Az arany ára normális viszonyok között a termeléstől függ.
A rendkívüli helyzet számos korlátozást tett szükségessé, amelyek az aranynak a külföldi áraktól független áralakulásához vezettek. A külföldi felhajtott világpiaci árak irányító jellegét a hazai piacon megszüntette a behozatal csökkentése, később teljes megszüntetése.

A színarany ára kilogramonként az első világháború kitörésének évében, 1914-ben 3280 korona volt.
A háború után aranyvalutánk helyreállítása, a pengő rendszeresítése idején 3300 pengő körül alakult ki az ár. Az 1931. évi pénzügyi világválság az arany árát felszöktette, 1932 januárban 4950 pengőre, februárban 5400-ra, majd a nyugalom helyreállta után az arany ára is nyugvópontra jutott s év végén 5015 pengőn állt meg. Az 1935. évi 2360. M.E. sz. „aranyrendelet” az aranykészletekre bejelentési kötelezettséget ír elő s az arany árának hivatalos megállapítására bizottság megalakítását rendelte el. A színarany kilogramját 5800 pengőben állapították meg. Ez az ár változatlan maradt.

A színaranyat az ipar részére a bizottság, illetve a Nemzeti Bank utalta ki.
Ez a mennyiség a fogászatban használt aranyat teljesen fedezte, az egyéb ipari nyersanyagszükségletnek csak kis részét. 1940 december 1-től a fogászat részére már nem 5800 pengős, hanem a mindenkori törtarany árjegyzése ellenében utaltak aranyat, s miután ez a rendelkezés 1940 december hónapban 250 kilogram aranyat vont el az ipartól, ezt a kiesést úgy ellensúlyozták, hogy a Nemzeti Bank rendelkezése értelmében a szabadforgalomban eladható aranyat csak iparigazolvánnyal rendelkező kereskedő vagy iparos veheti meg s az így megvett aranytárgyakat minden esetben törtaranynak (nyersanyagnak) kell tekinteni, még akkor is, ha azokat nem törték össze.

A használati aranytárgyak súlyát csökkentették: karikagyűrűket páronként legfeljebb 10 gram, egyéb aranytárgyakat legfeljebb 50 gram súlyban szabad előállítani. Egyidejűen az aranynyersanyag kiutalását teljesen beszüntették. Az arany ára 1939-ben 7440 pengőre emelkedett.

Ez a helyzet az ipart arra késztette, hogy a hivatalosan 30 százalékban megállapított haszonkulcs egy részét is feláldozták és a törtarany árát ezzel is emelték. Igy 1941-ben, karácsonytájt a törtaranyat 10-15 pengővel, 1942 februárban, az arany áremelkedésének tetőpontján 18-24 pengőért is vásárolták gramonként, ma már csak 6-8 pengőt fizetnek grammjáért.

Az ezüst ára nem hullámzott ily nagyon.
A színezüst kilogramja 1914-ben 114 pengő volt, ezt az árnívót rövid, de jelentősen csökkent árak után tartotta. 1937-ben a tört ezüst ára 100 pengő körül alakult, 1941-ig 240 pengőig emelkedett s ma 120-160 pengőt fizetnek a törtezüst kilogramjáért.

Az arany karrierje magasra lendült a két világháború között, s ha ennek a bámulatos karriernek gyors letöréséhez vezető okokat összegezzük, úgy a legutóbbi hónapokban a törtarany áresését a következő tényezőkben találjuk: az irányított gazdálkodás korlátozó rendelkezései, az aranybehozatal beszüntetése, a nyersanyagtermelés fokozása a teljes szükséglet fedezéséig, továbbá: a pengő Európa egyik legértékesebb valutája, a törtaranyat csak a legális ipar és kereskedelem vásárolhatja és azt csakis nyersanyagként használhatja fel, a használati tárgyak súlyát csökkentették, az aranyat – mint értékmérőt – más tényezőkkel pótolták.

Az arany árának letörése ezúttal nem a régi idők „krach”-jára emlékeztet, ennek az áresésnek nincsenek sérültjei és nyomorékai, mert az okszerű új gazdasági rend már régen gátat vetett a spekulációnak. Az arany mai áralakulása egészséges folyamat, amelyből ezúttal is a pengővaluta került ki megerősödötten, vásárlóerejében megnövekedetten, igazolva azoknak a helyes gondolkodását, akik a pengőikkel nem menekülnek az „értékálló” arany mögé, hanem minden bizalmukat a magyar gazdasági élet legfőbb irányító erősségében: a pengőben összpontosítják.