Így tettük le a tollat tizenkét hónappal ezelőtt
A Kis Ujság megszűnésének drámai részletei
Tizenegy hónapos önkéntes hallgatás után újra megszólal a Kis Ujság: az egyetlen magyar lap, amelynek szerkesztősége a német megszállás első napjaiban önszántából tette le a tollat, nem várva be a Sztójay – bábkormány betiltó határozatát. A vidéki olvasók százezres tömegei, akik a reggeli Kis Ujságot olvasták és az Esti Kis Ujság pesti olvasótábora máig sem igen tudja, mi történt márciusban a két testvérlappal. A Kis Ujság nem szerepelt a betiltott lapok között, mégis előbb szűnt meg, mint elnémított baloldali társai- el kell hát mondanunk utolsó napjaink történetét, most, újraindulásunkkor.
Meg kell ölni a lapot
1944 csúf márciusában, amikor ős ellenségünk orvul országunkra tört, napfényes, ragyogó vasárnap volt. A főváros népe tájékozatlanul, tétován szédelgett az események sodrában s germán tankok dübörgése, német zuhanó bombázók félelmetes vijjogása közben „mondott le” a Kállay- kormány.
A Kis Ujság főszerkesztője, Dessewffy Gyula, nyomban a miniszterelnökségre sietett, felkereste a miniszterelnöki teendők intézésével megbízott Thuránszky államtitkárt s a lap engedélyének visszavételét kérte tőle. Thuránszky kitért a kérés elől azzal, hogy az nem őrá tartozik s Dulin Elekhez utasította Dessewffyt. Dulin azonban, bár hivatalában volt, elbújt főszerkesztőnk elől, aki így semmit sem intézhetett el. Felhívta hát telefonon a német követséget s a sajtóügyek intézőjével közölte, hogy a Kis Ujság nem jelenik meg többé. A válasz így hangzott: ez esetben az egész szerkesztőséget szabotázs miatt felelősségre vonhatják!
Másnap, hétfőn, délelőtt, úgy szállingóztunk fel a szerkesztőségbe, mint akik temetésre gyülekeznek Az ajtóban géppisztolyos SS- legények jelezték az új rendet, s mi tudtuk, hogy ebben az „új rendben” magyar lapot többé nem csinálhatunk! Meg kell hát ölnünk édes gyermekünket, akit minden nap újra szültünk, kegyetlen kínnal, viaskodva cenzorral, ügyésszel, sajtófőnökséggel, meg kell ölnünk, még pedig minél előbb, nehogy címanyagunk felhasználásával a labancok jelentessék meg a lapot s fertőzzék hűséges közönségünket- a mi nevünkben, a régi Kis Ujság álarcában.
Német csizma tapod rajtunk
Dessewffy Gyula sápadtan, dühtől és szégyentől remegő ajakkal lépett be a szerkesztőségbe. Összeült a szerkesztőség a szokásos reggeli megbeszélésre. De nem a lapcsinálás minden nap újjászülető lángja szított, hanem az országsiratás gyásza homályosította el szemünket.
Magyarország megszűnt önálló állam lenni- mondotta halkan, elcsukló hangon Dessewffy Gyula. A német csizma tapos rajtunk s minden ami ezután itt történik, nem a független Magyarországon történik. Akartok ebben az országban továbbra is lapot csinálni?
Nem!
De míg a lapengedélyt vissza nem lehet adni a miniszterelnökségen, a lapot meg kell jelentetni. Ez volt Dessewffy Gyula kívánsága, aki a szerkesztőség tagjai felől igyekezett ezzel az intézkedéssel a szabotázs vádját elhárítani. Olyan lapot kellett azonban csinálni, hogy az tüntetés, demonstráció legyen az eseményekről még jóformán tájékozatlan olvasóközönség felé.
A két utolsó szám
Megindult tehát egy furcsa lapcsinálás, amit az a cél vezetett, hogy az újság minél hosszabb, minél szürkébb és minél érdektelenebb legyen. Eredeti terjedelmünk helyett csak négy oldalon jelentünk hát meg s a lapba csak kőnyomatos közlemények kerülhettek bele. Az MTI és a MOT kiadásai változatlanul és változtatás nélkül mentek le a nyomdába s a legunalmasabb, érdektelen hírek kerültek az első oldalra. A lap éléről lekerült a főszerkesztő neve s az anyagot tördelő- szerkesztő közreműködése nélkül a nyomdát munkások hányták bele, tetszésük szerint az oldalakba.
A mit sem sejtő vidéki olvasó közönség ebből a furcsa lapból érezte ki, hogy valami történt Pesten, a fővárosi utca népének pedig, aki értett a sorok közti olvasáshoz, mindent megmagyarázott az elcsúfított, sterilizált Esti Kis Ujság.
A következő nap aztán kijött az elfogatási parancs Dessewffy Gyula ellen s főszerkesztőnk azzal búcsúzott tőlünk, hogy a lapot minden körülmények között meg kell szüntetni. Egy számot még megcsináltunk, ugyanolyan sivár belsővel s ugyanolyan szegényes kiállításban, mint az előző napit, aztán letettük a tollat. Dessewffy Gyuláné, illegalitásba vonult férje helyett, felkereste a miniszterelnökség sajtópolitikai osztályának vezetőjét, Haeffler Istvánt s mikor ő sem akarta visszavenni a lapengedélyt, letette asztalára és otthagyta.
Újra együtt
Így szűnt meg a Kis Ujság tizenegy hónappal ezelőtt. Elbúcsúztunk asztalainktól, elégettük iratainkat s futottunk szerte az országba. A többi fővárosi lap, a Népszava kivételével, még teljes terjedelemben jelent meg, csak a Kis Ujság hiányzott a vidéki asztalokról s a pesti rikkancsok hóna alól.
Félév múlva találkozunk, s folytatjuk ahol abbahagytuk! – így váltunk el.
A félévből sajnos, egy teljes esztendő lett, de most, íme, újra együtt vagyunk. Megfogytunk: mártírjaink, halottaink vannak, de a lap újra él!
Él- és harcol tovább a magyar népért s a független, demokratikus Magyarországért.
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!