A villámháború jellegzetessége a motoradta gyorsaság. Az áttörésre a páncélosok hivatottak. Az általuk ütött rést fokozatosan tágító és lerohant területet birtokba vevő gyalogság elkésnék, ha az „apostolok lovain”, azaz gyalogszerrel követné a rohanó páncélosokat. Ez tette szükségessé a gépkocsizó gyalogságot, újabb nevükön „gépkocsizó-lövészek” szervezését.

Az új világháború elején hónapok alatt akkora távolságot tettek meg a gépesített csapatok, mint az első világháborúban a gyalogság esztendők alatt! Lehetne őket gyalog követni? Nem! Ezért a harcnak súlyt adó gyalogságot páncélozott, vagy páncélozatlan terepjáró-gépkocsikra ültették, hogy így biztosítsák a rohanó ütem folytonosságát.

Nem szabid gépkocsizó lövészcsapatokat azzal a gyalogsággal összetévesztenünk, amelyet rögtönzött szállítási módként ültetnek gépkocsira, hogy a harc helyére vigyék. Ez csak gépkocsin szállított gyalogság, amely nincs arra a különleges harcmodorra kiképezve, amelyet különleges kiképzéssel, hosszú éveken át sajátít el a hivatásos, harcos gépkocsizó csapat.

Más fogalom a gépkocsizó-vonatcsapat. Ők a harc megvívásához elengedhetetlenül szükséges anyagot: a lőszert, az élelmiszert és az üzemanyagot szállítják harcoló egységek után.

A gépkocsizó gyalogság ameddig csak lehet, igyekszik - gépkocsiján maradva - megközelíteni az ellenséget. Ameddig lehet, utakon maradnak és zárt menetoszlopokban haladnak előre. Később letérnek a terepre és szétbontakozva - de még gépkocsin maradva, - folytatják előretörésüket. Amikor már az ellenséges tűz lehetetlenné teszi a gépkocsinmaradást, akkor járműveikről leszállva, gyalog folytatják a támadást és rendes gyalogcsapatként törnek rá az ellenségre.

Nagyobb viszonyokban így támad a gépkocsizó-gyalogság önállóan. Támadásának iránya rendszerint - esetleg hosszabb kerülővel, - az ellenség oldala és háta ellen irányul. A páncélosok támadását rendszerint második vagy harmadik „támadó-lépcsőben” követik és a még harcoló ellenséges részeket küzdik le. Az elfoglalt területen védelemre rendezkednek be, illetve felkészülnek a további előretörésre.

Nagy szerephez juthatnak az előretörésben, az ellenségről való hírszerzésben is a gépkocsizó-lövészek. Ilyenkor más fegyvernemekkel - páncélosokkal és tüzérséggel - is meg kell őket erősíteni. Ujabban szívesen alkalmaznak megerősített gépkocsizó-lövészekből álló előcsapatokat, amelyek lendületes előretöréssel felderítőosztagként működnek. Itt egyedül a rátermettség számít és már előfordult, hogy zászlóaljnál is erősebb előcsapatot egy rátermett fiatal hadnagy vezetett.

Minden gépkocsizó-gyalogsági támadásnak főjellemzője a meglepetésre való törekvés. Erre még akkor is ügyelnek, ha az ellenséggel már harcba keverednek. Ilyenkor a kisebb rész szemből foglalkoztatja az ellenséget, míg a csapat zöme az ellenség ,,átkarolására” indul. A két tűz közé került ellenségnek csak egy a lehetősége: megadás! Ellenkező esetben biztos megsemmisülése. Óránként negyven-ötven kilométeres utat is megtesznek a gépkocsizó-lövészek. Ennek különösen üldözésben veszik hasznát! Az ellenséges visszavonulási úttal párhuzamosan igyekeznek előre, hogy a visszavonulóknak elébe kerülve: elvágják a visszavonulás útját.

A gépkocsizó-lövészeknél valamennyi korszerű tűzfegyvert megtaláljuk. Géppisztoly, golyószóró, géppuska, aknavető, nehézpuska, gránátvető, páncéltörőágyú, nehéz géppuska egyaránt van itt. Megerősítik őket légvédelmi lövegekkel, páncélosokkal, páncélos-utászokkal, híradókkal, gépvontatású tüzérséggel. Természetesen az ellátó- és utánszállítószolgálatuk is motorizált. Igen fontos a gépkocsizó-lövészcsapatok együttműködése a repülőkkel. A felderítési eredményeiket javarészben a repülőktől kapják, de azok támadásaikat is előkészítik, illetve támogatják. Hosszú gépkocsizó-oszlopok nem nélkülözhetik a levegőben működő vadászrepülők védelmét sem.

Ellenséges repülőgépek támadása esetén az egyes gépkocsik között lévő 25-30 méteres távközt a duplájára növelik és úgy hajtanak tovább. A légvédelmi tűzfegyverekkel felszerelt kocsik megállnak és tűz alá veszik az ellenséget támadó gépeket.