A hadiesemények során nem lesz érdekesség híján megismerkednünk Finnország szép fővárosával, Helsinkivel, amelyet „észak fehér városá”-nak neveznek. Szeretik még „kis New-York”-nak is nevezni, mivel amerikai méretekben fejlődik, amerikai stílusban épül és az élet üteme is egészen amerikaias benne.

Ami leginkább megkapja és leköti az idegent a finnek szépséges fővárosában, az a sajátságos finn architektura, a finn építőművészet egyik-másik egészen újszerű, szokatlan megnyilatkozási formája. Ez az ország a gránit hazája, tehát építőművészei igyekeznek azt a nehéz kőzetet minden monumentális épületnél erőteljesen érvényre juttatni, engedik roppant tömegével és tömör színével mindenen eluralkodni. Magában a városban is folyton-folyvást hatalmas gránittömegekre bukkan az ember, szabadon álló gigászi tömbökre, amelyek érdekes látványosságok. A finn építőművészek ezt a tömör kőzetet igyekeztek kihasználni akkor, amikor új művészeti formák keresetét tűzték ki maguk elé célul.

Ilyen tömör, újszerű, finn stílusú épületek Helsinkiben a Saarinen által alkotott hatalmas pályaudvar, a Nemzeti Múzeum, az egyetem, a parlament és egy egész sereg más épület. Különösen a parlament épülete csodás: nemcsak kívülről, hanem belülről is tündéri palota; hatalmas gyűlésterem, folyosói. szalonjai, könyvtára, minden zuga elragadóan szép. De ennél még elragadóbb az egyetem új szárnya, amely vajsárga nyírfaajtóival, padjaival és színes gumipadlójával bármelyik gazdag nemzet díszhoteljének beillenék. Az oszlopsorral díszített parlament harmonikusan egyesíti az antik görög stílust a modem építészeti törekvésekkel.

Helsinki a tengerbe nyíló földnyelven épült, zegzugos partját apró szigetek veszik körül, amelyek remek labirintust alkotnak. A szigeteken villák, nyaralók épültek, az apró öblökben motorosok és vitorlások rajai pihennek. A parton - a kereskedelmi kikötő leszámításával, - egyik sétány a másik után húzódik végig, szép szobrokkal.

A város, noha lakossága alig valamivel több százezer főnél, teljesen modern nagyváros benyomását kelti. Utcái rendezettek, pedánsul tiszták. A kikötőből pár perc alatt bejutunk a város szívébe: a Promenadra, amelyet méltán tartanak a város szívének. A város élete jórészben itt zajlik le, itt van a legelegánsabb szálloda, a svéd opera, a nagybankok székházai stb. Itt zajlik le a korzó is mindennap kora délutánján, amikor is nők és főleg fiatal leányok hatalmas serege hullámzik végig az aszfalton. A leányok mind fehér diáksapkában, mert a finn leányok mind magasabb iskolákat is végeznek.

A Promenád közvetlen közelében emelkedik egy tízméter magas gránittömb tetején a dóm, Helsinki legnagyobb temploma, amelyhez negyvenöt fokos lépcső visz fel. A dóm lábánál fekvő hatalmas tér a múlt század közepének architekturájának jellegét érzi. Mellette két kőépület emelkedik impozánsan: balról az egyetem, jobbról a szenátus háza. Az utóbbiért bátran megirigyelhetjük északi testvéreinket: az ország valamennyi minisztériuma ebben az egyetlen, aránylag nem nagy épületben van elhelyezve. Nálunk a legkisebb minisztériumnak is szűk lenne ez az épület.

Az új utakat kutató finn építőművészetnek Eliel Saarinen a legmarkánsabb képviselője. Egyik legértékesebb és leghatalmasabb alkotása a város szívében fekvő pályaudvar. Közelében, a hatalmas téren áll még egy másik érdekes kőépület is: az Athenaem, a finn nemzeti képtár is a finn nemzeti képtár és finn nemzeti színház. Az előbbi a képzőművészet fejlődéséről, az egyes irányok legkiválóbb festőinek kollekcióival ad átfogó képet.

Helsinki épületeinek túlnyomó része tiszta fehér színű, ezért kapta a város az „észak fehér városa” elnevezést. Megkapóan érdekesek és újszerűek az üzleti-negyed merész újításokkal épült hipermodern üzletházai és irodapalotái, köztük emeletes a tizennégyemeletes felhőkarcoló, a Torni és a sok-sok üveghomlokzatú épület-kolosszus, amely mind Amerikára emlékeztet. A város tisztasága mindenütt szembeötlik és az idegenre üdítően, kellemesen hat.

A finnek általában vidám, barátságos emberek és ez meglátszik a fővárosukon is. Helsinki csupa derű, eleven és tarka szín s az idegent ez a barátságos légkör maga is önkéntelenül jókedvre hangolja. Hogy a finnek ilyen jókedélyűek, abban bizonyára rendezett anyagi viszonyaik játszanak közre; hiszen máskülönben nincs sok okuk az örömre olyan égalj alatt, ahol nyolc hónapig tart a kegyetlenül hideg, zord tél s ahol alig van tavasz, párhetes a nyár és rövid ősz után megint beköszöntenek a dermesztően hideg telek a maguk sötétségével és melankóliájával. De jókedvű mindenki, mert kitűnő berendezésük folytán általános anyagi jólét uralkodik az országban. Az emberek a mi fogalmainkhoz mérten igen magas fizetést kapnak, az élet pedig rendkívül olcsó. A ragyogóan tiszta étkezdékben 90 fillérnek megfelelő összegért bőséges ebédet kap a munkás, aki átlag havi 150-200 pengőt keres.

Érdekes egy ilyen finn ebéd. Kezdődik a „svéd tál”-lal, ami annyit jelent, hogy az étterem közepén levő asztalán sorakozó 10-15 tálból különféle ínyencfalatokat - hideg halakat, felvágottakat, salátákat, sajtot, vajat, meleg főtt burgonyát és meleg dercét - válogat tetszésszerinti mennyiségben az ember a tányérjára és hozzá tejet, savót, árpalevet, vagy gyümölcsöt iszik, ugyancsak annyit, amennyit csak akar. Ezt az első fogást követi a leves, majd a meleg húsétel és a feketekávé, amelyhez tejszínt is adnak.

A villamosutazás is rendkívül olcsó: az átszállójegy egy márkába, nem egészen tíz fillérbe kerül. Az autóbusz hasonlóan olcsó és ennek még külön érdekessége az, hogy jegyeket sem adnak az utasoknak, hanem esek leszállás előtt fizetnek a vezetőnek.

Helsinki az udvariasság városa is, mindent megköszönnek. A bemutatkozást, a kéznyujtást is megköszönik. Egy egyszerű meghívást nem lehet elégszer megköszönni. Ha utána több hétre összetalálkoznak a vendéglátóval, újra kezdődik a hálálkodás, pedig az illendőség szerint mindjárt másnap telefonon megköszönte a vendéglátást.

„Észak fehér városa” magán viseli egy boldog, elégedett, szorgalmas nép magas kulturájának összes nyomait. A finnek vendégszeretete és meleg bánásmódja a fővárost még kedvesebbé teszi. Az idegen napok alatt megszereti Helsinkit, fájó szívvel vesz tőle búcsút, ha üt az indulás órája és holtáig nem felejti el a szépséges városképet; a sok-sok zöld ligetet, Szent Miklós kupolája dómját, a sötét gránitpalotákat, az üveghomlokzatú, modern épületcsodákat és a mindig barátságos, mindig mosolygós kedves finn testvéreket.

Pósky-Horváth Rezső