Alighogy elkezdődött a század, máris megmutattuk, hogy mit tudunk. S nem is akárhogyan! A világkiállításon egyszerre láthattunk mindent, amit alkottunk és kijelöltük az irányt, amerre tartani szeretnénk. Dicsőséges út ez, már az elején csupa fény – ráadásul elektromos!-, siker, haladás. Mostmár „fölülről” is megszemlélhetjük, amit létrehoztunk és egész biztos, hogy meg sem állunk a csillagokig. Ó-Gyalláról már egészen közelinek látszanak…

Nem csoda, hogy nem elégszünk meg a kézzelfoghatóval és egzakt módon, számokban is kifejezzük teljesítményünket. Statisztikákat készítünk mindenről, amiről csak lehet és amiről nem. Újabb módszereket dolgozunk ki a teljesítmény fokozására, legyen szó akár az elektromozó gép szikrájáról vagy a növények növekedéséről. Nem csak kullogunk a természet után, hanem preventív technikákat dolgozunk ki például a betegségek megelőzésére és racionális magyarázatokat keresünk a „csodákra”.

Bejárjuk a világot és a közlekedési hálózattal mindenkinek bejárhatóvá tesszük s közben nem feledkezünk el az otthon értékeiről sem, például a Balatonról vagy a csöpögő csapokról.

Szóval a tudomány és a technika jó úton halad. Analízisek, szintézisek, támogatók és tudósok és már csak karnyújtásnyira van a Nagy Igazság, ami mindent megvilágosít és aminek fényében minden problémánk megoldódik. És nem kell hozzá csodákra várnunk, mi csináljuk magunknak, hiszen rólunk szól az egész világ.

Az ünneplés zajában még senkinek nem tűnik föl, hogy a „pavillonok nemes vetélkedése” mögött nemcsak az emberiség büszkesége, hanem nemzeti érdekek is állnak s hogy bármilyen nagynak is látszik a telihold, nem mindenki akar osztozni rajta.