Dtum
Login with Facebookk
1946 | Május

A kunmadarasi eset

A kunmadarasi esetről sokat elmélkedhetnénk, ha erre helyünk és időnk volna és ha maga az eset nem volna annyira lesújtó. Azt látjuk még mindig, hogy gonosz, sötét erők lázadoznak Magyarország új rendje ellen, mintha csak meg akarnák gyalázni az úgyis tengernyi bajjal küzdő magyar demokráciát. Hirdetjük a belső rend szükségességét, prédikáljuk a lelkek annyira szükséges békéjét, közben megdöbbentő hírek vernek arcul bennünket, lappangó s alkalomadtán előtörő galád hatalmak közbekurjantanak: azért sem!


Megmagyarázzuk az esetet? Igazán nem kell magunkat túlságosan megerőltetni, hogy feltárjuk a lelki rúgókat. A tömeglélektannak van egy fontos törvénye, ez pedig a lelki fertőzés törvénye, mely azt tanítja, hogy a lelkiismeretlen izgatás és demagógia megtelepszik a lelkekbe, elveti valami eszeveszettségnek a magvait az agyakba, azok kicsíráznak, gyökeret vernek s majdnem kiirthatatlanok. A Dévény felől beáradt tanok másfél évtizeden át fertőzték az elméket és rontották a közgondolkozást. A nyilas mozgalom lelkiismeretlen propagandája elszaporította Dosztojevszkij „megrontott lelkeit”, és „felesleges embereit”. A Horty-korszak gyalázatos leventeintézménye kitermelt egy nagyon silány, gyengefajú nemzedéket, melyet találóan úgy jellemeztek, hogy „lépésben jár, kórusban beszél, csoportban gondolkozik”. Ha mindezt meggondoljuk, meg tudjuk érteni a szégyenletes kunmadarasi esetet.

Az eset részleteit, ha még nem is perrendszerű pontozással, de nagyjából most már ismerjük. Szinte klasszikus értékű Wurczer Ferenc szociáldemokrata párttitkár nyilatkozata, melyet pénteken tett lapunk kiküldött munkatársának. Egyik reggel Kunmadarason hetipiac kezdődött és suhancok felborították egy zsidó felekezetű árusító asztalát. Kavarodás támadt és a sihederek antiszemita jelszavak kiabálása közben a tulajdonost brutalizálták.

A felizgatott tömeg rövidesen többszáz főnyire nőtt s a gyenge fegyvertelen rendőrség tehetetlenül állott. Előzőleg súlyosabban bántalmazták a kunmadarasi szociáldemokrata párt titkárát, akitől az eset részleteit megtudtuk. A rendőrség már megállapította, hogy a gazságokat főleg a nyugatról visszatért „Hunyadi SS-isták” követték el, kiknek csak egy nagyon kis hányada tagja a Kisgazda Pártnak s megoszlanak – Wurczer kijelentései szerint is – a különböző politikai pártok között….
Ez az eset egészen rövid histórikuma. Éretlen, megfertőzött lelkű kölykök kezdték meg a szerencsétlen zsidó kereskedő brutalitását. Mögöttük állott, mint felbujtó, egy még mindig garázdálkodó tanító, a környék legvadabb fasisztája, aki még mindig szabadon jár közbiztonsági szerveinknek és népbírósági intézményünknek nem a legnagyobb dicsőségére.

Résztvettek a közrend felborításában az összes pártok kétes elemei. Úgy látszik, jól megértették egymást. Milyen jó volna, ha mi a jóban olyan jól összetartanánk, mint koalíciós pártjaink destruktív tagjai a gazságban!
Hogyan védekezzünk, mert védekeznünk kell. Az ilyen esetek az országunk megítélésében külföldön is rendkívül sokat ártanak és ártanak éppen most, amikor rövidesen meg kell jelennünk a nemzetek ítélőszéke előtt. A védekezés komoly kérdés és a világért sem könnyű. Rendőrállamot csináljunk ebből a szegény kifosztott országból, a demokrata Magyarországból ? Meggyőződésünk, hogy erre nincsen szükségünk.

