Ujdonságok a vegyészet boszorkánykonyhájából

A háború jó tanítómester; nap mint nap új erőfeszítésre ösztönzi a tudósokat. Kivált a vegyészeket. Hja, nehéz időket élünk! Pótolnunk kell mindent: nyersanyagot, élelmiszert, sót még vért is, ha kell, súlyosan sérült katonák megmentéséhez, a vérátömlesztéshez.

Manapság kevés az élelmiszer; az új vegyitalálmányok legnagyobb része tehát az élelmiszerpótlás körül forog. Ki hinné például, hogy azok a tetszetős és ízletes csokoládészeletek, amelyek mostanában a norvég városok csemegéskirakataiban láthatók, - halból készülnek? Nincs azokban egy szemernyi kakaó, de még szentjánoskenyér sem, amivel nálunk szokás a csokoládét pótolni. Hanem egy norvégiai hallisztgyár kitalálta, mikép lehet hallisztből a csokoládéval szemre, ízre, sőt táplálóerőre is teljesen hasonló terméket gyártani.

A készítés módja persze szabadalmi titok; de az újítás, hír szerint, annyira sikerült, hogy a közönség valósággal megrohanja a csemegésboltokat, amelyekben halcsokoládét árusítanak. A gyár már tervbevette halcsokoládét gyártó üzemének jelentős kibővítését. Arra számítanak, hogy az új ínyencség a háború után is kedvelt árucikk marad, mint norvégiai különlegesség.

Tejköd
A korszerű hadseregek élelemben is, nyersanyagban is, soha nem látott tömegeket fogyasztanak. Azokat eredeti alakban és terjedelemben hozzájuk juttatni lehetetlen lenne s megállna az egész hadigépezet, ha a vegyészek nem jöttek volna rá, miként lehet töményíteni, sűríteni az anyagokat. Akárhányszor csak fortélyos eszközökkel és vegyiműveletekkel sikerül ez. Mint például a tej esetében.

Ez a fehérszínű folyadék nélkülözhetetlen tápláléka a harcosnak. De a csatatér zűrzavaros viszonyai közepette szó sem lehet róla, hogy a mi jólismert, öblös „polgári” tejeskannáinkban szállítsák utána. Szükség sincsen rá, hiszen négyötödében merő víz és pusztán egyötöde szilárd táplálóanyag. A már eddig is ismert kondenzált tej, sűrített tej és a tejpor nem egyéb nagymértékben víztelenített tejnél.

A vegyészek azonban ezzel nem elégedtek meg. Még hatékonyabb módszereket kerestek, amelyekkel a tej felesleges víztartalma elvonható. És eljárásokat, hogy a poralakú tejet minél nagyobb mennyiségben lehessen gyártani. Mert a hadseregnek sok kell belőle! Most aztán egy külföldi gyárban valóban nagyvonalú módon oldják meg a kérdést. Finom fúvókák ázásaival valóságos köddé porlasztják a tejet. Sok ezer és tízezer litert egyszerre!

A fehér tejköd hatalmas, háznagyságú vastölcsérekben zuhog alá, mint valami tejból álló Niagara. Vele szemben, a tölcsérek aljából, forró légsugarat lövelltetnek. Az izzó levegő nyomban elpárologtat minden nedvességet a tejből, úgyhogy a tölcsérek alján szilárd, poralakú termék gyülemlik meg. Benne megvannak a tej vitaminjai és minden értékes tápláló alkatrésze. Éjjel-nappal dolgoznak a tejport gyártó gépek, és 24 óránként 120.000 kiló „portejet” készítenek.

A tejkocka
A tudósok még egy lépéssel tovább mentek: a kész tejport kockába sajtolják és így teszik könnyen szállíthatóvá. Egy tejkocka mindössze 5 grammot nyom. Egyszerűen feloldják hideg vagy meleg vízben és kész a friss hideg vagy forró tejital. Egy kocka ź liter, vagyis 1.66 deci teje ad. Hat kocka kell tehát egy literhez és ez a hat darab összesen 30 gramm. Ha figyelembe vesszük, hogy egy liter tej körülbelül 1032 gramm, vagyis több mint egy kiló súlyú, mindjárt látjuk, mekkora súlymegtakarítást érnek el a tejkockákkal. 2700 kockából 450 liter tejet lehet készíteni. A tej-utánpótlás kérdése ezzel tökéletes megoldást nyert, hiszen akár több százezer litert is könnyű kockaalakban szállítani, a legsúlyosabb utánpótlási viszony közepette is.

