Mindazok, akik 1943 május 23-án este 10 óra 20 perc táján Közép- és Északmagyarország területén szabadban tartózkodtak, rendkívül szép tűzgömb hullásának voltak tanúi. Akik látták, úgy írták le a jelenséget, mint amilyet még életükben nem volt módjuk megfigyelni. Hullócsillagot már mindenki látott. Oly gyakori tünemény ez, aminek minden derült estén szemlélői lehetünk.

A sötét égbolton hirtelen megjelenik egy csillagszerű fény, nagy sebességgel haladva tűzcsikot húz maga után s a másodperc törtrésze, vagy néhány másodperc alatt kialszik. Ezeket csak akkor látjuk, ha éppen az égboltot nézzük. A fényesebbek a földi tájakat is bevilágítják s önkéntelenül magukra vonják a figyelmet. Az ilyen fényesebb meteorokat nevezzük tűzgömböknek. Csupán nagyobb fényükkel és tömegükkel különböznek a hullócsillagoktól.

A Felvidéki Újság május 24-i számában Wirth Gyula hírlapíró írta le először a májusi tűzgömböt úgy, ahogyan Kassáról megfigyelték. E tájékozott műkedvelő csillagásztól származó jelentés hívta fel figyelmünket a jelenség rendkívüli voltára. Néhány önkéntes bejelentés után a svábhegyi Csillagvizsgáló Intézet 8 pontból álló felhívást tett közzé az újságokban, amelyre tömegesen érkeztek a válaszok. Összesen 199 helyről 265 megfigyelés érkezett be. Jórészük csak néhány sorban adott hírt az esemény lefolyásáról, de elég sokan küldtek részletes beszámolót. Mindazokhoz, akiktől a feldolgozás szempontjából fontos adatokat remélhettünk, újabb kérdőívvel fordultunk.

Tudományos értékű megfigyelés sok olyan alapismeretet követel, amellyel a nagyközönség nem rendelkezhetik általában. A legnagyobb elismeréssel és hálával köszönjük tehát ezúton is azt a jószándékú igyekezetet, amellyel a megfigyelők jelentésük beküldésével oly önzetlenül állottak az ügy szolgálatára. A képzett csillagászokat is annyira meglepi az ilyen váratlanul felbukkanó esemény, hogy könnyen érthető, ha a tárgyilagos megfigyelést náluk is személyi hibák terhelik.

Mennyivel inkább elnézéssel kell lennünk a nagyközönséggel szemben, akiket csak utólag figyelmeztettünk arra, hogy mit is kellett volna megjegyezni. Utólag képzeletben kellett átélniök a jelenség lefolyását és emlékezetből visszaidézni a történteket. Az irány és magasság megállapításában teljesen becslésre voltak utalva, ezért könnyen tévedhettek. Ilyen esetekben a kihámozható eredmény annál megbízhatóbb, minél több az egy-egy helyről beküldött jelentések száma.

A beküldött adatok teljesértékű kiaknázásához feltétlenül szükséges lett volna sorra felkeresni a megfigyelési helyeket, műszerrel megállapítani a pontos irányokat és személyes vallomásokból egyenkint megtudni, milyen értéket tulajdoníthatunk az egyes megfigyeléseknek. Különösen ott remélhettünk volna így jobb eredményt, ahol a meteor útját valamely földi tárgyhoz viszonyítva pontosan megjegyezte a megfigyelő. A szögmérő és iránytű ilyen esetekben teljesen használható eredményeket adhatott volna. Ilyen körutazásra azonban nem kerülhetett sor.

Az ellenmondások kiküszöbölése, illetőleg a legvalószínűbb adat megállapítása a legnehezebb feladat a meteor feldolgozásában. Ha itt megcsal ítéletünk, hibás lesz az eredmény is. Nem mindig az a legjobb leírás, amelyet a legszebb írással írtak, vagy amely a legiskolázottabb embertől származik. A megfigyelőkészség itt a legdöntőbb tényező, és ez az egyénben rejlő tárgyilagosságon alapszik.

Igen nagy különbségek találhatók például az időpont megadásában. Azoknál is, akik nyomatékosan hangsúlyozták órájuk megbízhatóságát. A jelenség néhány másodperc alatt zajlott le, tehát gyakorlatilag azonos időben kellett észlelnie mindenkinek a felvillanást. Mégis 21 óra 56 perc és 22 óra 45 perc között csaknem minden érték szerepel a jelentésekben. A 22 óra 20 perces időpont középérték és a leggyakrabban szereplő időadat. Valószínű, hogy a valóságtól ez egy-két percnél többel nem is különbözik.

(folyt. köv.)