I. A párttitkár

A zagyva és brutális német propagandafilmek után milyen jól esik látni az orosz filmművészet pompás alkotásait. Itt nem nyomja rá a képre sötét bélyegét a hírverés, nem halványítja el a szépséget és filmszerűséget az „eszme” Ivan Prizjev Sztálin-dijjal jutalmazott filmje. „A párttitkár”, a partizánmozgalmak hősi eposzát viszi a néző elé. Kitágult szemmel, ökölbeszorult kézzel bámuljuk ezt a lenyűgöző képet, amelynek kísérőzenéje az orosz nemzet szívdobogása.


II. Waterloo Bridge

Már a Metro oroszlánjának is óriási sikere volt. Azután egymásután a többi öt éve nem látott ismerősnek: Robert Taylornak, a csillogó hajával, villogó fogsorával, Anbrey Smithnek, aki most is zord, de „a rideg külső” alatt nemes szívet takar. Duna Stelinek, akinek bölcsőjét Budapesten ringatták és a bájos öreg Ouspenskajának. És megismerkedtünk Vivine Leigh művésznővel, akinek jóhíre a háború viharában is átrepült az Óceánon. Minden eddigi nagy amerikai filmszínésznő erényeiből fénylik benne valami.