Faraghó Gábor közellátási miniszter, mint ismeretes, éveket töltött a Szovjetunióban és így alkalma nyílt közvetlen közelről szemlélni a Szovjet berendezését és morális szervezetét. Milyen a Szovjetunió közellátása? – ezt a kérdést intéztük a miniszterhez.

– Nehéz néhány mondatban, egy ujságcikk keretében felelni erre a kérdésre. Ne felejtsük el, hogy a Szovjetuniónak közel kétszázmillió lakosa van, kiterjedése pedig közel tízezer kilométer. Hogy micsoda problémát jelent a világ szárazföldje egyhatod részének közellátása, azt mi, szerény méretekhez szokott középeurópaiak alig képzelhetjük el. Oroszország javainak termelése, szállítása és elosztása a közellátás intézőitől olyan lelkiismeretes és pontos teljesítményt követel, amely felér egy nagy hadvezér feladatával.

De a Szovjetuniónak nemcsak a csatatéren vannak páratlan hadvezérei, hanem a közélelmezés frontján is nagyszerű generálisokkal rendelkezik.
Csak így tudták a háború ötödik esztendejében, a közlekedési eszközök pontos beállításával és az adminisztratív munka csodálatos tökéletességével az ország közellátását biztosítani. Most nem beszélek a külön nagy haditervet igénylő katonai ellátás lebonyolításáról. Csak a polgárság szükségletét említem meg és megállapítom, hogy a Szovjetunióban a kenyéradagot percnyi pontossággal kapja meg minden fogyasztó. Ami a kenyéradag nagyságát illeti, sajnos, ilyen adagra mi egyelőre nem is gondolhatunk!

Megkérdeztük, milyen a zsírellátás, milyen a húsfogyasztás a Szovjetunióban?
– Az állatállomány gazdag, de a háztartások és közkonyhák szívesebben használnak étolajat. Ennek a termelésében még fölösleg is mutatkozik. Utazásom közben láttam napraforgótáblát, amely mellett félóráig fut a gyorsvonat, anélkül, hogy a vetésterület változna. A húsnál jobban szeretik a halat. A Fekete-tenger, a Káspi-tó milliószámra ontja a jó falatokat. Népies közmondás azt tartja, hogy a Volgában több a hal, mint a víz.

Áttérünk a mostanában sokat hangoztatott kiskert-akcióra. Mi a helyzet ezen a téren Oroszországban?
– Az oroszok komolyan kezelik ezt a kérdést. Moszkvában alig akad család, amelyiknek ne lenne veteményeskertje. A szovjet főváros ötmilliónyi lakosságát 1942 telén a kiskert-akció mentette meg a nélkülözéstől. Több mint egymillió kiskert ontotta a burgonyát és paradicsomot és ontja ma is, amikor már régen elfelejtették a német csizma dübörgését és amikor a közlekedés Moszkvában és környékén ujból tökéletes.

Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnagyobb oroszországi élménye, így válaszolt a miniszter úr:
– A csodálatos gyermekkultusz. A példás családi élet és a gyermek iránti rajongó szeretet egyik pillére a Szovjetunió hatalmának.