Isten hozott, 1900!
1900-at írunk! Magunk mögött hagytuk a történelem talán leghosszabb századát, ami forgószélként söpört végig a tudományon, a technikán, a művészeten és a társadalmon. A leghosszabb, hiszen 1789-ben kezdődött és úgy igazán csak az első világháborúval ér majd véget.
A polgárok kora volt ez, megmámorosodva, felforrósodva az ipari forradalom vívmányaitól, a gazdasági fejlődés eredményeitől - és lehűtve a háborúk kijózanító zivataraitól. Szegény múlt század, nem volt könnyű dolga! Az iparosodó társadalom nemcsak egyre több eredményt, terméket, technológiát kívánt tőle, hanem egyre több kényelmet, függetlenséget és hatalmat is a természet és olykor akár a világ fölött.
Valljuk be, jól csinálta! Soha még korábban olyan kényelmes, gyakorlatias nem volt az élet, mint amilyenné a 19. század verejtékes munkájával tette. Rengeteg találmány, felfedezés, tudományos eredmény született, melyek hatalmas hasznot hoztak, könnyebbé, kényelmesebbé tették a mindennapokat, kitágították a világot.
És milyen az ember! Itt állunk a századfordulón és semmi könnyes búcsú, semmi hálálkodás, csak szigorúan előreszegezett tekintettel rohanunk a következő századba, abba bizonyos "huszadikba" - amit annyira vártunk s amivel majd annyira nem tudunk mit kezdeni, amikor eljön majd a "huszonegyedik".
A nagy sietségtől észre sem vesszük, micsoda csodákat örököltünk. Amikor meghallottuk, hogy Galvani békacombjai az "elektromosságnak" nevezett megfoghatatlan valamitől rángatóznak, esetleg mosolyogtunk rajta és megvontuk a vállunkat. Amikor Volta, Faraday és Ampére mégis komolyan vette és a mi munkánk helyett a termelés szolgálatába állította, senkit nem rázott meg - legalábbis lelkileg - a dolog. Mint ahogy nem foglalkoztunk Wöhlerrel, aki mesterségesen állított elő szerves vegyületet, Mengyelejevvel, aki kidolgozta a periódusos rendszert, sőt Pasteurt és Semmelweist néhányan egyenesen "őrültnek" tartottuk. (Még szerencse, hogy ezzel a kórképpel óvatosan bántunk, hiszen Bayle leírta ugyan már a "paralízis progresszívát", mint igen gyakori elmebetegséget, de csak jóval később jövünk majd rá, hogy valójában a kezeletlen szifilisz okozza.)
Hasonló sors várt a technika nagy találmányaira is. Ezekről ugyan kicsit többet diskuráltunk, sőt, olykor gúnyolódtunk is rajtuk, mégis igen gyorsan életünk részévé váltak. A század elején még a vasutat dicsőítettük és átkoztuk, ma már az autombillal tesszük ugyanezt. Kísérletezünk a rádióval, a repüléssel, pedig még a telefont sem tanultuk meg jól kezelni.
Érdekes módon jóval mélyebben megrázott minket Darwin elmélete a "fajok eredetéről". Igen, erről azonnal hosszas és heves vitába kezdtünk, sikerlistás könyveket írtunk róla, betiltottuk majd tanítottuk az iskolákban, cáfoltuk és védtük. S tettük mindezt nemcsak a tudomány berkein belül, hanem úton-útfélen, a kávéházakban, borbélyoknál, vicclapokban. ("Lehet, fiam, hogy te a majomtól származol, de én nem!")
No igen. Ez a könyv valóban alapjaiban rendítette meg világképünket s ami nagyobb baj, önérzetünket is. Meglepően gyorsan és könnyedén hozzászoktunk mindenhez, ami kézzelfogható, ami praktikus, ami mérhető és eladható. Nem tudtunk azonban mit kezdeni évezredes előítéleteinkkel, hiteinkkel, mítoszainkkal.
Nem véletlen, hogy a 19. század - minden erénye és teljesítménye ellenére - erősen kibillentette a mérleg nyelvét: a természettudományban, technikában és technológiában, vagyis a polgári társadalom "külső kellékeiben" óriásit alkotott, ugyanakkor káoszt teremtett a társadalomtudományokban és a filozófiában.
S mi most itt állunk az ezredforduló mámorában, homlokunkhoz emelt kézzel kémleljük a jövőt s még csak nem is sejtjük, mi minden vár ránk. Radioaktivitás, atomenergia és Hirosima; genetika, génmanipuláció és zöld mozgalmak; ötödik sebesség, automata váltó és űrtaxi; golyószóró, napalm és Korea; relativitáselmélet és kvantumfizika. Túléljük az egzisztencializmust, minden halálra, harcra, szenvedésre és bűnre kihegyzett tapasztalatával és belepillanthatunk Hawking univerzumának fekete lyukaiba, hogy végül a New Age ölelő karjaiban leljünk - legalábbis időleges - menedéket. . Szárnyalunk és lezuhanunk, feltalálunk és újra feltalálunk, felfedezünk és megcáfoljuk, de sebaj!
Vár ránk a XX. század minden csodájával, örömével és bánatával, háborúival és békéivel, ünnepeivel és hétköznapjaival. Szép évszázadot!
