Gaál Franciska A vígszínházi estén felbukkant előttem régi öreg kritikus gúnyos szatírarca. Látni véltem őt a nézőtér homályos hátterében, vállára vette fekete köpenyét, amelyet úgy viselt, mint hajdani duhaj jogászok. Igy álldogált az öreg garabonciás, nézte, nézte a színpadon a nagy reinhardti hókusz-pókuszt, azután legyintett egyet és morgott, ilyeténképpen „Játszani!... Azt kell tudni, semmi mást. Értitek? A többi…” A Vígszínház bemutatóján, míg a „Claudia” című andalító amerikai „bestseller” művet néztem, az egykori kritikus megjegyzése jutott eszembe. Gaál Franciska játszotta a címszerepet, az ő elragadó kis lényének kobold-bájossága, nyugtalanító izgalmassága, zabolátlan szikrázása vakított és – egyszerűen megfeledkeztem a darabról! A mű – ki is a szerzője? Hogy is hívják ezt a „Gartenlaube”- munkatársnőt, ezt a Marlinbe ojtott Beniczkyné Bajza Lenke-epigónt? – szóval a mű nem érdekelt. Egyes-egyedül csak a színésznő, aki betöltötte a színpadot és akitől melegünk lett, kifényesedett a homlokunk, mint a színdarab két férfiszereplőjének. Meggyőződésem egyébként, hogy a „Claudia” – egészen más Claudia, mint a Gaál Franciskáé. Rose Franken Claudiája unalmas és nem létező világ álnaivistánéja, a hajdani „Lányok lapjá”-ból ideragasztott matrica ez a menyecske, aki olyan szűzi, tudatlan, gyermeki, oly elképesztő csacsiságokat kérdez, olyan szerelmi képzetei vannak, hogy nem is hisszük el neki azt, ami a harmadik felvonásban kiderül, mikor uborkát majszol, szédül és az elbájolt néző végre annak a tudatára ébred, - hogy mégsem a gólya hozza a kisbabát… Ez a gyermekded, valószínűtlen menyecske, ez a Makart-korszakból idetévesztett hülyécske, ez a festet porcelánbábú olyan tudatlan, hogy – nem is lehet igaz!... (Itt némi változtatással, Shaw mester szókincsét használtam!) Gaál Franciska, egyedül ő, teremtette azt a Claudiát, akit mi látunk és nem az író gügyögő műnaivitása. Ő érte, a színésznőért érdemes megnézni még a darabot is, melytől egyébként teljesen függetleníti magát. Ez az egész előadás az ő nagy „száma” valósággal az új magánszáma. De azért a többiek is igen tehetségesen segédkeznek neki. Orsolya Erzsi piciny szerepet játszik. Az emberi jóság, a könnyekben mosdatott anyamosoly, a szenvedésből felemelkedő szeretet ilyen őszinte kifejezésére ki volna ma képes? Dózsa István, ez az önfeláldozó, nagyon tehetséges epizódista, érdekes, megnyerő emberi arcélt ád – néhány szóval és szemrebbenéssel! Szabó Sándor-ról most derül ki, milyen jó színész. A Nemzeti Színházban ezt gondosan titkolták. Van benne valami nagyon rokonszenves ifjú férfiasság. Benkő is jó színész, csak az a kár, hogy rossz útra téveszti őt a skatulyázásra hajlamos szereposztó-rendszer: a Don Juanok kiállhatatlan specialistája lesz belőle! Halszky Mariska természetes beszédével nyert meg bennünket. Pogány Margit pedig egy rikitó szokvány-torzképét tehetségesen rajzol meg, illetve – rajzol el! Balassa