A labdacsolt paprikáscsirke

Mindezek alapján némelyek már azt hihetnék: beválik az utópista jövendölés, és a jövőben nemcsak tejet, hanem mindenfajta élelmiszert is kockává vagy pilulává gyúrva fogunk fogyasztani. Talán még a konyhaművészet olyan remekeit is labdacsolni fogják, amilyen a paprikáscsirke, a gulyás-hús, vagy a rakott káposzta, és a jövő nemzedék csak hírből ismeri majd a terített asztal örömeit.

Nos, ami bennünket illet, nemigen hisszük, hogy ez valaha is bekövetkezzék. Lehet, hogy a vegyitudomány odáig fejlődik majd, hogy - mondjuk - a paprikáscsirke ízeit és zamatait összesürítheti egyetlen pilulába. De aligha valószínű, hogy az ember, akármennyi idő mulva is, beéri azzal és szívesebben nyel pilulát, semmint a tányérban gőzölgő, illatos paprikáscombot szopogassa. Az emberi szervezet még hosszú idő mulva sem lesz hajlandó átállítódni a kivonatolt, töményített, sűrített táplálék-labdacsok fogyasztására.

Viszont, könnyen lehetséges, sőt valószínű, hogy különleges viszonyok között, különleges esetekben, igenis, élelemlabdacsokhoz folyamodunk majd, hogy helyet, időt takarítsunk meg az élelmiszerek szállításában és fogyasztásában. Munkások, bányászok, járművezetők, pilóták, utasok, felfedezők, elsősorban pedig katonák fognak ilyen pilula-étrenden élni.

Ma is készítenek már levest, főzeléket, tojást, kávét poralakban, amit nem nehéz szemcsékbe sajtolni. Persze ügyelnek arra, hogy az élelmiszer táplálóereje a porban is megmaradjon. A fontosabb vitaminokat máris pilulákban, tablettákban adagolják. Bármely gyógyszertárban kaphatók. A mostani háborúban már nagy szerepet játszanak ezek a tömény élelmiszerkivonatok s fontosságuk a jövőben alighanem emelkedni fog. De a labdacsolt paprikáscsirke vagy rostélyos - nem, az sohasem „fog a polgár mindennapi étlapján megjelenni!

Vérpor és művér

Hanem bevezetésképpen még a vér pótlásáról is beszéltünk. Ezzel meg hogyan áll a dolog? Ismeretes, hogy a vérvesztéstől alélt, súlyos sebesülteket csak gyors vérátömlesztéssel lehet megmenteni. Erre viszont nem alkalmas mindenkinek a vére és a harctér forgatagában többnyire lehetetlen kellő gyorsasággal előteremteni a megfelelő vértadót. Ezért úgy járnak el, hogy hivatalos úton, odahaza választják ki, jelentkezőkből, azokat, akiknek vére veszélytelenül ömleszthető a beteg katona ereibe.

Azokból aztán, díjazás ellenében, bizonyos mennyiségű vért csapolnak, üvegcsékbe töltik, és olyan vegyszert kevernek hozzá, amely hosszú ideig tartósítja és alvadását meggátolja. Az üvegcséket légmentesen leforrasztják, lehűlik és dobozba zárva, a harctérre küldik. Tízezerszámra kerülnek ilyen „vérkonzervek” a tábori kórházakba és segélyállomásokra. A katonaorvos ezután, ha vérátömlesztésre szoruló sebesültet kap, felnyit egy üvegampullát és tartalmát, gumicsövön, belesajtolja a beteg testébe. Rengeteg katonát mentettek így meg már a hazulról, sok ezer kilométer távolságból odaküldött embervérrel.

Hanem sokszor még ez az eljárás sem eléggé gyors és könnyű. A folyékony emberi vért sem lehet akármeddig frissen eltartani. Ezen is segítettek most a vegyészek: módszert találtak ki a vér - porítására. Az elv nagyjából hasonlít a tejpor készítéséhez. Itt is elvonják a vértől a nedvességet, mire porrá alakul. A porított vért könnyű akármeddig raktározni, ha vigyáznak rá, hogy levegő, nedvesség ne érje. Használatkor a vérport óvatosan felhígítják és így folyékony vér keletkezik, amely ugyanúgy használható, mintha az imént csapolták volna.

Ha pedig Lamberi frankfurti tanár találmánya, a zselatinoldatból és vastartalmú anyagból álló „művér” a gyakorlatban beválik, sürgős esetekben ezzel a mesterséges készítménnyel is pótolhatja az orvos az elvesztett vért. Persze csak ideig-óráig, amíg kellő mennyiségű természetes vérhez jut a beteg. De így is emberéleteket menthet vele, sok ezer pusztulásra ítélt harcost adhat vissza a hazának.

T. A.