Filmek
Halálos csók – A harmincadik
A magyar filmgyártás elérkezett arra a fokra, hogy érdemes róla vitázni. Minden mozi, szinte kivétel nélkül, hazai gyártmányt játszik. Gyárainkat a szükség kényszere készteti gyorsabb termelésre: a közönség sosem vágyott úgy, ha nem is filmet nézni; hanem inkább moziba járni, mint manapság. A külföldi versengés is megcsappant alaposan s a rossz, avitt külföldi filmek között, ha egy-két jót is játszanak, a külföldi termékeket kedvelők nyilván nem szegezhetnek nyomós és látható érveket a hazai műkedvelőkkel szembe. Pedig még mindig: a magyar film csupa üzletesség, legjobb esetben torz kísérlet valami jobbra. Csak vetődjék erre például egy-egy régi francia film, azonnal világossá válik ez.
E rovatban-amely addig fog élni és bírálatot mondani a nálunk bemutatott filmekről, míg függetlenségében és véleménye kimondásában nem akadályozzák, lesz szó ilyen elvi kérdésekről is, de mégis, bármennyire nehéz, tartózkodni fogunk minden olyan vitáról, mely mögött kultúrpolitika, vagy éppen politika lenne.
Két magyar siker pereg jelenleg a mozikban: az egyik a Halálos csók című Karády-film, a másik Páger „alkotása”: A harmincadik. Mind a kettőnek varázsa a főszereplő, sikere: ezeknek a színészeknek közönségsikere.
Egyik napilap oldalas cikkben verte lantját Karády dicsőségére éppen ezzel a filmmel kapcsolatban. „Mi Karády sikerének titka?” lobogtatta meg a nagy teológiai vitakérdést s meg is felelt rá hosszan és bizonyára sikeresen. Ha ellenkezőjét bizonyíja be, annak is sikere lett volna. Miért? Mert Karádynak most sikere van, ő a legsikeresebb magyar filmszínésznő. Ugyanis sikere a - hogy sikere van. S bármily selejtes is az a szójáték, az igazság mégis ez. Ma már kibonyolíthatatlan okokból megszületett Karády sikere s ez ellen nem lehet semmit sem tenni, a művésznőnek minden csak használ.
Ime ez a legújabb filmje is! Meséje a legképtelenebb ponyva, rendezése nincs, de van benne Karády: lovagkori és modern Karády, akinek furcsa szerelmi komplexumával szemben „tehetetlenül áll a modern orvostudomány is”, míg csak egy ifjú orvostudós, kit a lány szépsége megperzsel, meg nem oldja a nagy freudi csomót.
Tíz évvel ezelőtt még az eféle komplexus finom belvárosi polgárt szalónok féltett csemegéje volt, ma már filmtéma, ötfilléres ponyvában megoldva, megmagyarázva, de úgy ám, hogy a kispolgárság áhitata a furcsa, vidéki arisztokrataélet iránt meg ne zavarodjék ez által. Úgyhogy a filmbeli bizar sohasem volt, különc vidéki kastély életének pekárgyulás szemlélete valami levitézlett, küldte ki bécsi freudizmussal együtt két oldalról csikarja ki az érdeklődést (A szövegkönyv Zsigray Julianna műve.) S akinek, mind ez nem elég, annak ott van Karádynak a kötelező slágere, ha úgy tetszik: sikerdala, amelyet most kivételesen egy középkori lantos szerzett a szerelmi zavarokban vergődő hősnő egyik ősanyja tiszteletére, de szövege és zenéje is olyan tangószerű, hogy még a film bemutatása előtt azonnal piacra dobható.
Egyébként az olasz lantos köveikezőképpen csöppen a darabba: A rokonszenvre fiatal orvos ki akarja bogozni az előkelő, mor-híd hölgy szerelmi komplexusát, mely szerint mindenki meghal, akit csókjával illet. Az orvos cselhez folyamodik s a kényszerképzet lehetséges ősi okát úgy próbálja feloldani, hogy egy véletlen megtalált középkori történetet elevenít meg. A merész lélektani kísérletet természetesen e siker koronázza.
