A háborút hadseregek különböző fegyvernemei vívják, amelyek mindegyikének megvan a maga feladata. A harc érdekében a fegyvernemek természetesen összedolgoznak. Egyik fegyvernem sem hanyagolható el; de ezért mégis lehet különbséget tenni aszerint, hogy melyek a főfegyvernemek. A most folyó világháborúban igen fontos szerephez jutottak a páncélosok és a repülők. A harcterek eseményeit figyelők szemében jelentőségük annyira emelkedett, hogy sokan úgy vélik: az eddigi főfegyvernem - a gyalogság - elé kerültek.

Amióta a lőfegyvereket bevezették, azóta a gyalogság a haderő egyik döntő tényezőjévé vált. Abban a komoly küzdelemben, amelyet a gyalogság folytat, igen fontos az egyes ember felkészültsége, mert a gyalogság jóformán valamennyi földi fegyvernem feladatát meg tudja oldani, bár esetleg néha kisebb mértékben és csak bizonyos nehézségek árán. A gyalogság harcához igen sok harceszköz kell. Ha mindezeket beosztanák a gyalogsághoz, akkor elneheŹzednék. Ezért szükségessé vált, hogy a gyalogságon kívül más fegyvernemeket is alkossanak.

A lőfegyverek számának szaporodásával a lovon való harc nehezebb lett, mert ma már elképzelhetetlen a nagyobb csapatok lovasrohama. Azonban a harc előtti és a harc utáni feladatokra ma is igen sok esetben lovasságra van szükség. A harc végső célja az ellenség megsemmisítése. Ezt a tüzérség önmagában nem tudja végrehajtani, de a gyalogságot igen erősen tudja támogatni. Hatalmas tüzérségi lövegek fedezék mögül lőnek, emiatt különböző segédeszközök kellenek a tüzérség lőeljárásához. De közvetlenül az ellenség előtti távolságon a tüzérség már nem tud támogatni, mert a saját csapatokban tenne kárt.

Az első világháborúban a technika segítségével a három főfegyvernem: a gyalogság, a lovasság, és a tüzérség nagy fejlődésnek indult. A gyalogságnál különösen bevált a hatalmas tűzgyorsaságú géppuska, amely előresegítette a támadókat. A gyalogság kézigránáttal, lángszóróval harcol, azonkívül megerősítették műszaki eszközökkel és híradókészülékekkel. Segítségükre sietnek a nehéztüzérség és a maihoz képest még kezdetleges légierők és páncélos csapatok is.

Az első világháború csatatereinek legnagyobb fáradalmait a gyalogosok hordozták, sok kiváló harc-cselekmény fűződik nevükhöz. „A gyalogságnál dobog a nemzet szíve!” - mondja egy régi francia közmondás és ez valóban ráillik a gyalogságra. A lovasság nagytömegű rohamait az ellenséges golyózápor már az első világháborúban lehetetlenné tette, később pedig az állásharcokban tönkrement lovascsapatokat gyalogságként alkalmazták.

Az első világháború után valamennyi állam hadvezetőséget három kérdés foglalkoztatta: a harcigázok, a légierők, harmadsorban pedig a páncélosok kérdése. Ezzel a három tényezővel - különböző mértékben kihangsúlyozva valamelyik fontosságát - készültek a nemzetek a most folyó második világháborúra.

Közismert tény, hogy a két világháború közti időszakban minden állam foglalkozott a gázzal mint támadóeszközzel és a hadseregek felkészültek a gázvédelemre is. A most folyó küzdelemben csak itt-ott merültek fel szórványos hírek arra vonatkozólag, hogy az ellenség gázt alkalmazott; de a tárgyilagos vizsgálatnál kiderült, hogy vaklármáról, legfeljebb véletlenekről volt szó. Vonakodik mindenki ennek a borzalmas harceszköznek használatát megkezdeni, mert ebben aztán nincsen határ és nincs megállás!...


A repülők

Az első világháborúban a repülők legfontosabb szerepe a levegőből való hírszerzés, a repülőfelderítés volt. Az első világháború után sokan önálló légiháborúra gondoltak; voltak, akik teljesen lekicsinyelték a repülőfegyvernem hatását. Jelenleg az a helyzet, hogy a repülők nem hoztak döntést, de azt hatásosan elősegítik. Ez az elősegítés lehet önálló hadművelet is, de gyakrabban a földierőkkel összeműködve történik alkalmazásuk.

Az ellenséges ország harcikedvét nem lehet a levegőből megtörni, ehhez földi harcra is szükség van. A légierő nem tudja a végső győzelmet önállóan kicsikarni; működését az időjárás és a terepalakulat erősen befolyásolja. A repülők azonban az ellenséges légierő fékentartásával, illetve megsemmisítésével, majd a földi harcok támogatásával kitűnően tudják az ott küzdő csapatokat megsegíteni.

