Az utóbbi időben különösen a fővárosban az a hír terjedt el, hogy egy újabb élősdi, a kullancs, tömeges megjelenése fenyegeti a lakosság nyugalmát és egészségét. A kérdéssel foglalkozó szakemberek, elsősoran az Országos Közegészségügyi Intézet kutatói, azonban arra a megnyugtató eredményre jutottak, hogy a napilapok jelentései kissé túlzottak.

Kullancsveszedelemről vagy kullancsoknak a poloskához hasonló tömeges fellépéséről egyelőre nem lehet beszélni és nem is valószínű, hogy ez az eset a jövőben bekövetkeznék. Hogy a nagyközönség mégse álljon egy-egy kullancscsípéssel kapcsolatban tanácstalanul, érdemes a legfontosabb tudnivalókat röviden emlékezetünkbe idéznünk.

A megvádolt galambok

A kullancs-csípésről panaszkodó lakosok majdnem kivétel nélkül a galambokat vádolják a kullancs terjesztésével. Egyik elkeseredett panaszos még azt a gondolatot is felvetette, hogy a kullancsok terjedésének megakadályozására legjobb lenne a főváros galambjait kiirtanunk. Vajjon csakugyan szükséges-e ez a szigorú rendszabály a főváros galambjai ellen? A megfigyelések azt mutatják, hogy a kullancsok mindig a felső emeleti lakásokban tűnnek fel.

A tapasztalat szerint az ilyen lakások ablakai mellett, az eresz alatt vagy a fal valamilyen kiugrásában legtöbbször galambok fészkelnek. A galambokon egy félcentiméter nagyságú, lapos kullancsfajta, az úgynevezett baromfi- vagy galambóvantag élősködik. Ez az az alkalmatlankodó kullancsfaj, amely a lakásokba is behatol és az emberen kellemetlen csípéseket ejt.

A galambóvantag azonban csak kivételesen csípi meg az embert, igazi gazdája a galamb és mindenféle más háziszárnyas. A városban legegyszerűbb ellene úgy védekezni, hogy az ablakok közelében fészkelő galambokat elriasztjuk és fészkelőhelyeiket megsemmisítjük. A galamb azután keres magának más fészkelő- vagy tartózkódhelyet templomok, középületek ereszein vagy faldíszítésein. Ilyen helyeken már ártalmatlan, mert az óvantag éjtszaka szokott csípni, tehát csak az állandóan használt szobákban, főképpen a hálószobákban okoz kellemetlenséget.

A kullancs-csípés kezelése

A kullancsoknak, így az óvantagnak is, az a szokása, hogy csípéskor valósággal beleakaszkodnak a bőrbe. Az ilyen ránkragadt kullancsot a legtöbben erőszakosan kitépik a bőrből, pedig ez az eljárás nagyon helytelen és néha kellemetlen következményekkel járhat. A bőrbe ragadt kullancsot legjobb először valamilyen vegyi anyaggal megölni. Erre a célra megfelel a chloroform, a benzin, a petróleum, szükség esetén valamilyen olajfajta vagy esetleg egy parázsló cigarettavég is. Ezektől a vegyszerektől az óvantag megfullad, esetleg elkábul; cigaretta parazsától pedig félig megpörkölődve pusztul el. Az így elpusztított kullancsot azonban még mindig nem tanácsos kivenni, hanem legjobb egy napig hagyni, hogy a bőrbe mélyedő szúrószerszámja meglazuljon.

Ha a kullancsot élve vagy a megölés után azonnal kitépjük, a szúrószerv legtöbbször bennszakad és kellemetlen, gennyedő daganatot is okozhat. Mindez az ártalom azonban csak átmeneti, pár napig tart és kevés fájdalommal vagy viszketéssel jár. Emberi betegséget az óvantagok nem terjesztenek, közegészségügyi szempontból tehát nem veszedelmesek. Néha ugyan előfordul, hogy a csípés véres pontja körül tenyérnyi kiütés vagy különösen érzékeny egyéneknél a test nagyobb felületét elborító csalánkiütés jelentkezik, azonban ez is gyorsan elmúlik minden káros hatás visszamaradása nélkül.

Az állatvilág koplalóművésze

Az óvantag, mint a legtöbb élősködő állat, szinte hihetetlenül sokáig bírja az éhezést. Ahhoz, hogy egy üresen hagyott galamdúc vagy tyúkól óvantagjai teljesen elpusztuljanak, a kísérletek szerint legalább két-esztendei éheztetés szükséges. Éppen az ilyen üres tyúkólak, elhagyott galambdúcok és más fészkelőhelyek okozzák az óvantag-veszedelmet. A gazdaállat nélkül maradt kullancsok ugyanis egy darabig türelmesen viselik a koplalást. Nem csoda azután, ha párhónapos éhezés után elindulnak és valami szükség-élelmiszer után néznek. Ilyenkor kerül sor arra is, hogy az emberi lakásokba behatoljanak és alkalmilag embereket is megcsípjenek.

Ciánozással éppen úgy irthatók, mint a poloskák, bár a megfigyelések szerint a ciánt meglepően jól bírják és aránylag nehezen pusztulnak el benne. Eredményre vezet esetleg az erős fűtés is. 50-60 fokos hőmérsékleten majdnem annyira elpusztulnak, mint a ciánozás során. A különböző rovarellenes permetezőszerek csak ideig-óráig használnak ellenük.

Gyökeres irtási eljárás az üresen maradt galambdúcok, ócska tyúkólak felégetése, ezt azonban takarékossági okokból ritkán teszik meg. A városi lakásokba bekerülő néhány kullancs miatt kegyetlenség lenne az összes galambokat kiirtanunk. Elégedjünk meg a már említett galamb-elriasztással, mert az elszórtan fellépő óvantag-csípéseket ez is sikeresen megelőzi.
B. J. dr.