a helsinki-i szép napokról beszél

Hazaérkeztek a magyar tornászok Helsinkiből. Kemény csatát vívtak finn testvéreinkkel és – mint ahogy az illik – megosztoztak a győzelmeken. A csapatversenyt a finnek nyerték, az egyéni győzelmet Pataki Ferenc, a VII. kerületi Levente Egyesület kiváló tornásza hazahozta. Most itt ül velünk szemben a nagytehetségű, de halk szavú tornászbajnok és a finnországi szép napokról beszélgetünk.

- Odafelé a Budapest-Losonc-Königsberg vonalon zökkenőmentesen tettük meg a „földi” utat, - kezdi elbeszélését Pataki Ferenc. Végig hálókocsin utaztunk. Königsbergben már várt a finn repülőgép, hogy egyenesen Helsinkibe repítsen minket.

Légi utunk fenséges volt. Nagyszerű időben repültünk át a tengeren. Mikor pedig a finn szárazföld fölé értünk, olyan látványban volt részünk, ami örökre emlékezetes marad. Ragyogó napsütésben, igazi meseországnak tűnt fel a kéklő tenger után az ezer tó országa. Helsinkiben nagy testvéri fogadtatás várt bennünket.

- Milyenek voltak első impressziói a finnek fővárosáról? - tesszük fel a kérdést.
- Felejthetetlenek! A repülőtérről körülbelül 10 kilométeres autóutat tettünk meg a városba. Mindenfelé gyönyörű modern épületek. A Stadion valóságos álom. Bombázásnak sehol sem láttuk nyomát, csak az volt feltűnő, hogy civilt alig látni a városban. Még a nők is Lotta Svärd egyenruhában járnak.

- A versenyt hatalmas csarnokban tartották meg. Közel tízezer ember nézte végig a nagyszerű küzdelmet. A finn csapat, bár minden tagja katona, nagyszerűen felkészült a versenyre. Kéthetes edzőtáborban. A csapatversenyben vereséget szenvedtünk. Ami arra mutat, hogy északi testvéreink a háború kellős közepén is nagy súlyt helyeznek a sportolásra.

A tűzvonalban is sportszerűen élnek és állandóan edzik magukat. A közönség nagy rokonszenvtüntetéssel fogadott minket a felvonuláskor és ez a szeretetteljes tüntetés végig érezhető volt. A csarnok hátterében hatalmas karácsonyfa állott, hiszen akkor alig egy hét választott el bennünket a szent estétől.

- A versenyről szeretnénk valamit hallani - kérjük Patakit.
- A csapatban - mint már említettem - kis különbözetű vereséget szenvedtünk. Megérdemelten. Egyéniben nagy küzdelem után sikerült megszereznem a győzelmet. Fej-fej mellett haladtam Seestevel. Az utolsó szeren dőlt el a verseny sorsa. Amikor felállították a nyújtót, - mert ez volt az utolsó szer - összeszorult a szívem.

Haza gondoltam. A zúgó-zsongó arénában lelki szemeim előtt megjelent feleségem arca és kis gyermekem szőkefürtös feje. Mindent bele adtam. Meg kellett nyernem az egyéni versenyt, hogy északi portyánk sikerének legalább a felét megmentsem. Amikor kihirdették a győzelmemet, boldogságomba szinte a mennyezetig ugrottam. Hiszen a finn tornászokat legyőzni - még hozzá saját hazájukban - nem kis fegyvertény volt.

- Győzelmemet a közönség nagy tapssal fogadta. Olyan népszerű lettem a műszabadgyakorlat után, hogy a finnek csak gumiembernek neveztek.

- Milyen volt a pontozás?
- A mérkőzést két finn és két magyar pontozó vezette, még hozzá hibátlanul. Magyar részről Horváth igazgató és Wagner pontoztak.

- A csapat többi tagjai hogy szerepeltek?
- Mindenki nagyszerűen megállta a helyét, talán egyedül Tóth Lajos dolgozott gyengébben. Amin nem is csodálkoztunk, mert őt nagyon megviselte az utazás. Hála Istennek, a többiek jól bírták a levegő utat.

- A verseny után a finn szövetség ünnepi lakomát rendezett, melyen Szukováthy elnök úr finn nyelven üdvözölte vendéglátóinkat. Fogadáson voltunk a magyar követnél is, és az Operában is rendeztek tiszteletünkre előadást. A Marica grófnőt adták. A primadonna magyarul énekelt. Egyik jele azoknak a kedvességeknek, amikkel elhalmoztak bennünket.

- A legnagyobb szeretetben váltunk el testvéreinktől. A közeli viszontlátás reményében. Utunk visszafelé már nem volt olyan kellemes, mint oda. Hatalmas viharral küzdött meg gépünk és bizony nem egyszer nagyokat zuhantunk egy-egy légzsákba.

Kint az utcán hópihék helyett cső esik, mégis karácsonyi a hangulat. Háborús karácsony, de a szeretet hangját a gránátok zaja sem tudja elnémítani. Íme, itt ez a derék magyar levente, aki a szeretet ünnepe előtt utazott el északra, finn testvéreinkhez, hogy elvigye a magyar testvér forró szeretetét és sok dicsőséget szerzett zászlaját.

És a magyar zászló újabb babért szerzett, a magyar fiúk pedig olyan emlékkel tértek viasza, amely túlharsogja az ágyúk dübörgését és aranybetűkkel írja bele a sport történetébe a két testvérnép mindenekfölött álló bajtársi egységét.

Nedeczky Árpád