De viszont nem nyugodhatunk bele éppen abba, hogy egy kisebbség letapossa a magyar demokrácia gyenge vetését. Mai közbiztonsági szerveink elegendők a közrend fenntartására és ha teljesítik kötelességüket, csírájában el tudnak fojtani minden kilengést. Nem könnyű helyreállítani a lelkek békéjét olyan országban, melynek népét több évtizedeken keresztül gyűlöletre nevelték. Hirdetnünk, tanítanunk kell a belső békét és főleg a jogtiszteletet. A demokrácia alapja a jogrend, a jogállam az újkori demokrácia terméke. Hirdettük eddig és hirdetjük ezután is, hogy a magyar nép eléggé érett a demokratikus kormányformához. Népünk nagy többsége, amikor a maga jogait követeli, tiszteletben tartja mások hasonló jogait. Hirdessük az önkéntes belső fegyelmet, mert az olyan nép, amelyik önkéntes fegyelemnek nem veti magát alá, demokráciára nem való.

Helyszíni tudósítás Kunmadarasról

Mit mondanak a sebesültek? – A csőcselék borította fel a rendet és idézte elő a véres eseményeket – Pfeiffer államtitkár már intézkedett a statáriális bíróság összehívásáról

A pesti zsidóság vasárnap délután nagygyűlést tart a Bethlen-téren

Ki a felelős a kunmadarasi pogromért? – tettük fel lapunk tegnapi számában a kérdést. S mivel nem tudtunk rá kielégítő választ adni, csatlakoztunk a Kisgazda Párt országos központja által még a tegnapi nap folyamán Kunmadarasra küldött képviselőkhöz, akik a Kisgazda Párt részéről lefolytatták a helyszíni vizsgálatot. Lapunk munkatársa az alábbiakban számol be a Kunmadarason látottakról és tapasztaltakról.

Pénteken a kora délutáni órákban érkeztünk meg Karcagra, ahol első utunk a zsidó hitközség vezetőségéhez vitt s akiket arra kértünk, hogy vigyenek el a kórházba, ahová beszállították a kunmadarasi zsidóverés súlyosabb áldozatait. Megdöbbentő az a kép, amely a kórházban fogadott bennünket. Agyba-főbe vert emberek, nők és férfiak nyögnek a kórházi ágyakon s kettő is van köztük, akiknek állapota erősen válságos. A képviselők nagy részvéttel állnak meg az ágyaknál.
- Azért jöttünk – mondja Samu László képviselő Weinberger Ernő ágyánál, hogy megállapítsuk: politikailag mennyiben terheli a felelősség a Kisgazda Pártot.

„Ma a zsidók, holnap a burzsujok….”

- Ugyanannyi a felelőssége a Kisgazda Pártnak – halljuk a választ – mint bármelyik más pártnak. A zsidóverést tömeghisztéria okozta. A csőcselék, amelyik megverte a zsidókat azt is kiabálta: Ma a zsidók, holnap a burzsujok….

A kórházban tett látogatás után felkerestük a lakásán fekvő Wurczer Ferencet, aki a kunmadarasi Szociáldemokrata Párt titkára. Wurczer többek között kijelentette, hogy az eset kirobbanásáig a pártok vezetői a legnagyobb harmóniában voltak s antiszemita hangulat nem volt. Csupán közte és a kommunistapárti Takács Ferenc között volt ellentét, akit később nemcsak, hogy elcsapott a pártja, hanem még a pártból is kizárt. Majd így folytatta:
- Kunmadarason a hibák már az igazolásoknál kezdődtek s a mai helyzetet a suttogó propaganda okozta, mely felborította az emberek lelki egyensúlyát. Nagy János tanító ügye közügy lett. Nem a pártok, hanem a község lakosságának hangulatát tükrözte vissza, amely pártkülönbségre való tekintet nélkül melléállott.
- Politikai felelősség mennyiben terheli a Kisgazda Pártot? – kérdezték a képviselők a szociáldemokrata párttitkárt.
- A kunmadarasi kisgazdapártban sok olyan ember van, aki nem haladó szellemben gondolkozik, nem eléggé demokratikus. Ezért lehet, hogy Nagy Jánost és cselekedetét nem ítélik el kellőleg, de ez a megállapítás éppen úgy vonatkozik a többi pártok tagjaira is.
- Antiszemita volt a Kisgazda Párt?
- Nem, - mondta Wurczer Ferenc.
- A zsidóverésnél a tömeget melyik párt adta? – hangzott a legkényesebb kérdés a szociáldemokrata párttitkár felé.

