Baldholtz tábornoknak terített, megcsodálta Mária királynő kezeit és elkártyázta György görög király szivarját Józsi bácsi, az amerikai misszió pincére

A kés megkoccan a tányér szélén, halk edénycsörömpölés, rövid szófoszlányok, valaki hangosan nevet: ebédidő az amerikai katonai misszió menzáján. Hosszú asztalok mellett ülnek az egyenruhás szerelők, küldöncök, garázs-alkalmazottak és kanalazzák a gőzölgő levest.
Alacsony, fehérkalapos pincér sürög-forog a székek és az asztalok között. Bancsó József ételhordó kiszolgál.
- Józsi bácsi, főzeléket!
- Levest kérek!
Mellélépek és halkan én is „rendelek”.
- Józsi bácsi, interjút kérek!
Nem lepődik meg, széles mozdulattal hellyel kínál és mellém telepszik.
- A múltamról? – kérdi

A puszták fia

Bólintok és Józsi bácsi, a „múlt időknek daliás alakja” mesélni kezd:
- Pusztai gyerek vagyok és kérem – kezdi a füle mögül leveszi a töpörödött, agyonhegyezett kis ceruzát. Ujjai között forgatja, beszél….
- Három falusi iskolát végeztem, azután feljöttem Pestre. Voltam itt én csaposfiú, boltiszolga, bankaltiszt és három napig kisegítettem a temetőben is. A bátyám Pólában a kaszinóban „fizető” volt, egyszer levelet kaptam tőle: „Kevés a személyzet, gyere le kisegíteni.” Leutaztam a kaszinóban. 1914 elején jöttem vissza, de akkor már a szakmában maradtam. Balatonfüredre készültem, egész nyárom itt dolgoztam, de… aztán: augusztus 1. Általános mozgósítás és én is bevonultam.
Tizennyolcban szereltem le, az Astoriában jöttem és itt aztán elkezdődött a karrierem.
Józsi bácsi gondosan megtörli az orrát, két könyökét az asztalnak támasztja, közelebb húz magához és „bizalmasan” mesél tovább:
- Az entente-újságírók laktak kérem az Astoriában. Itt is étkeztek, aztán csakhamar megszerették a Józsit. Tudtam velük beszélni…
- Tud angolul?
- Nem – mondja és olyan sértődötten néz rám, mint aki egészen ostobát kérdezett. – Tudtak ők németül, meg aztán magyaráztam kézzel így is…. úgy is… szóval: megértettek. Közben megjött az angol-amerikai misszió, felköltöztek az újságírók a Várba. Ott laktak a Guttmann-palota háta mögött. De hát a jó öreg Józsit nem lehet nélkülözni. Felvitték magukkal. Odajártam étkezni a Tárnok-utca 5-be. Itt szolgáltam fel az ebédet és a vacsorát, olyan nagy uraknak, mint Bandholtz tábornok, az angol Troupridge tengernagy és Gorton generális. Hamar megismertem őket, ők is megkedveltek engem. Tudtam, hogy Bandholtznak nem szabad ebéd után felsegíteni a köpenyt, tudtam, hogy Troupridge hogyan szereti a feketekávét. Minden délben amikor elmentek, Bandholtz tábornok megveregette a vállamat és furcsa accentussal ez mondta:
„Jozef, du bist ein gentleman!”
De nagy kitüntetés volt ez kérem…

A tengernagy csizmái

- De hát Troubridge tengernagy úrnak Bécsbe kellett utaznia. Mielőtt elutazott, megkérdezte, hogy akarok-e vele menni, mint komornyik? Másnap már Bécsben a Lichtenstein-palotában csomagoltam ki a nyolc hatalmas, kékre festett utazóbőröndöt. Mert hát volt ott mit kicsomagolni..
Józsi bácsi most fülemhez hajol, tenyeréből tölcsért csinál és úgy súgja:
- A tengernagy úrnak tizennégy pár csizmája volt. Mikor tovább kellett utaznia, búcsúzóul beajánlott a bécsi francia követségre.
Józsi bácsi nagyot sóhajt, meglebben a tányér alá dugott papírszalvetta.

A királynő kezei

- Múltak az évek – és a francia követségen keményen kellett dolgoznom. Itt már nemcsak díszes fogadások és parádék voltak, itt készült egy kicsit a középeurópai politika. Amikor Mária román királynő Bécsben volt és a követségre is ellátogatott, az italt én szolgáltam fel. Milyen gyönyörű, hosszú ujjai voltak, emlékszem, amint a pohár után nyúlt…Aztán Dolfuss tányérját is én cseréltem és Schussnigg poharába meg pezsgőt töltöttem…
- Mi volt a legérdekesebb élménye?
- V. György görög király látogatóban volt nálunk, de inkognitóban. Furcsa volt, hogy vendégeink díszes autókon, vagy fényes hintókon érkeznek és a görög király szürke ruhában, egylovas kocsin érkezett. Amikor elutazott, egy kövér szivart adott nekem.
- Elszívta?
- Nem, elvesztettem. Kártyán… De aztán kezdődött a cirkusz a szomszédban. Hitler jött és én hazautaztam Budapestre. Itt is a francia követséghez kerültem, de már csendesebb lett az élet… kitört a második világháború…
- Hány éves tulajdonképpen?
- Hatvankettő!
- Józsi bácsi, levest kérek! - hangzik az egyik asztal mellől.

És Józsi bácsi felugrik, zömök alakja eltűnik a konyhaajtó mögött. Gyors és pontos, mert kalandos életének egyetlen elve: a lelkiismeretesség. Lelkiismeretesen kiszolgált királynőket és tábornokokat, minisztereket és katonatiszteket s most lelkiismeretesen kiszolgál engem és az egyenruhás türelmetlen autószerelőt.