Egykéz – őrségváltás
Uj munkatársakkal bővíti ki Szász Lajos közellátási miniszter a garnitúrát, amelyre eddig a háborús ország ellátásának intézése hárult.
E pillanatban mellékes, országos kereskedőnek vagy nagykereskedőnek nevezik-e azokat, akiknek a beszolgáltatásra kerülő termények átvételénél az egész országra kiterjedő szerepet szán a miniszter. A lényeg az, hogy Szász Lajosnak volt bátorsága ahhoz, amire régóta várnak a tisztes magyar kereskedelem hívei: kereskedői munkához nem más szakmabeli erőket kerestek, hanem kereskedőket. Nem tisztviselőket kíván ezerszámra foglalkoztatni, hanem olyan embereket, akiknek hivatása, hogy akár országos, akár körzeti, vagy helyi viszonylatban kereskedjenek, árut vegyenek át, árut osszanak szét.
A közellátási miniszter új elhatározása azonban nem azért érdemel elsősorban figyelmet, mert a sok rosszat és sok konjunkturális előnyt megért kereskedő társadalom felé a bizalom és a megbecsülés gesztusával közeledett. Az ország szempontjából nem egy foglalkozási réteg érdeke a fontos, hanem az, hogy az áruforgalom zavartalanul és a tisztesség szellemében bonyolódjék le. Szász Lajos bejelentette, hogy nem akar egykezekkel dolgozni. Ennek a kijelentésnek az okai kitűnnek a miniszter világos, határozott beszédéből és ha a kormány legilletékesebb tagja ki akarja küszöbölni – mint mondotta – a kereskedelem elbürokratizálódását, ha el kívánja kerülni, hogy a gazda csak egy meghatározott személynél teljesíthesse a kötelezettségét és „annak legyen kiszolgáltatva”, akkor a gazdasági élet ehhez a meggondoláshoz csak helyeselhet.
A miniszter azonban tovább ment az ugyancsak őszinte megokolás terén és elmondta, hogy az úgynevezett magyar királyi állami kereskedők nem igen mennek az áru után, nem lévén versenytársuk, nem az igazi kereskedő szorgalmával, buzgóságával, fáradságával végzik kötelességüket. Erről a magyar királyi állami kereskedőről többször volt szó e hasábokon és az egész gazdasági élet szívéből beszélt Szász Lajos, amikor ilyen határozottan és fenntartás nélkül rámutatott a változás rugóira.
Tudjuk, hogy az ország közellátásának szüntelen pergő, változatos és izgalmas filmjén ez a részlet csupán egyetlen pillanatfelvétel, inkább formai, mint érdemi kérdés.
De a nagy dolgok törvénye, hogy egy-egy részlet önmagában nem elég a sikerhez, de elég a bukáshoz. Azzal, hogy Szász Lajos a beszolgáltatásra kerülő, majdan átvételre váró, hatalmas tömegű áru mozgatására több ezer kipróbált, hivatásos kereskedő szorgalmát. Tudását, becsületességét állítja be az új terméskampány fővonalába, hatalmasan felerősítette az egész közellátási front biztonságérzetét és gyakorlati érzékkel osztotta meg a feladatokat. A szükséges ellenőrzési és nyilvántartási munkát ugyanis azokra az áruforgalmi központokra bízza, amelyek „nem kereskedelmi vállalkozások, hanem a minisztérium szervei”. Megszűnik tehát az állapot, amelyből végeredményben az egykéz, mint olyan nem is tehetett: kereskedő és hatóság is volt egyszemélyben, ugyanakkor a kereskedelemmel szemben előnyös helyzetet élvezett, ami semmiképpen sem mozdította elő a kereskedelemmel való együttműködést.
*
Az egykezek azonban megérdemlik, hogy munkájukat akkor is való értéke szerint bíráljuk, amikor ezeket az intézményeket is új helyzet elé állítja a közellátási kormány.