A falu csőcseléke volt

- A tömeg elsősorban a falu csőcseléke volt. Egy csomó idegen is, aki a hetipiac alkalmával jött be. Ezenkívül parasztpárti és kommunistapárti tagok elsősorban. A verekedők száma 30-50 közt mozoghatott, a résztvevőké több mint ötszáz. Engedjék meg – folytatta Wurczer – hogy saját pártomról ne nyilatkozzam. Sok embernek csak a tagsági igazolvány kellett.

Majd személyi kérdésre terelődött a beszélgetés és annak megállapítására: kit terhel a felelősség a Kisgazda Párt részéről a Nagy János üggyel kapcsolatban, mert már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy éles határvonalat kell húzni Nagy János tanító ügye és a másnap azt követő események között, amely két halálos áldozatot és 19 sebesültet eredményezett.
Kunmadarason első utunk a rendőrségre vezetett. Érdeklődésünkre megtudjuk, hogy a vizsgálat teljes erővel folyik, számos előzetes letartóztatás történt, jóllehet már többet kiengedtek, akiknek szerepe tisztázódott. Érdekes körülmény a nagyszámú letartóztatottak száma.

A rendőrségen tett látogatás után a képviselők mindenekelőtt az ottmaradt zsidókkal kívántak beszélni, majd ezután került rá a sor, hogy felkeressük a Kisgazda Párt helyi szervezetét.
Számos emberrel a helyszínen folytatott beszélgetés, az üggyel kapcsolatos szenvedőkkel folytatott kihallgatás után, a kunmadarasi helyzet – ahogy az újságíró látta – a következő:
Nagy János tanító, volt levente főoktató, kunmaradasi születésű és lakos. Apja, nagyapja is Kunmadarasra valók. A volt levente főoktató népellenes és háborús bűncselekményekért a Népbíróság háromévi és nyolchónapi börtönre ítélte, de az ügyészség az elítéltet az ítélet kihirdetése után szabadlábra helyezte. A NOT az ügyet kiegészítés és alaki hibák miatt visszaadta a Népbíróságnak, amely május 20-ikára tűzte ki az újabb tárgyalást.
A kunmadarasi lakosság pártkülönbség nélkül úgy vélekedett, hogy Nagy János nem volt népellenes.

Népbírósági tárgyalás és egy gyermekeltűnés

Kommunisták, kisgazdák, szociáldemokraták, parasztpártiak és a polgári demokraták 250-300-an elindultak Karcagra tanítójukkal, együtt a népbírósági tárgyalásra, hogy azt meghallgassák. Nagy János fővádlói még a Kommunista Pártból kizárt, már említett, Takács Ferenc volt párttitkár és felesége (Meskónak annakidején hű emberei), Túrós Sándor, Fodor István, Kálmán Mihály voltak. (Valamennyien volt kommunistapárti tagok, nem zsidók.)
Ugyanezen a napon Karcagon közhírré tették, hogy egy nyolc éves gyermek eltűnt és aki tud róla, jelentse. Mondanunk sem kell, hogy ez a hír ugyanazt a „karriert” futotta be, amit Pesten: zsidók elhurcolták, kolbászt csináltak belőle stb., stb.

A kizárt kommunisták lövöldözni kezdenek

Mikor estefelé visszaérkezett a kunmadarasiak csoportja a faluba, egy kisebb társaság lemaradt a falu szélén, hogy bevárja a vádlókat, akik külön szekéren jöttek. Takácsék meg is érkeztek s felszólították őket a megállásra és ekkor a kommunista pártból kizárt tagok a feltartóztatásra több lövést adta le. A tömegből többen a rendőrségre futottak és jelentették, hogy Takácsék jogtalanul használnak fegyvert és a rendőrség a fegyvereket kobozza el. A kiküldött rendőr a tömeg nyomására Takácsékat bekísérte az ipartestület székházába, ahol a Karcagról visszaérkezettek gyülekeztek s a tömeg nőttön-nőtt. Az emberek látni akarták Takácsékat s a rendőrök felvezették a színpadra őket.
Ekkor történt, hogy a színpadra felvezetettektől követelték a Nagy János ellen emelt vádak visszavonását. Ennél a jelenetnél Wurczer Ferenc nem volt jelen, akiért később érte mentek. A Szociáldemokrata Párt titkárának kijelentése szerint bizonyos Vona József kommunistapárti tag hívta őt ki lakásából azzal, hogy nem lesz semmi bántódása, jöjjön az ipartestületbe, mert a nép látni kívánja: Wurczer elindult és egy utcakereszteződésnél azt látta, hogy Vona eltűnt mellőle s ekkor többen nekiestek, megverték. Ezzel a jelenettel záródott Kunmadarason Nagy János ügye. Wurczert nem azért verték meg, mert zsidó, hanem azért, mert ő a maga részéről Nagy Jánost több kijelentése miatt háborús bűnösnek tartotta.

