Szép dolog a genetika és a statisztika, még szebb, ha a kettő összekapcsolható. Mert így alkalmunk van kimutatni az öröklés számszerű hatásait, jelen esetben éppen a bűnözés és a homoszexualitás vonatkozásában.

S miért is vonnánk kétségbe az eredményeket, hiszen ősidők óta hisszük, hogy „a számok nem hazudnak”. Van x darab bűnözönk, van y homoszexuálisunk – a két csoportból z százalék egybeesik: adott a következtetés, hogy a kettő szorosan összefügg.

Nomármost ebből két dolog következhetik. Vagy eleve elítélünk minden homoszexuálist mint potenciális gonosztevőt (mint tette ezt például „Tarnovszky, Laupt, Serieux, Penta, Cantarano, Westphal s Krafft-Ebing”), vagy a veleszületett homoszexualitás sajnálatos következményeként betegségnek tekintjük a bűnözést (Näcke, Gross, stb. után).

Az első esetben az egyetlen racionális döntésünk, ha minden homoszexuálist azonnal elzárunk a társadalomtól, még mielőtt alkalma lenne bűnt elkövetni; a második esetben viszont minden bűnözőt el kell engednünk, amennyiben homoszexuális.

(Persze előbb azért ajánlatos megvizsgálni, hogy nem „alkalmi” (vagy „egész” és „fél”) gonoszetvőről vagy homoszexuálisról van-e szó, hiszen ebben az esetben természetesen más szempontokat is figyelembe kell vennünk. Mert lehet, hogy pusztán az „életkor”vagy az „összezsúfolás” az ok s iyenkor feltétlenül más elbírálás szükségeltetik, mint a „valódi javíthatatlanok” esetében.

És hát azt se feledjük, hogy a „valódi” homoszexuálisok esetében azért még van remény: a „nemi ösztön csökkenésével” ugyanis előbb-utóbb a „javulás útjára térnek”.)

Jó lesz hát odafigyelni erre a két (vagy egy?) csoportra! Nemes társadalmi feladat lehet javítani a javíthatót és védeni az „ártatlanokat” azoktól, akiken nem lehet segíteni…Minden tudományos alapunk meg is van rá, hiszen látták a statisztikákat, ugye? S a számokkal még egy Mengele-formátumú „tudományos nagyság” sem szállhat vitába.

Sajnos, a maga korában a statisztika tudománya alapján nem is szállhatott. Akkoriban még szilárdan tartotta magát az egyenes vonalú kauzalitás modellje – vagyis a fentebb említett „x darab bűnöző, y homoszexuális, z százalék egybeesés” számítási mód.

1950 óta viszont nincs mentség az ilyesmire – már statisztikai alapon sem. Ekkor publikálta ugyanis Lazarsfeld azt a tudományos eredményét, mely azóta „Lazarsfeld paradigma” néven vált közismertté a szociológiai kutatásokban. Lényege az, hogy a látszólag egyértelmű ok-okozati összefüggéseket gyakran érdemes megvizsgálni olyan szempontból is, hogy nincs-e valami „közbeeső tényező” (vagyis valódi ok), amit elfed a látszólag nyilvánvaló.

Persze tudta ezt már Arisztotelész is, csak közben egy időre elfelejtettük. Azt mondta például, hogy ahhoz, hogy az eső esni kezdjen, nem elég, hogy van egy jó nagy felhőnk az égen. Kell hozzá az is, hogy ez a felhő valamiért hülni kezdjen és ha eléggé hideg már, akkor – és csak akkor! – kezd majd esni az eső. Vagyis nem lesz minden óriási felhőből csapadék és előfordulhat, hogy egy aprócska gomoly áztat el bennünket alaposan.

Arisztotelész azt is mondta („Ipse dixit”), hogy minden dolog létrejöttéhez négy dolog kell. Egy anyagi ok – esetünkben a levegőben lévő pára - , egy formai ok – hogy a párából felhő lesz - , egy ható ok – nevezetesen a lehülés – és egy cél-ok – teszem azt, hogy a növényeknek vízre van szükségük.

Tanítása természetesen ebben a formában ma már nem állja meg a helyét, főleg a cél-ok tűnik a mi ízlésünk szerint idejétmúltnak. Én azt javaslom, mégse hagyjuk teljesen a feledés homályába veszni!

Mert ha nincs is mindennek célja, sokkal több mindennek lehet, mint azt első látásra gondolnánk (köszönjük, Arisztotelész és Lazarsfeld!).

Mert biztosan nem véletlen, hogy 2300 évvel Arisztotelész és száz évvel Lombroso (valamint Tarnovszky, Laupt, Serieux, Penta, Cantarano, Westphal, Krafft-Ebing, Näcke, Gross, stb.) után, közel hetven évvel Mengele és majdnem hatvan évvel Lazarsfeld után még mindig olyan statisztikákat lehet olvasni az újságokban, melyek a bűnözés és a homoszexualitás „szoros összefüggését” a cikkben is tapasztalt módon tárgyalják?

Vagy az emberi butaság határtalan, vagy nagyon is célszerűen gondolkodunk – mindkét lehetőség ijesztő.

De lehet, hogy csak gyáva vagyok.

Vagy paranoiás.