Ha részei is voltak, mint ismeretes, a hatósági jogköröknek, rendkívüli nehézségek között kellett megbirkózniok olyan feladatokkal, amelyek kizárólag hatalmi úton nem lettek volna lebonyolíthatók. Nem közölhetünk pontos statisztikát arról, hogy az ú. n. egykezek körében mennyi hivatásos kereskedőt találhattunk, hányan voltak közülük közigazgatási szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező munkaerők. Kétségtelen azonban, hogy tiszteletreméltó igyekezettel feküdtek neki feladataiknak és mindent elkövettek, hogy azt a lehető legjobban megoldják.
Viszont természetes, hogy az említett kettősségből, a hatósági jelleg és a kereskedelmi tevékenység együtthatójából olyan helyzet adódott, amelyért tulajdonképpen nem az egykéz volt felelős, hanem az egykezet életrehívó rendszer.
Szász miniszter elég tapasztalattal, ítélőképességgel rendelkezett ahhoz, hogy belenyúljon ebbe a rendszerbe és felállítsa azt a szervezetet, amely most már az országos és a körzeti kereskedők ellenőrzésével és nyilvántartásával foglalkozhatik anélkül, hogy akár kereskedelmi tevékenységével, akár esetleges üzleti nyereségeivel irritálná a gazdasági életet: termelőket vagy fogyasztókat. Ezeknél az intézményeknél – jelentette be a miniszter – nem lesz tantiém, sem részesedés, ott mindenki a fizetéséért fogja a munkáját végezni.
*
A közelebbi és távolabbi jövő ad majd képet arról, hogy ez az új nagyszabású őrségváltás milyen gyakorlati eredménnyel járt.
De ha magasabb elvi szempontból vizsgáljuk a közellátási miniszter új rendszerét, kibukkannak annak a reális, messzebb tekintő gazdaságpolitikára a jelzőoszlopai, amelyet legutóbb a Bethlen-kormány egyik volt minisztere igen érdekes megfogalmazásban állított a közvélemény elé. Azt mondotta Bud János, hogy a békegazdaság politikájának három nagy átütőerejű követelménye: a munkanélküliség kikapcsolása, a termelés állandósított biztonsága és az életszín emelése. Szász Lajos ezzel az intézkedésével egy pohár vízben átnyujtja a tengert: a közellátási miniszter nem akarja, hogy a háború után megszülessék a munkanélküli kereskedő veszedelmes típusa. Ezért ad módot sok ezer kereskedőnek arra, hogy kiépítse üzleti összeköttetéseit, fundálja jóhírét és megállhassa helyét akkor is, amikor már semmiféle kijelölés, beosztás nem tereli hozzá a termelőt és az áruhiány sem mentesíti majdan a vevőszerzés gondjai alól.
Semmi sem ad nagyobb biztonságot a termelés állandósulására, mint a biztosított értékesítés.
Az új rendszer kereskedőinek egyszer majd ebből is le kell vizsgázniok; Szász Lajos megteremtette számukra a kedvező startot. Az életszínt emelését is szolgálja ez a reform. Közvetlenül úgy, hogy Szász Lajos bejelentette: egyidejűleg az árak kérdésével is feltétlenül foglalkozni kíván. Közvetve azzal, hogy a tűzálló értékesítő szervezet olyan jótétemény a mezőgazdaság, a falu szempontjából, amelynek az értékét valójában akkor ismerhetjük fel, amikor hiányzott és amikor a 8-10 pengős búzaárat kellett foltozgatni a bolettával.
Szerencsés kézzel nyúlt hozzá a miniszter a közellátási front felerősítéséhez.
Legfőbb célkitűzését, hogy t. i. semmi se menjen veszendőbe abból, ami érték, gyakorlatilag is igazolni fogja az új rendszer, különösen, ha az egykezek személyzetéből felhasználják a megfelelő helyen mindazokat, akik tapasztalataikkal, szakértelmükkel, áruforgalmi ismereteikkel képviselői voltak az egykezek sokrétű tevékenységében a közérdeknek.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!