Egy asszony verekedni kezd

Másnap reggel, május 21-én, hetipiac volt Madarason, ahová igen sokan érkeztek a környékről is. A beszéd tárgyát a karcagi eltűnés okozta s mindenki tudott valamit mondani arról, hogy a zsidók melyik faluban hány gyermeket raboltak el. Ennek eredménye lett, hogy Kabai Eszter egyszer csak elkezdett kiabálni, hogy az ő testvérének, Csörgő Sándornénak kisfiát is elvitték a zsidók. Majd lehúzta fapapucsát, nekiugrott Klein tojásosnak.
- Te is oka vagy ennek? – kiáltotta. Más sem kellett. A felhergelt, felizgatott emberek a piacon tartózkodó zsidóknak estek s megverték őket. Természetesen a zsidók közül többen elfutottak, a tömeg pedig kisebb-nagyobb csoportokban utánuk. A verekedést, - mint a szociáldemokrata párt titkára is mondta, - a csőcselék kezdte. Nem vitás, hogy abba mások is beleavatkoztak. Nem érdektelen, hogy jó néhányan voltak keresztények, akik szót emeltek, hogy ne bántsák a szegény zsidókat, mire többek között Turi Sándort, Fodor nénit, stb., stb., ugyancsak megverték.

A falu teljesen nekiindult. A karhatalom eltűnt, nem mert a tömeghangulattal szembeszegülni. Ezután érkeztek a budapesti rendőrök és helyreállították a rendet.

Megkezdődtek a letartóztatások és a kihallgatások, amelyek a mai napig is tartanak.

Május 22-én, szerdán, a pártok pártközi értekezletre ültek össze. Úgy volt, minden párt öt-öt emberrel képviselteti magát. Közben az történt, hogy a pártközi értekezletre jóval több ember nyomult be. Így került oda a Kisgazda Párt részéről Lippay János is, aki ittas állapotban volt. Lippay már résztvett a Kisgazda Párt párthelyiségében előzőleg megtartott pártértekezletén, ahol azt a kijelentést tette, hogy legokosabb volna a zsidókat kitelepíteni a faluból.
Lippayt kijelentéséért L. Nagy Imre, a Kisgazda Párt elnöke, már a párthelyiségben rendreutasította, kijelentve, hogy a Kisgazda Párt sohasem volt antiszemita párt s Lippay azért beszélhet így, mert borgőzös hangulatban van.

Lippayt a Kisgazda Párt vezetősége nem jelölte pártközi értekezletre, oda magától ment be, mert rajta kívül számosan voltak ott pártkülönbségre való tekintet nélkül, de bizonyos, hogy megismételte a Kisgazda Pártban elhangzott kijelentését. Lippay János a Kisgazda Pártban vezető tisztséget nem viselt, csak mint párttag szerepelt.

Nem érdektelen a Hunyadi-páncélosokhoz tartozó, illetve Németországból hazajött leventék helyzetét is megismerni. Éppen a közelmúlt napokban történt, hogy a járási székhelyre a politikai rendőrség beidézte ezeket az ifjakat. Számszerint tizenhatot. Mint megállapítottuk, a tizenhat közül négy a Független Kisgazda Pártnak tagja, a többi a Parasztpártba, illetve a Kommunista Pártba iratkozott be.
Az előzetes letartóztatásba kerültek közül Takács Gergely a Kisgazda Párt titkára, minden valószínűség szerint azért van letartóztatva, mert ő is bement Nagy János karcagi népbírósági tárgyalására s ott a madarasiak egyik megbízottja volt.

„A Kisgazda Pártot felelősség nem terheli”

A Kisgazda Párt központja részéről kiküldött képviselők megállapították, hogy a május 21-i eseményekben a pártot felelősség nem terheli, mert a párt részéről még Kunmadarason nem folyt antiszemita izgatás.

Egy azonban bizonyos, legjobb tudásunk és meggyőződésünk, hogy a két esemény egymástól független s a Nagy János körüli tüntetés nem fasiszta tüntetés volt, még akkor sem, ha a Népbíróság magát Nagy Jánost fasisztának, népellenesnek és háborús bűnösnek fogja nyilvánítani.

