezdjük, már láttuk „az égből a jókra rontó rosszat”. Vajon eszünkbe jut-e néha-néha Daidalosz?