Szerelmes földrajz
Szabó Zoltán könyve – Nyugat
Nem tudunk szebb s könnyebben megvalósítható utazást, mint aminőre Szabó Zoltán könyve csábit. Petőfi, Arany. Kosztolányi, Juhász és Krúdy a vezetőink, célunk pedig a magyar táj, melyet valójában mindig is jobban ismertünk a versekből, mint a valóságból - de vajjon ismerhettük-e jobban? E könyv meggyőz bennünket, hogy igazuk volt azoknak, akik először a külföld tájait keresték fel| csak az olasz tavak után ültek le a Fertő pártjára, a Rajna völgye után hajózta el Visegrád zöld sziklája alatt, előbb látták Ferrarát, mint Pécset s előbb Sopront, mint Szegedet; igazuk volt azoknak, akik eleget kószáltak már Párizsban, hogy mézesheteiket valamelyik magyar barokk városban tölthessék.
Mert nem igazi szerető, aki nem volt már sokszor szerelmes - és nem szerelmes a földrajz, melyet rajongása idegen tájakhoz nem fűzött valaha.
Magyarország tájai csak szerelmes szemlélőket ismertek, s mily furcsa, vad szerelmeseket. Némelyikük tébolyult átkokat szórt rajongásában, némelyik összefüggéstelen, részeg szavakat motyogott s akadt olyan is, aki mindvégig ünnepélyes maradt és fennkölt. Legtöbbjük azonban, azzal az áhítattal szólt a tájról, mellyel kedvese szemét, vagy haját dicsérte és sok magyar költőnek egyetlen boldog szerelme volt a táj.
Szabó Zoltán könyvének olvasásakor sok író és költő gondolhatja majd, hogy a legszebb tervét valósították meg, mielőtt még hozzáfoghatott volna. Mert ezt a könyvet mindenki boldog, lézengő pihenőnek szánta, mint Michelet az ő „Notre France”-át. Cs. Szabó vágya, hogy e mű magyar változatát láthassa, immár valóra vált, - szebb példát nem is mutatott, mint városképeivel - s reméljük, ő sem ígéri már soká Budapest „szerelmes földrajzát”. Ritka játékos lapjain Babits is tájak, városok nevével, színeivel bűvészkedett s úgy látszik, napjainkban tudatosul végkép Magyarországon az, amit irodalomtörténet „tájszemléletnek” szeret nevezni.
A magyar táj megelevenedik régi porcellán-tányérokon. kávésfinzsákon, zenélő órák olajfestésű képein és Bél Mátyás köteleinek metszetein; Szabó Zoltán könyvének elolvasása után úgy érezzük, hogy nagy felfedezés befejeződött. Térképek és tájképek fölé egy-egy verssor emblémára kerül csupán s a hegy, réten kanyargó patak, a domboldalban meghúzódó présház új, gazdagabb értelemmel telik meg.
Szabó Zoltán földrajzának erénye, hogy mindvégig szerelmes tud maradni! Ennek köszönheti, hogy könyvében a legszebb magyar versanthológiát üdvözöljük: két Juhász Gyula sort a Tisza kapcsolja össze benne s Petőfi verséhez minden nehézség nélkül hozzá tudja fűzni a legpontosabb szövegmagyarázatot; a tájat, melyből megszületett. A könyv legsikerültebb lapjait megannyi „expkucstion de textes”-nek érezhetjük, melyeket egy eszményi magyar-tanár tart megbetegedett földrajzszakos kartársa óráján. Szabó Zoltán egyik művében sem tudta még a költőiség ilyen szerencsés fokát megtartani; játékos és könnyed lapjain az utazás boldog mámorát érezzük.
„Franciás” írás a szó legméltóbb és legjobb értelmében. Némelyik fejezete a versmagyarázat irigylésre és követésre méltó példáival szolgál. A tájat néha csak egy rímpárból bontja ki elénk s mindig, biztos kézzel találja meg azt a sort, mely egy egész város, vagy vidék hangulatát rögzíti; csalhatatlan biztonsággal számunkra. Költői utazásán maga is költők menetrendjét és utirányát választja, olyan utakon vezet bennünket, melyeken még láthatjuk Petőfi és Arany lábnyomát. Az új és örök Magyarországot ismerjük meg könyvéből, az irodalom Magyarországát, mely szebb és igazibb a valóságnál. Szabadka mindvégig Kosztolányi városa marad számunkra: a könyv egyik legszebb fejezete győz meg erről.
A befejezésben rajzolt utópiához mi is hozzáfűzhetünk egy ötletet: az irodalmi zarándoklatok tervét, Franciaországban volt divatos a pélerinage ez érdekes formája. Racine, Corneille, vagy Chateaubriand városaiba vitték el az autóbuszok a közönséget: az útirányt azok a kastélyok, tanyák és falvak jelölték, melyeken a programon szereplő író megfordult, ahol egy-egy híres művét írta, ahol szerelmes volt, vagy meghalt A magyar táj sok meglepetést tartogat az iroda lomtörténet számára: itt-ott még vár bennünket egy szoba, egy utca, egy présház.
Megfordultunk már abban a budapesti lakásban, hol Jókai lehúnyta szemét? Álltunk már a fóti dombtetőn, hol Vörösmarty poharát emelte? Gondoltunk-e Tóth Árpádra, Kosztolányira, Babitsra, mikor elsétáltunk ablakaik alatt? Álljunk meg a Gellérthegy tetején és a szerelmes földrajz – szerelmes városképpé zsugorodik össze! Reméljük, Szabó Zoltán könyve – s a nyomában megszülető többi „szerelmes földrajzkönyv” – a menetrend mellett talál majd helyet minden magyar utas zsebében.
Sötér István
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!