Dtum
Login with Facebookk
1943 | Április

Nagysikerű dísztornát rendezett a KISOK a Sportcsarnokban

Vasárnap délután hangos volt az Aréna környéke. Az ifjúság szép tavaszi parádéja volt ez. A KISOK dísztornáját láttuk.

A zsúfolásig megtelt sportcsarnokban ott volt Palkovics Pál dr. min. osztálytanácsos a kultuszminisztérium részéről, Szukováthy Imre dr., Prell György dr. min. titkár, Arató Géza testnev. tanácsos, Michnay Géza, a KISOK igazgatója és még sok sportelőkelőség.

A mindvégig szívet-szemet gyönyörködtető dísztorna első részében különösen népszerű számuk volt a Cinkotai áll. tanítónőképző intézet növendékeinek. Énekes játékokat mutattak be. Vezetőjük Kerny Gizella tanárnő.

Dr. Sümeghy Vera tanárnő vezetésével a budapesti leány középiskolák igen érdekes és újszerű korosztály gyakorlatokat mutattak be. Különösen ügyesek voltak a Veres Pálné leánygimnázium növendékei.

Igen mutatósak voltak a tornászbajnokság egyéni első hat helyezettjének tornagyakorlatai lovon és magas korláton. Szépen szerepeltek még a 4 kg-os vasgolyó gyakorlataikkal és járás, futás, ugrási gyakorlataikkal a VIII. ker. Vörösmarty gimnázium Péter Dénes tanár vezetésével.

Az első részt szép látványos szalagfutással zárták le a Szilágyi Erzsébet leánygimnázium növendékei Iványossi Knoblauch Gézáné tanárnő vezetésével.

A második részben igen nagy sikere volt a KISOK leány-vívókeretének, kiket Tary Gizella vívómester vezetett. A vívók közül kitűnt a tanárnővel külön bemutatott gyakorlatokkal: Gánóczy Mária, Zalán Erzsébet, Kovács Magda és Nyári Olga.

Itt láttuk ismét a KISOK egyéni bajnokságának hat első helyezettjét a nyújtón és a nagyon szép műszabadgyakorlataikkal. Nagy sikere volt Réti Sándornak, a debreceni áll. gimn. tanulójának, a KISOK 1942-43 egyéni tornászbajnokának, ki csodálatos ügyességgel, puha izommunkával mutatta be igen látványos műszabadgyakorlatait.

A Zrínyi Miklós gimnázium alacsony nyújtón mutatott be iskolagyakorlatokat Kucharik József tanár vezetésével. Sikerük volt még a második részben a Berzsenyi Dániel gimnázium tréfás talajtornájának, melyet Szakáts Ödön dr. tanár vezetett, továbbá az ökölvívó bemutatónak, melyet a Toldy Ferenc gimnázium mutatott be Sykó Dezső tanár vezetésével.

Nagy sikerük volt a kolozsvári ref. gimnázium növendékeinek, kik Székely néptáncot mutattak be Varga Jenőné, Bosnyákovits Etelka tanár vezetésével.

A műsort az Árpád gimnázium növendékei zárták be, szép összetett ugrásokkal, a szeren Somogyvári Ferenc tanár vezetésével. Az egyes számok között a békéscsabai közs. kereskedelmi középiskola nehézfokú társas gyakorlatokat mutatott be Rácz Lukács tanár vezetésével.

A szépen sikerült dísztornát, melynek rendezésében fáradságot nem ismerve, nagy lelkesedéssel Morich Ervin, a KISOK főtitkája. továbbá Bozsó József szakosztályvezető és Cserjési József tanár vettek részt, díjkiosztás fejezte, be.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A budapesti leányközépiskolák korosztálygyakorlataiból Részlet a felvonulásból Felvonulás Tary Gizella tanítványai Gyakorklatok lovon A budapesti Szilágy Erzsébet leánygimnázium társasgyakorlatai
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98