A nyugatafrikai viharzóna. Francia-Nyugatafrika majdnem ötmillió négyzetkilométernyi területével akkora, mint fél Európa. Ennek a hatalmas területnek nyugati kiszögellésén van Dakar, a sokai emlegetett francia hadikikötő. Dakartól alig kétszáz kilométerre délre már angol terület - a Pest megyénél is kisebb Gambia - terül el, míg valamivel lejjebb a semleges Portugália 36,000 négyzetkilométeres Guinea nevű gyarmata következik. Afrikának ez a partrésze Brazília atlantióceáni kiszögellésével néz farkasszemet és szinte természetalkotta átjárót alkot a két földrész között.

Dakar, a francia köztársaság gyarmatbirodalmának legnagyobb kikötője az Atlanti-óceán nyugat afrikai partján, mostanában megint a világ érdeklődésinek középpontjába került. Az afrikai támaszpont ellen ugyanis állítólag angolszász készülődés folyik. A nagy nyugatafrikai kikötő az amerikai szállítások szempontjából rendkívül előnyös ponton fekszik. Távolsága mindössze 3000 kilométer Brazília legkeletibb kikötőjétől, Pernambucótól. Ezt a távolságot mind a hajók, mind a repülőgépek hamar megtehetik s így a világrészek közötti forgalom megrövidítésének szempontjából elsőrendű fontossága van a dakari kikötőnek.

Ez meg is látszik rajta, főleg a nagy óceánjáró gőzösök szénfelvevése szempontjából. Dakar hatalmas szénállomásai előtt éjjel-nappal - legalább is a háború kitöréséig - mindenfajta gőzös vesztegelt és vételezte a kitűnő minőségű angol szenet. Akár nappal, akár éjjel érkezett is valaki a dakari kikötőbe, szédületes forgalomba cseppent bele, elsősorban a szenelő-állomások körül. Őrült lárma, villamos motorok, gőzgépek, emelők és hajódaruk zaja szédítette meg az utast; a hosszan elnyúló rakpartokat pedig nappali fényözönnel árasztották el a parti villamos ívlámpák százai. És ebben a vakító fénytengerben meztelen és félmeztelen kikötői munkások rohantak fel és alá a hajókon, hordták a két világrész áruit, de legfőképpen Dakar kincsét, a minden dakari lakost feketeképű, feketetestű ördöggé varázsoló szenet.

Ahol mindenki fekete

Mert Dakarban minden és mindenki fekete. A levegőben állandóan vastagon száll az apró, mikroszkopikus finomságú szénpor és bevonja, megfesti a ruhákat, az emberi testeket éppen úgy, mint a házak falát, a járdákat, a házakban a bútorokat és a fákat is. Ha megrázunk egy fát, ágairól vastagon permetet alá a szénpor. Ha végigmegyünk az utcán, szénpor csikorog a cipőtalpunk alatt. Ha akárhol leülünk egy székre vagy padra, szénpor tapad ruhánkra. Ha tiszta vászonruhát húzunk, vagy friss fehérneműt váltunk, órák alatt szennyesszürkévé piszkosodik az örökké szállongó szénportól. Természetesen kijut a szénporból minden ételnek és italnak is, amit Dakarban fogyasztanak.

- Dakarban még az égbolt is szénporos, azaz fekete – mondják az ottaniak és noha ezt a kijelentést panaszkodásnak szánják, mégis úgy hangzik, mint valami dicsekvés. És ebben van is valami. Dakar olyan különlegességgel büszkélkedhetik, ami sehol nincs meg máshol a világon, vagyis sehol sincs annyi szén a levegőben, mint itt.

Dakar mindig és mindenütt jelenlevő rettenetes szénpora megtalálja még az éjtszaka szórakozóit is. Pedig ezek a föld alá menekülnek, ami az ottani kemencei forróságban egyáltalában nem lehet irigylésreméltó. De még mindig jobb a hőségtől szenvedni, mint az örökös szénportól. Dakar mulatóhelyei egytől-egyig földalatti helyiségekben, pincékben működnek. A szénpor azonban így is befurakodik a fehér abroszokra és a metszett poharakba, bár hármas ablakok igyekeznek a fényes helyiségektől a szénpor fekete áradatát elzárni. De ennek ellenére itt is van szénpor: a táncosnők testén, az- italokban, a fogak alatt sercegő szendvicsekben...

Dakar után két hétig kell fürödni…

Dakar lerázhatatlanul, kivédhetetlenül a szén, az alattomosan befurakodó szénpor városa. És mindehhez valami furcsa, nyomott hőség csatlakozik, amely éjtszakára sem hagy alább, sőt mintha enyhülés helyett inkább fokozódnék. Ez a szörnyű, száraz hőség a sivatagból áramlik ki a tenger felé. Szenegambia belsejéből, és mindent felperzsel, elhervaszt halálos, láthatatlan lángjaival. Noha a város a tengerparton fekszik, a sivatag felől fúvó szél nem engedi be a városba a frissítő tengeri levegőt. Ezért a szénporban fuldokló város majd megsül a perzselő hőségben.

- Nem állítok túlnagyot, ha azt mondom, hogy egy átvirrasztott éjtszaka után, amelyet Dakarban töltöttem, két hétig mostak rám a hajón - mondja Edouard Crispi francia író, aki mindössze egy éjjelt időzött a furcsa városban, - és magam is két hétig fürödtem, amíg Dakar feketeségét nagynehezen levakarhattam magamról...

Dakar lakosai ötször annyi vizet használnak el mosakodásra, mint bárhol másutt az egész világon. Franciaország tulajdonképpen 1907 óta tartja szilárdan a kezében Dakart. Ebben az évben zajlott le a casablancai mór lázadás, amelynek utórezgései eljutottak dél felé, Szenegambiába is, hogy felkavarják a színesek nyugalmát. Dakarban lázadás tört ki a franciák ellen, a feketék halomra öldösték a fehéreket. A helyzet megmentésére Brestből két hadihajó futott ki Dakar felé.

És egy napon elámult és tapsolt a művelt világ egy fiatal francia tengerésztiszt bizarr hőstettén. Ez a tiszt, Herraine zászlós, pár tengerésszel partra szállt, megrohanta a lázadókat, kiszabadította a fogságra vetett konzult, és rendbeszedte a fejetlen várost. A „huszárroham” 1200 fekete életébe került, de Dakar megmenekült és francia maradt. Az is maradt mind a mai napig, bár lakosainak sorai között a földkerekség mindenféle színű és színárnyalatú népfaja és a fehérek minden nemzetének képviselője megtalálható.

Péchy-Horváth Rezső