A textilkereskedelem régi panasza az egyenlőtlen és bizonytalan áruelosztás.
Gyakran fordultak elő olyan anomáliák, hogy nagy, régi keresztény cégek nem juthattak áruhoz, míg a kezdő cégek összeköttetéseik révén a háború ellenére aránylag bőven el voltak látva.

A közellátási minisztérium legutóbb felülvizsgálta a kijelölt textilnagykereskedők üzletvitelét, majd ennek befejeztével a Textil Központ rendeletet adott ki, amellyel biztosítani akarják az egész ország, de az egye nagykereskedők rendszeres áruellátását is.

A nagykereskedelem már több mint féléve szakmákra specializálódott, amiről a Textil Központ pontos nyilvántartást vezet. Ennek alapján az egye kereskedőket beosztották a nagyobb textilgyárakhoz. A gyárak kötelesek a hozzájuk beosztott nagykereskedőket pontrendszer alapján rendszeresen ellátni áruval. A kereskedők cégenkint 36, 20 vagy 12 pontot kaptak, ezek a pontok megoszlanak a gyárak között. A pontok nem állandó árumennyiséget jelentenek, hanem a gyárak havi össztermelésének pengőben kifejezett értékhányadát. Az össztermelés havi mennyiségét a Textil Központ ellenőrzi és ennek alapján állapítja meg egy-egy pont pengőértékét.

A gyárak természetesen kötelesek a kereskedőket az áru minősége szerint is arányosan ellátni: viszont a termelésük egy bizonyos hányadát továbbra is joguk van – arányosan – a hozzájuk beosztott régebbi vevőik között elosztani.

Nem vonatkozik a Textil Központ rendelkezése az importárura.

Az ország egyenletes áruellátásának kérdése jóval nehezebben oldható meg.
A Textil Központ most az egyes kijelölt textilárunagykereskedőket rayonírozta: minden nagykereskedőt egy-egy kereskedelmi és iparkamara területére osztottak be: a nagykereskedő más kereskedelmi és iparkamara területén lévő kiskereskedőt nem láthat el áruval. A rendelkezés kétségtelenül azt az üdvös hatást akarja – és reméljük, fogja is – elérni, hogy az ország minden vidékére jusson elég áru.

Elméletileg is rámutathatunk azonban a nehézségekre és káros hatásokra, amelyeket a rég bevált üzleti kapcsolatok szétszakítása okoz.
Az üzletkör megteremtése kereskedői feladat; a nagykereskedő most nem fogja ismerni új kiskereskedő vevőinek megbízhatóságát, fizetőképességét, de mennyiségi és minőségi áruszükségletét sem. A kiskereskedőnek pedig meg kell majd találnia azt a nagykereskedőt, aki őt ezentúl a megfelelő áruval elláthatja.

Fokozza a nehézségeket az is, hogy a kijelölt textilárunagykereskedőknek több mint ötven százaléka Budapesten van, továbbá, hogy a textilárunagykereskedelem cikkcsoportonkint specializálódott, amit az ország egyes vidékeinek áruszükségletével összhangba kell hozni. A selyemgyárhoz beosztott kereskedőt nem lehet a Kárpátalja ellátására kényszeríteni, mert a favágó aligha visel műselyem fehérneműt, a budapesti miniszteri tanácsos sem visel struxnadrágot.

A nehézségek azonban egy kis körültekintéssel a gyakorlatban megoldhatók lesznek.
Mindenki tisztában van azzal, hogy a köz érdeke minden más érdeket megelőz: a textilárukereskedelem is igyekszik a rárótt föladatokat jól megoldani s csak azt remélik, hogy az egyes gyakorlati nehézségek áthidalása végett a Textil Központ e jelentős rendelkezéseit bizonyos rugalmassággal hajtják végre.

Befejezéshez közeledik a textiláruk árának rendezése is: a nagy- és kiskereskedői haszonkulcsokat, az importáruk árkalkulációját és a konfekciós kalkulációt a közeljövőben megjelenő két átfogó rendelet fogja szabályozni. Ellenőrzik az importáruk árát is; az árhatárokat államközi megállapodásokban szbaják meg, míg az egyezmények megtartását a konkrét esetben egyes szervek – így pl. többek között a fonalaknál az ÁTEX (Általános Textilbehozatali Iroda) – ellenőrzik. Rendezik az importált fonalak elosztását is, amennyiben az Ipari Anyaghivatal intézkedésére az importőr csak olyan kereskedő vagy vállalat számára hozhat be fonalat, aki kontingensben részesült. Ezzel azonban csak a fonalnak zugforgalmát akarják megszüntetni, mert egyébként a legális behozatalt ezentúl is mindenképpen támogatni kivánják.