Ezt látta s így látta az újságíró a helyzetet Kunmadarason, ahol a történtekért, egyformán kell vállalnia a felelősséget minden egyes pártnak. Nem tesz jó szolgálatot egyik párt sem a demokráciának, ha a felelősséget a másikra akarja tolni. Mindannyiunknak vállalni kell a felelősséget s mindenkinek vállalnia kell a konzekvencia levonását. A Kisgazda párt ezt meg is tette akkor, amikor tagjai sorából törölte Lippay Jánost, aki ellen külön feljelentést is tesz s mindazokat Takács Gergely párttitkárral együtt, akik akár a május 20-i, akár az ezt követő napon történtekért a legkisebb mértékben is felelősek.

Pfeiffer Zoltán dr. államtitkár – aki Ries István igazságügyminisztert távollétében helyettesíti – ma reggel utasította az államügyészséget, hogy a kunmadarasi pogromisták ügyében a legsürgősebben fejezze be a nyomozást, a bűnösöket állítsa a statáriális bíróság elé.
Az államügyészség nyomban megtette a szükséges intézkedéseket. A kihallgatási jegyzőkönyvek az ügyészség kezei között vannak. Azoknak feldolgozása most folyik. Az államügyészség egy-két napon belül végez munkájával, amelynek befejezése után azonnal összeül a rögtönítélő bíróság és felelősségre vonja úgy az értelmi szerzőket, mint a gyalázatos bűncselekmények elkövetőit.

Itt említjük meg, hogy Pfeiffer Zoltán államtitkár ma Celldömölkre utazik, hogy az ottani zavargásokkal kapcsolatos intézkedéseket megtegye.

Budapest zsidósága május 26-án, vasárnap délután fél 4 órakor a Bethlen-tér 2. szám alatti épület udvarán a fasiszta és reakciós megnyilvánulások ellen tiltakozó gyűlést tart. Felszólalnak a magyar zsidóság hivatalos vezetői.

A miniszterelnök súlyos szavakkal bélyegezte meg a kunmadarasi eseményeket

A kormány tagjai Nagy Ferenc miniszterelnöklésével pénteken délelőtt megtartották a rendes heti minisztertanácsot.


A napirend előtt Nagy Ferenc miniszterelnök foglalkozott azokkal a rendkívül sajnálatos jelenségekkel, amelyek vidéken egymásután előfordulnak. Mély megvetéssel ítéli el – mondotta – az antiszemitizmus itt-ott felbukkanó igen káros jelenségeit és kívánatosnak tartja, hogy a magyar társadalom vegye tudomásul, hogy komoly és nagy nemzeti összefogásra lenne szükség, különösképpen most, amikor sorsunk hosszú időre dől el a békekötésekkel. Amikor ma el akarunk érkezni az új Magyarország egyik legfontosabb állomásához, a pénz stabilizációjához, a társadalomnak magának is küzdenie kell az ellen, hogy olyan jelenségek ismétlődjenek meg, amelyek nemcsak nem kívánatosak, de hátráltatják nemzeti egységünk kibontakozását. A rendészeti hatóságoknak mindent el kell követniük az ilyen jelenségek megfelelő megtorlására s jó lenne, ha a figyelmeztetés eljutna minden társadalmi réteghez, hogy egyszer már béke legyen a társadalomban. A magyar zsidóság mérhetetlenül sokat szenvedett az elmúlt esztendők alatt és semmi körülmények között sem szolgált arra rá, hogy a társadalom rendbontó elemei nyugtalanítsák. A rendbontók irtózatos károkat okoznak a magyarságnak akkor, amikor a külföld felé olyan híreket keltenek, hogy Magyarországon még ma sem szűntek meg a fasiszták kilengései és azt az érzést keltik, hogy a mi demokráciánk iránt komolyan joga van aggodalmaskodnia a külföldnek. A miniszterelnök felszólalása végén rámutatott arra, hogy a káros jelenségek megszüntetésére mind rendészeti úton, mind társadalmilag mindent el kell követni.

Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettes azt hangoztatta: tekintettel arra, hogy ami Kunmadarason történt, az nyílt fasiszta tevékenység volt, vezetője egy volt leventeoktató, utasítani kell az igazságügyminisztériumot, hogy a tettesek statáriális bíróság elé kerüljenek.


A minisztertanács úgy határozott, hogy a kunmadarasi cselekmény tettesei statáriális bíróság elé kerülnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98