A margitkörúti gyilkos rémtanyáról Sopronkőhidára, majd onnan Ausztria felé továbbhurcolt magyarok közül most érkezett vissza Budapestre Lázár altábornagy, a testőrség volt parancsnoka és Hardy altábornagy, a folyamőrség volt felügyelője, több törzstiszt kíséretében. Ők hozták a hírt arról is, - amit egyébként már tud a nyilvánosság! – hogy Dominics Vilmos alezredest, a legsötétebb lelkű vérbírót, aki Bajcsy-Zsilinszky Endrét halálra ítélte és kivégeztette. Oberaudorfban elfogták az amerikaiak és Kufsteinben őrzik.

Ugyancsak ők adtak hírt arról, miként ismerte fel Braunauban a csonttá-bőrré aszott Imrédy Bélát a „kegyelemből” életfogytiglani fegyházra ítélt Milassin István hadbiztos-őrnagy. A legérdekesebb híradás azonban, amelyet a két altábornagytól és bajtársaiktól kaptunk, az, hogy a bajorországi Passauban amerikai katonák agyonlőtték Barcsay Árpád egykori csendőralezredest, aki elfogadása alkalmával ellenszegült nekik. Barcsayban az elmúlt gyalázatos korszak egyik vérgőzös agyú banditája került a föld alá. Mint tényleges állományú csendőralezredes nem átallott vezetőszerepet vállalni a Böszörményi Zoltán-féle „kaszáskeresztes” nácimozgalomban, amely 15 esztendővel ezelőtt úttörője volt Magyarországon a Hitler-bérencek térfoglalásának. Akkor le is fokozták, mire egyre szilajabban vetette bele magát minden szélsőséges akcióba. Ahol rendzavarás volt, ahol gyilkosságra szövetkeztek, ahol uszítottak, ott Barcsay nevével minden alkalommal találkoztunk.

Később – miként az újvidéki tömeggyilkosokat! – őt is „rehabilitálták”. Visszakapta rangját, amelyet régen bemocskolt. Így a Szálasi bitorlás idején Barcsay lett a nyilas nyomozók országos parancsnoka, élet-halál felelőtlen ura, aki berendezte a Hűség Házának pincéjét kínzó- és halálkamrának. Az már csak érthető, hogy eszeveszetten menekült elárvult hazájából arra a földre, amelyet szolgamódra szolgált: Németországba.

Méltó helyen érte a halál!