A film középkori részében egyébként Karády vív is, sőt vadászik. Különösen ez utóbbi jelenetet nagy derű kíséri: homályos réten átszalad vagy két szürke ló, s Karády kilő egy nyilat elegáns bársonysapka alól célozva, de az ő lovát már nem látni. Mindennek ellenére meg kell vallani, hogy Karády: valaki. Olyan, amilyen, de egyéniség a karakterológia szabályai szerint. Sokszor borzong a háta az embernek, oly természetellenes minden mozdulata, de kétségtelenül alkalmas nyersanyag. Ebben a minőségben talán a legjobb, mert az ő primitív játékmodora alól kivirít valami, ami hamisítatlanul nyers és embertelen.
Kolléganői annál inkább kibírhatatlanok; azt hiszik, hogy tudnak játszani, csak tovább játsszák megszokott színpadi sablonjaikat. Kívánatos volna, ha színeszeink, ha filmet játszanak, még azt is elfelejtenék, hogy valaha színpadot láttak életükben, s megjegyeznék, hogy a filmen, a vásznon nem lehet megkapaszkodnunk, csak akkor, ha egy hatalmas tömeget, talán az egész emberiséget képzelik el nézőkül, nem pedig egy kis intim társaságot! Ezenkívül Karády valóban szép nő, nyers és ellenszenves, de mégis vonzó, kolléganői meg egytől egyig érdektelenek.
Páger-filmje: A harmincadik figyelemre méltó kísérlet. Nemcsak azért, mert Páger tehetséges és lelkiismeretes színész, és Bora István óta rátalált egy francia olyan alakra, mely művészi törekvésének, emberi élményei kiaknázásának nagyon is megfelel, - de azért is, mert e film levegője, rendezése, problémája a mi viszonyainkhoz képest valóságos forradalom. Ez a forradalom persze sokkal enyhébb, mint ahogy problematikája bízvást megkívánná s itt nem is annyira a gyártelep hiányzó iskolájának felállítása körül bonyolódó bürokratikus akadályokra, mint inkább a társadalmi osztályok szembehelyezésére gondolunk. A film rendezése élénk, nem időzik egy-egy jelenetnél sokáig, van mit mondania végig. S keveset beszéltetni szereplőit, bár bizonyos jelenetekben éppen a frázisokkal megtűzdelt párbeszédek miatt kilóg az erkölcsi tanulság.
De aki mégis ezt a filmet nevezi ponyvának és a benne elcsattanó pofonhoz, mint „durva” motívumhoz fűzi megjegyzéseit, bizonyára másra gondol s ijedt ocsudása valójában a film egésze ellen szól. Mert végeredményben annak is örülni kell, hogy a film jórésze a szabadban játszódik, s hogy olyan jelenetei vannak, amik tíz évvel ezelőtt kimondva, leírva, nemhogy megjátszva: bujtó irányzatosságnak számítottak volna.
S amint Karádynak kívánjuk: érjen minél magasabbra sikere egén, hogy talán majd lealkonyodóban végre erős rendezői kezekbe juthasson és szenvtelen arcán az egyetlen kifejezésen kívül, melyet legjobban lelki konstipációs tünetnek nevezhetnénk, valami emberi is tündököljön majd, - ugyanúgy szeretnők Págert figyelmeztetni: küzdjön sikere ellen, hogy nemes törekvését meg ne fertőzze a demagógia. Egyébként mind a két filmnek legzavartalanabban élménye Somlay alakítása, aki az elsőben egy szigorú komornyikot, a másodikban egy bányamestert játszik nagy önmérséklettel, illetőleg derűsen, ahogy kell is illendő.
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!