Jelen esetben a fonográf nyelvmesterként való használatát. Szó sem esett akkor még a leckénként postán megkapott tananyagokról és a távoktatásról – csak egy kétséges eredményességű üzleti vállalkozást láttak a dologban.

Úgy tűnik, mára ez a próbálkozás is „kinőtte magát”! Napjainkban a legmodernebb formának számít például az interneten továbbított tananyag, a levélben működő mentor-rendszer sőt némely esetekben a vizsga is a világhálón bonyolódhat. És a sikerben már senki nem kételkedik.

Ahogy akkor nem gondolták, hogy egy technikai jellegű próbálkozásból egyszer pedagógiai módszer (s ki tudja még, előbb-utóbb talán paradigma) születik, ma is elfeledkezünk egyről-másról.

Például, hogy a tanítás nem elsősorban – és főleg nem kizárólag! – az információk átadását jelenti. Hogy az a személyes példaadás, amit pedig oly fontosnak tartottak „nagy nevelőink”, talán nem érvényesülhet maradéktalnul a személyes (és rendszeres!) együttlét nélkül.

Persze a mai távoktatások nagy része felnőtteknek szól. De olyan biztosak vagyunk benne, hogy rajtunk, „nagyokon”, már nincs nevelni való?...