A legnagyobb magyar vállalat- és üzemgazdasági szaklap: A Hites Könyvvizsgáló, amelynek szerkesztősége a Pázmány Péter Tudományegyetemen van, legutóbbi számában Modern szellemet a vállalati vezetésbe! Címen feltűnéstkeltő cikket közöl, amelynek szerzője Schalta Alajos, egyik legnagyobb iparvállalatunk, a Bauxitipar igazgatója, egyébként pedig a vállalatgazdasági ügyek európaihírű szakértője.

Schalta bevezetőjében egyik régi cikkét idézi, amelyben már egy évvel ezelőtt helyesnek tartotta azokat a szempontokat, amelyeket a legutóbb megjelent 2460/1944. M. E. sz. rendelet juttatott kifejezésre, vagyis azt, hogy az átállítás alkalmával ne kívülről jött és kellő szakértelemmel nem rendelkező emberek kerüljenek a vezető poziciókba, hanem olyan belső emberek, akik ismerik a vállalat egész szerkezetét. Ezzel kapcsolatban cikkében a következőket írja:


Belső és külső emberek

„Nagy aggodalommal szemléltük mindazt, ami március 19. óta a vállalati vezetés átadása körül végbement. A régi,évtizedes gyakorlattal rendelkező belső emberek a legtöbb esetben – mint eddig mindig – háttérbe szorultak, új emberek jöttek és ismét kiderült, hogy annyi kitűnő vállalati vezető van ebben az országban, hogy teljesen kilátástalan a régi belső gárda felfejlődése. Megindult megint a „jó összeköttetések” népvándorlása az új állások új ígéretföldje felé. Ebben pedig van valami deprimáló. Megismétlődik ugyanaz a jelenség, amely annak idején az „Aladár” fogalmát termelte ki.

Azaz, hogy reméljük: nem ismétlődik meg. Az e tárgyban elhangzott beszédek és hírlapi cikkek jelentik a garanciát erre.”


A régiek megbecsülése

Schalta Alajos cikke további részében a hites könyvvizsgálók évtizedes gyakorlatából levont tapasztalatokat sűríti össze: hogyan kell az új vállalati vezetőnek munkálkodni ahhoz, hogy eredményes legyen a munkásságra. Mindenekelőtt azt a jó tanácsot adja, hogy „az új vezető ne hozzon sleppet magával”. Becsülje meg a régi alkalmazottakat, „akik évtizedek óta állanak a vállalat szolgálatában, annak jó és rossz sorsában, esetleges felépítésében kéz a kézben együtt dolgoztak, s a vállalatot legalább olyan mértékben tekintik sajátjuknak, mint az a részvényes, akit mindenkor csak az osztalék érdekel és ha valahol a pénzéért több kamatot kapott, gyorsan megvált a részvénypakettjétől.”

Rámutat a cikk arra is, hogy a vállalati vezetőnek a mindenképen szükséges részvényesi megbízáshoz meg kell szereznie a tisztviselők és a munkások bizalmát is és ma nem lehet vállalati vezető az, aki ezt nem érzi át. „A jó vezető törölje szótárából az „én csinálom” szavakat és a mai fejlődésnek megfelelő „mi csináljuk” szavakat tegye ezek helyébe.”


A javadalmazás kérdése

A nagyérdekességű gazdasági cikk végezetül a javadalmazás kérdéséről szól s erre vonatkozóan a következőket írja:
„Az új vállalati vezetők helyesebben tennék, ha példát mutatnának az országnak és bizonyságot tennének arról a szellemről, amely át kell hogy hassa őket, – azáltal, hogy a köz érdekében és szolgálatában kifejtett munkásságukat – legalább a háború alatt – nem kérnének és nem fogadnának el mammutjavadalmazást. Évi 120.000 pengő bruttó javadalmazás, mint maximum, ki kellene, hogy elégítsen a háború tartamára minden vállalati vezetőt. Szép és felemelő gesztus lenne, ha önként jönne. Ha nem, akkor a kormánynak kellene ilyen irányban befolyásolnia őket. Akik nagyon mohón habzsolják a pénzt – ma, az ország élet-halál harcának idején is – nem alkalmasak a vezetésre.”