A Deutsche Allgemeine Zeitung legutóbb behatóan foglalkozott a világ várható békebeli hajózási politikájával.
A lap szerint ma még nem lehet megmondani, vajjon a világ hajózási problémáit hogyan lehet majd a háború után újra racionális keretekbe vezetni, mert ma még senki sem tudja, mekkora lesz világviszonylatban a tonnatartalom. A kérdés felvetése mindenesetre érthető – írja a DAZ –, főképpen annak az aggodalomnak az alapján, hogy óriási amerikai túlsúly jelentkezik majd a világtengereken, hiszen a tömeg-szériagyártás szolgálatában két és félmillió munkáshadsereg állítólag naponta 3-5 hajót fabrikál.

Az amerikai szállítási iroda vezetőjének a nyilatkozata szerint ennek a módszernek a segítségével még ebben az évben lehetővé válik, hogy újból elérjék az 1939. évi világ-tonnaget.
Eszerint tehát az amerikai hajóépítésnek sikerülne a kereskedelmi flotta háborús kieséseit kizárólag új hajók építésével bepótolni. Ha ezt a kijelentést igaznak fogadjuk el, akkor arra a különös eredményre jutunk, hogy az évek óta folyó háború nagyarányú pusztításai ellenére, a háború végén tekintélyesebb világtonnage állna rendelkezésre, mint a háború kitörésekor. Holland szakértők szerint a háború befejezése után legalább 85 millió brutto regisztertonnára lehet számítani.

A kérdés lényege nem az – írja a lap –, hogy az ilyen becslés valóban megfelel-e majd a valóságnak, hanem hogy mit csináljanak majd ezzel a mesterségesen felfújt flottával. Nemcsak Angliában félnek az USA tonnage-túlsúlyától: általában felmerül a kérdés, mit kell tenni, hogy az ó-világ hajózását megoltalmazzák attól, hogy Amerika kisajátítsa. Nemzetközi megegyezésre és államközi irányításra lenne szükség a rendelkezésre álló hajózási tér tekintetében, nemzetközi teherszállítási szabályozásra és hasonló intézkedésre.

– Meg kell állapítani – írja a DAZ –, hogy az amerikai hajózási politika a háború előtt sem törődött sokat ilyen nemzetközi megegyezésekkel.
Az adott hatalmi viszonyok között a háború után is valószínűleg így cselekednének. Éppen ezért sokkal közelebb álló a gondolat, amit külföldi hajózási körökben már felvetettek, hogy olyan hajózási konferenciával alkossanak védővonalat az amerikai hatalmi törekvések ellen, amely az európai és az ázsiai hajózás számára általában nem pusztán a gyakorlati lehetőségeket tekintené a legfőbb szempontnak. Itt természetesen felmerül a kérdés, hogy vajjon az európai hajózás megfelelő saját építőtevékenység révén kiegyenlítheti-e majd ismét az USA kereskedelmi flottájának a számbeli fölényét. Ezt természetesen csak tömegépítési rendszerre való áttéréssel lehet elérni.

Nem lenne túlságosan nehéz a technikai előfeltételek megteremtése, ha a háború után az ipari gyártás terén is meg lehet valósítani a súlypontváltozásokat. Az előre történő hajómontage-rendszer, ami az USA-ban a tömegépítést lehetővé teszi, kevésbé technikai, mint inkább szervezési probléma, amelyet megfelelő segédiparok bevonásával Európában is meg lehet valósítani. A széria-hajóépítés egyáltalában nem amerikai találmány, már az első háborúban is alkalmazták.

Nagyban és egészben azonban az európai hajóépítés a háború után sem lesz hajlandó lemásolni az amerikai építési és gyártási szisztémákat és továbbra is a minőségi hajóépítést részesíti előnyben.
Ez ugyan magában foglalja a tömeggyártásról a lemondást, viszont biztosítékot nyer arra, a teljesítőképes tengeri hajózás érvényesítheti a maga szabad árubeszerző erejét. Általános a meggyőződés, hogy ez a kereskedelmi hajózási és hajóépítőelv végül is érvényesülni fog és ez lesz az európai hajóépítés leghatásosabb elhárító fegyvere az USA hajótömeg-masszájának az inváziója ellen.