Berlin, március 15.
(Német Távirati Iroda)
"Csak ma látjuk, milyen előkészületeket tettek ellenségeink"

Amikor 1940-ben népünk hősi emlékünnepét elsőizben megint háboru közepette kellett megülnünk, tettük ezt abban a büszke tudatba, hogy megnyertük az első felvonását annak az összetörésnek, amelyet akaratunk ellenére kényszeritettek ránk. A legnagyobb bizalommal remélhetjük, hogy sikeresen vivjuk meg a második felvonást is.

Tény az, hogy 1941 márciusában egy háborus év történelmileg valóban páratlan méretű eredményei állnak mögöttünk. Páratlan győzelmi menetben megtisztitották Európa északi és nyugati részét a kontinens ellenséges erőitől. Olaszország, mint hűséges szövetséges társ, a nincsteleneknek a létért folytatott küzdelmében mellénk állott.

Csak ma látjuk egész nagyságában, milyen előkészületeket tettek ellenségeink. Ma látjuk, hogyan játszottak össze a zsidó irányitók a világ minden részén és remélték, hogy a demokráciát és a bolsevizmust érdekközösségbe összeforrasztó összeesküvés közös támadásával egész Európát megsemmitihetik. A gondviselés megengedi nekünk, hogy minden harctéren győzelmesen helytálljunk a zsidó marxizmus és kapitalizmus e szövetségesével szemben.

Ezért szivünk legmélyéből mondunk köszönetet annak, akinek védelme és oltalma nélkül hiába való minden emberi erő, minden szorgalom és minden bátorság. Mert az elmult esztendő nemcsak a világtörténelem legnagyobb harcaink, hanem saját népünk legkeményebb megpróbáltatásának éve is volt. Olyan megpróbáltatás, amelyben mind a harctér, mind az otthon – ezt most már elmondhatjuk – megállta helyét.

A német nép történelme során már éppen elégszer bebizonyitotta, hogy nem fél az emberi fenyegetésektől. Most azonban nemcsak az ellenséges fegyverek erőszaka és a legkezdetlegesebb népek látszólag kiapadhatatlan vértengere tette próbára, hanem ezen felül még a természet legkegyetlenebb viszontagságai is. Mert azt már elárulhatjuk, hogy olyan tél áll mögöttünk, amilyet Közép- és Kelet-Európa több, mint 140 év óta nem élt át.

Valóban a Gondviselés az elmult négy hónap során alaposan megmérte katonáink és szövetségeseink belső értékét, ők azonban ugy megállták ezt a próbát, hogy senkinek sem áll jogában kételkedni abban, hogy az, amit a sors a jövőben még hozni fog, már csak könnyebb lehet annál, amit magunk mögött hagytunk.

A német véderő a balkáni hadjárat sikeres befejezése után alig négy hónapig tartó nyárban indult el a Szovjetunió elleni harcra. Csatákat vivott meg és győzelmeket harcolt ki, amelyek még a legtávolabbi jövőben is egyedülálló tettekként fognak szerepelni. A német véderő bátor szövetségeseivel együttműködve megtámadta, megverte és megsemmisitette a Szovjet ujabb és legujabb tartalékait, hogy ezután ujabb tömegekkel szálljon szembe. Négy hónap leforgása alatt olyan nagy utat tett meg a német véderő, amilyenre a történelemben nincs példa.

Azonban hetekkel korábban, mint az eddigi tapasztalatok és a tudományos jóslatok alapján vártuk, beköszöntött a tél és négyhónapi időt adott az ellenségnek, hogy a sorsdöntő küzdelemben fordulatot harcoljon ki. És ez volt a Kreml urainak egyetlen reménye: napoleoni sorsra akarták juttatni a német véderőt a természet elemeinek ebben a lázadásában, amilyet még ők maguk sem éltek át.

"Az elkövetkező nyáron megsemmisitő csapást fogunk mérni a bolsevista hordákra"

A német és szövetséges katonák emberfeletti küzdelemben, lelkük és testük legvégső erejének harcbavételével megállották és leküzdötték ezt a próbát. A történelem most már néhány hónapon belül megállapithatja, hogy az orosz élet tömeges feláldozása katonailag helyes vagy helytelen cselekedet volt-e. Egyet azonban már most tudunk: az elkövetkező nyáron megsemmisitő csapást fogunk mérni a bolsevista hordákra, amelyek az elmult télen nem tudták legyőzni a német és szövetséges csapatokat. Megrendithetetlen elhatározásunk, hogy a bolsevista óriás, amelynek irtózatos veszélyességét teljes egészében csak most ismertük fel, többé nem jelenhet meg Európa rónaságain, hanem ezektől nagy távolságra fogjuk végleges határait megvonni.

Ebben a pillanatban valamennyien átérezzük annak a kornak nagyságát, amelyben élünk. Mig Távolkeleten a hősi japán nép a tengeren, a levegőben és a szárazföldön hatalmas csapásokkal zuzza szét a demokrata-kapitalista világ erősségeit, Európában megteremtjük az előfeltételeket ahhoz, hogy a kontinens valóban függetlenné lehessen. Ezért csak egyetlen megoldás lehetséges: ezt a harcot addig kell viselnünk, mig meg nem teremtjük a tartós béke biztonságát, tehát addig, amig meg nem semmisitjük a tartós béke ellenségeit.

A német népnek teljesen mindegy, hogyan alakitja életét a másik világ. Mostantól azonban mindig visszautasitjuk és megakadályozzuk az Európán kivüli hatalmak kisérleteit, amellyel azok Európa belső ügyeibe és főleg népünk érdekeibe akarnak beleavatkozni. Nekünk, németeknek teljesen mindegy, milyen világban akar élni az Egyesült Államok elnöke, az a szándéka azonban, hogy a német, sőt az egész európai világot a maga szükségletei szerint rendezze be (azaz másszóval, hogy a nekünk tetsző világot lerombolja és egy uj, előttünk gyűlöletes és idegen világot teremt) kudarcba fog fulladni, sőt: ebbe a kisérletbe saját világa fog belepusztulni. Ami azonban azt a szándékot illeti, hogy Európát a bolsevizmus karjai közé dobják, én már egy másik helyen kijelentettem, hogy az az állam, amely a legnagyobb mértékben jegyezte el magát a bolsevizmussal, minden valószinűség szerint legelső áldozata lesz annak. A német nép ma már ismeri ennek az állati tannak "áldásait" és elég erős ahhoz, hogy eredményesen szálljon szembe létének ezzel a legnagyobb ellenségével.

Akármit is követel tőlünk a sors, a háborunak ezek az évei mindenek ellenére rövidebbek lesznek, mint annak a hosszu és áldott békének évei, amely mai küzdelmünk eredménye lesz.