A páncélosok

A páncéljárműveknek legfontosabb feladatuk az, hogy a gyalogságot a legnehezebb harci cselekmények alól tehermentesítsék. Az ellenséges védőállásba való betörés végsőfokon valóságos közelharcot jelent, amelyben kitűnő segítséget jelent a páncél, illetve az abba beépített nagy teljesítményű tűzfegyver. Míg az 1914-18-as világháborúban harcoló páncéljárművek csak a gyalogsági tűz ellen védtek, ma már sokkal komolyabb páncélvastagságot is találunk. A páncéljárművek és a páncéltörőfegyverek között örökös versenyfutás van.

Most az a helyzet, hogy talán a páncéltörőknek vannak nagyobb fejlődési lehetőségeik. A páncélt ugyanis nem lehet végtelenül vastagítani, mert a páncél vastagságát a motor teljesítőképessége korlátozza. A meglepetésszerűen alkalmazott páncélosoknak azonban feltétlenül sikerre van kilátásuk, mert leküzdésükre oly nagyszámú páncéltörőfegyvert kellene beállítani, amennyit nem lehet pillanatok alatt elővarázsolni.

A legfontosabb páncéljármű a harckocsi, népszerű nyelven a „tank”, amely a páncélostámadás főeszköze. Bár a harckocsik önmagukban elérik az ellenségnél lévő támadási célt, azt azonban mégsem tudják huzamos ideig tartani, mert páncélzatul nem védi meg őket a tüzérségi tűztől. Valamely terület végleges megtartására csak a gyalogság képes!

A „fegyvernemek királynője”

Minden állam hadserege törekszik minél gyorsabban döntéshez jutni, ez a gyorsaság azonban csak relatív lehet. A gyors döntés megvalósítására páncélosok, gépkocsizók, motorkerékpárosok és egyéb gépesített csapatok szolgálnak, akiket nyomon követnek a gyalogsági tömegek. Ezek a gyalogsági tömegek azonban még a jelen háborúban is gyalog menetelnek, tehát értelemszerűen lemaradnak az előrerohanó gyorscsapatoktól.

Az orosz háború előtt úgy látszott, hogy a harcot valóban a páncélosok döntik el, a repülők támogatásával. Akkoriban egyre gyakrabban hangzott, hogy a gyalogság megszállja és megtisztítja a páncélosok által lerohant területet. Az orosz hadszintéren azonban bebizonyosodott, hogy a páncélosok előretörését azonnal gyalogsági tömegeknek kell követniök, mert csak azok tudják az elfoglalt területeket véglegesen birtokban tartani. Sok helyen oly erős a páncélelhárítás, hogy páncéloscsapatokat nem lehet olyan merész lendülettel alkalmazni, mint ahogy az a lengyelek elleni német hadjáratban sikerült. Ilyen helyeken megint csak a gyalogság volt az, amely kierőszakolta az áttörést, mialatt a páncélosokat másutt kellett alkalmazni.

Az új világháború döntő fázisa - a szovjet elleni hadművelet - bebizonyította, hogy a gyalogság maradt a fegyveres erő gerince!

Az ellenség teljes megsemmisítését, bármely terület elfoglalását, és annak tartós megtartását csak a gyalogság tudja megoldani! Ezeknek a feladatoknak megoldásának tökéletesen egyetlen fegyvernem sem tudja a gyalogságot pótolni! A gyalogság korszerű harcára a most folyó világháború természetesen különleges fegyvereket hozott, illetve az ezek elleni védekezés bélyegét nyomta rá. Leginkább légvédelmi- és páncéltörőfegyverek kellenek a gyalogságnak, hogy különösen nehéz harci feladatait megoldhassa.

Előfordul persze, hogy más fegyvernemek rövid időre átveszik, sőt meg is oldják a gyalogság feladatait: de tartósan és minden körülmények között ezt csak a gyalogság tudja megvalósítani. A páncélosok és a repülők alkalmazásának a technikai adottságok, az időjárás és a terepviszonyok korlátokat szabnak. Jó lenne, ha a haderő teljes gyalogságát gépkocsira ültethetnénk; de jelenleg a világ egyetlen állama sem rendelkezik az ehhez szükséges gépkocsiparkkal és benzinmennyiséggel. Marad tehát a legfontosabb fegyvernemnek - mint a legnagyobb tömegben alkalmazható harcoscsapat - a gyalogság! Náluk van a legnagyobb veszély, a legtöbb fáradalom, de a leghatalmasabb eredmény is! Ezért a gyalogság a „fegyvernemek királynője!”