Dtum
Login with Facebookk
1946 | Május

Itt a kormány részletes szanálási programja

A stabilizációhoz legalább 700 új rendeletre lesz szükség!

A keddi minisztertanácson a kormány részletesen foglalkozik a pénzügyi szanálás lebonyolításának módozataival.

Ezen a minisztertanácson résztvett már Gordon pénzügyminiszter, aki Párizsból való hazaérkezése után azonnal áttanulmányozta a szanálási pénzügyi javaslatokat. A keddi minisztertanács a megoldás tekintetében határozott is és a tervezet pénteken kormánynyilatkozat formájában nyilvánosságra is kerül.

A szanálási terv szerint az új pénzrendszer véglegesen augusztus 1-én lép életbe.

A technikai előkészületek már megtörténtek. Az 1 és 2 filléres rézpénzt, az 1 és 2 pengős alumíniumérméket, az 5 pengős ezüstérméket már készíti a pénzverde. A címer bennük az 1848-as, Kossuth-korabeli magyar címer lesz. Papírbankjegyekből a legnagyobb címlet a 100-as bankó lesz. Az új bankjegy fedezetül szolgál a Nemzeti Bank elhurcolt 35 ezer kg aranya, amelyről Byrnes is elismerte, hogy a mienk. Felszabadítottak továbbá részünkre 20 millió svájci frankot is. Hazakerül a Nemzeti Bank egyéb, Ausztriában levő vagyona is.

Az amerikai 20 millió dollárra emelt árukölcsön lebonyolításával megindul a belföldi árukínálat.

Legalább 7 millió dollárt reprezentál részünkre az orosz pamutbérmunka. Most áll a tárgyalás alatt az új orosz gyapjúbérmunka, amely a posztógyárak foglalkoztatottságát biztosítja. Az UNRRA-behozatal is emelkedést mutat. Ami azonban a legnagyobb valutaértéket reprezentálja, az az idei várható termés, amely közepes lesz és 20-22 millió mázsára becsülhető, tengeri nélkül. Bizonyos, hogy az idén korai aratásra kerül sor, ami a kenyérellátás és a jegyrendszer lebonyolítását, a munkások ellátását nagyban meg fogja könnyíteni.

Elfogadták és már életbe is lép az új adórendszer,
végrehajtják a B-listát, melynek levezetésében fontos új intézkedés, hogy aki állásáról önként lemond, három év mulva kérheti reaktiválását.

Június 1-én – ez is a szanálási tervek sorába tartozik – a készpénzforgalom kímélése érdekében
a hetifizetési rendszer lép életbe az államháztartás és a magánháztartás egész vonalán. Ezzel megszűnik az elseje körüli pénzszükséglet, viszont a kifizetések a jövőben szakmánként más és más napon történnek.

Ezzel kapcsolatban a köztisztviselői fizetéseket új alapokra fektetik
és hetenként, mint a munkásoknál, szorzószám alapján fogják azokat megállapítani. A köztisztviselők, nyugdíjasok külön rendkívüli segélyt kapnak. A stabilizációt megelőzően a kormány lehetővé akarja tenni a magánvállalatok számára is a B-listát és meg fogja engedni, hogy bizonyos korlátok között alkalmazottaiknak felmondjanak. A dolgok természetéből következik, hogy a pénz, bármi sok lesz, el fog tűnni, a hiteleket még jobban korlátozni fogják, és az adópengőből automatikusan új pénz lesz.

A stabilizáció lehetővé fogja tenni, hogy visszatérjünk az 1938-as alaphoz és árbázishoz.

A fizetések az új pénzben ilyen alapon kerülnek majd folyósításra, de természetesen ebből a pénzből kevesebbet lehet majd vásárolni, mint 1938-ban. Augusztus elsejére elkészül az új költségvetés körülbelül azon az alapon, hogy 700 millió bevétellel szemben 820 millió lesz a kiadás és így az első évi deficit 120 millió lesz.

A stabilizációval kapcsolatosan fogják rendezni a házbérkérdést is.

A kislakások érdekében nagyfokú lakásvédelem lesz, de szabaddá teszik a luxusüzletek és nagylakások felmondását.

Az anyag- és árhivatal is megkezdte már működését.

Miután úgy a B-lista, mint a szanálási rendeletek végrehajtása
a munkanélküliek számát erősen fokozni fogja, a kormány új közmunkákat fog végrehajtani – elsősorban út- és csatornaépítkezéseket –, amelyekhez kevés nyersanyag, de annál több munkaerő kell. A kormányzat a szanálás lebonyolítására teljes stratégiai tervezetet dolgozott ki. Augusztus 1-ig legalább 700 kormányrendelet kibocsátására lesz szükség, hogy megszülessen az új magyar stabil fizetési eszköz.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Szanálás
Szabóné Fricska Anna

A szanálási folyamatban zilált pénzügyek rendezését kísérlik meg, legyen szó bankokról, egy városról vagy magáról az államról.

 
Amikor a fizetésképtelenség nyilvánvalóvá válik, vagy csődeljárást indítanak, vagy ún. kényszerkiegyezést kötnek az adóssal. A csődeljárásban a vagyon felszámolása (és értékesítése) után a hitelezőket bizonyos mértékig kártalanítják.


A másik megoldás a tulajdonképpeni szanálás, ekkor a tartozás átütemezéséről vagy mérsékléséről egyeznek meg. Így időt nyernek, és stabilizálódhat a bank (város, ország) pénzügyi helyzete.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98