Nemcsak a világháború után építettek majdnem az összes államok veszélyes határrészeiken betonból és vasból készült erődvonalakat: az erődítés gondolatát a történelem folyamán már a legrégibb időkben is megtalálhatjuk. Az óriási munkával és anyaggal épült, sokezer kilométer hosszú, ősi kínai Nagy Fal még ma is fennáll és hirdeti az egykori kínai kultúra magas fokát.

„Ne legyen többé országunkból hadszíntér” - ez volt a francia kormány jelszava akkor, amikor javaslatot tettek a német határon építendő nagy erődvonalnak, a híres és azóta már romokban heverő Maginot-erődvonalnak az építésére. Az erődvonalak hivatása ma az, hogy megvédjék az országot a gyorscsapatok és páncélosok hirtelen lerohanása ellen. Ezért építették a franciákon kívül a belgák az Albert-erődvonalat, a görögök a Metaxas-vonalat és a németek a nyugati francia határon a Siegfried-erődvonalat.

Az erődvonalak azonban nem tudtak feladatuknak eleget tenni, mert - amint a tények bizonyítják - az előretörő német csapatok rohamát egyik erődvonal sem tudta feltartóztatni. A beton és a vas nem tudott az embernek ellenállni! Ezek után érdemes közelebbről megtudnunk, hogyan is történt az erődök megvívása: milyen harcmóddal és harceszközökkel sikerült szinte napok alatt az évek munkájával készült erődvonalakat elfoglalni?

Milyen az erődvonal?

Téved, akt azt hiszi, hogy az erődvonal hasonlít az egykori kínai Nagy Falhoz és hogy tulajdonképpen egy nagy, hosszú, folyamatos betonkerítésből áll. A mai erődvonalak nem ilyenek, hanem voltaképpen egyes erődökből állanak. Az erődvonalat alkotó erődök nagysága egészen különböző lehet. Az egykori cseh erődök például mindössze 4-6 méter nagyságúak voltak és bennük 4-6 főnyi legénység foglalt helyet; az erőd fegyverzete pedig egy vagy két géppuskából állott.

A Maginot-vonal erődjei ezeknél sokkal nagyobbak voltak, mert az egész erődrendszer valóságos földalatti betonvárnak volt nevezhető. Méteres falvastagságú, külön motorral forgatható acélkupolákból lőttek a legnehezebb lövegek; lift szállította a lőszert a földalatti aknákból a tornyokba. Magukat az egyes acélkupolákat a föld alatt hosszú folyosók kötötték össze, amelyekben vasút közlekedett. A földalatti betontermekben pedig a legénység számára kényelmes hálóhelyek, fürdők, mozi állott rendelkezésre.

Az erődvonalak tehát erődökből állnak és pedig úgy, hogy az egyes betonerődöket cik-cakk-alakban építik azokra a helyekre, amelyeket meg kell védeniök. Rendszerint kiemelkedő pontokra vagy útkereszteződéseknél, szorosokban építik fel az egyes erődöket, amelyek így sakktáblaszerűen helyezkednek el. Az egyes erődöket úgy helyezik el, hogy azok egymást meg tudjak védeni és egymás elé tudjanak lőni. A jó erődvonal úgy van megépítve, hogy az előtte lévő terepnek nincsen egy tenyérnyi darabja sem, ahová valamelyik erődből valamelyik fegyver ne tudna tüzelni. Az erődvonal tehát ekképpen „folytonos tűzfalat” létesít maga előtt; vagyis akárhol akarja is az ellenség áttörni, mindig beleütközik az ellenfél tüzébe.

Hogyan támadják az erődöt?

Az erődrendszernek az a hibája, hogyha egy helyen egy-két erődöt sikerül elfoglalni, akkor ott pótolhatatlan rés keletkezik, amelyen át a saját csapatok beözönlenek az erődvonal mögé. Ha pedig egyszer már sikerül az erődvonalat hátulról megtámadni, akkor annak a sorsa megpecsételődött, mint ahogy így történt ez a Maginot-vonal esetében, amikor a lövegcsövek előre néztek, de a német támadás váratlanul hátulról Jött. Ki is számított volna a Maginot-vonal lenézésénél arra, hogy az ellenség hátulról fog jönni: a kupolákat nem is lehetett egészen hátrafelé elfordítani!

Miután a saját csapatok előnyomulnak az erődvonal közelébe, megkezdődik az erődharc. A legelső szó a stukarepülőké, akik 500 kilogrammos bombáikkal alaposan megpuhítják az egyes erődöket ott, ahol majd a rohamjárőrök fognak támadni. Egy-egy ilyen óriásbomba telitalálata egy közepes erődöt is teljesen szétrombol és harcképtelenné tesz. A stukatámadást a tüzérségi „előkészítés” követi, amely abban áll, hogy a nehéz és legnehezebb lövegek - amennyire csak lehet, - közvetlen közelből lőni kezdik órákon át az erődöket. Ezzel nemcsak az erődben lévők idegeit őrlik fel, hanem a legtöbb erődöt párszázméteres szélességben annyira szétrombolják a gránátok, hogy azok már csak csekély ellenállásra képesek.

Amikor az erődöket a repülők és a tüzérség már alaposan megdolgozna, az erődharc következő lépése: a rohamjárőrök előretörése. A rohamjárőröket, akik a legrátermettebb, legbátrabb emberekből állanak, géppuskák és páncéltörő-lövegek támogatják az előrejutásban. Ezek a fegyverek úgy helyezkednek el, hogy be tudjanak lőni az erődök lőréseibe, amiáltal az erőd a fegyvereit nem tudja a folytonos becsapódások miatt használni.

Katonai nyelven szólva: ilyenkor erődöket „vakítják”. A tüzelés védelme alatt amikor az ellenség az erődökből nem tud tüzelni előrerohan a gyalogos rohamjárőr és biztonság kedvéért kézigránátot vág még bele az erőd lőrésébe. Azután következik a lángszórós munkája, aki a 30000-fokos izzó lángcsóvát egészen közelről irányítja a lőrésbe, amelynek fémfala, egyrészt beolvad és eltömi a nyílást, másrészt a láng az erődben lévőket távoltartja a lőréstől.

A beolvadt lőrés így bezárja a bennelévőket, amikor is az erőd felrobbantása következik. Néha többszáz kiló robbanóanyagot helyeznek el gyors kezek az erőd mellett, lehasalnak és így robbantják a töltetet. Az óriási robbanás az erődöt rendesen darabokra szakítja; ha pedig esetleg a robbanás után is maradna még valaki életben és ellenállna, azt már könnyűszerrel harcképtelenné teszi a rohamjárőr a géppisztolyokkal.

Amíg azonban mindez történik, addig a szomszédos erődöket a géppuskák és lövegek persze állandóan lövik, nehogy oldalról sikerüljön egy másik erődnek a támadókat tűz alá vennie. Azután nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy az erődvonal nemcsak egy sor erődből áll, hanem az egymásmögött, több sorban elhelyezkedő erődök néha bizony 50 kilométeres mélységet is elérnek, amint ezt a Sztálin-vonalnál láthattuk. Ilyenkor egymásután kell a rohamjárőröknek az erődsorokon áttörniök, amíg végre egy-kétszáz méteres nyílást sikerül az erődvonalon vágniok.

Ha pedig a nyilás már készen áll, akkor ezzel az erődharc első és legnehezebb fele már lezajlott. A résen át gyorscsapatok és páncélosok özönlenek be az erődvonal mögé és hátulról támadják meg az erődvonalat, amelynek az eredményes védekezésre ilyenkor már nagyon kevés reménye lehet.

H.