Lám, mennyi mindenre jó a statisztika! Összeszámlálhatjuk vele egy ország lakosságát, megtudhatjuk belőle, hogy közülük mennyien hadrafoghatók és ugyanazokkal a módszerekkel kiolvashatjuk, hogy „modern” fegyvereink mennyire hatásosak meggyilkolásukban. Sajnos – vagy szerencsére? –, mint megtudtuk, „a mai lövegek csak ép olyan arányban ölik meg az embereket, mint az azelőttiek s igy az emberiesség semmit nem nyert használatukkal”.

Sajátos kulturális aspektus „nyereségnek” tekinteni a holtakat, „emberiességnek” a gyilkolást – de hát tudjuk rég: háborúban és szerelemben mindent szabad.

Azért ne csüggedjünk el, van itt fejlődés mégis, hiszen sokkal több lenne az áldozat, ha nem szólna közbe az orvostudomány. Ráadásul nemcsak megmenti az embereket, hanem a gondos ápolásnak köszönhetően mihamarabb vissza is küldhetők a hadszíntérre, ami persze nem okoz egyforma örömöt a hadban álló feleknél.

Nincs min keseregni, erről szól a háború és erről a huszadik század. Fegyverek és medicinák, technika és tudomány, nagy és még nagyobb nekibuzdulások, teremtés és pusztítás. De bármivel is próbálkozunk, végül csak egyetlen dolog számít: a technikai fölény. Mindegy, hogy a termelés vagy a háború - az élet vagy a halál - szolgálatába állítjuk-e, csak ez a maradandó, minden más csak epizód.
Szerencsére nemsokára jön majd egy kócos férfi kerek szemüveggel és mindezek ellenére megpróbál meggyőzni arról, hogy a háború vagy szerelem dilemmában a szerelmet válasszuk.