Jean Cocteau regénye. Ford.: Gyergyai Albert – Révai

Letesszük a könyvet és édeskés-kesernyés íz marad a szánkban. Amit eddig a szerkezet egysége, Cocteau egyszerűvé finomult stílusa és nem utolsó sorban Gyergyai csodálatos nyelvkészsége elfojtott, most kezd felszínre törni. Hitetlenkedni és kételkedni kezdünk. Ez a két gyerek együtt él, még az egymás mellé tett ágy sem hiányzik és nincs sem egymáshoz, sem önmagunkhoz egy józan, értelmes kérdésük. Olyanok, mint a bekötött szemű légtornászok, alattuk a feneketlen mélység és szenny és ők ugrálnak,libegnek és néha izgatottan felrikoltanak.

„Játszanak” egy gyerekszoba cirkuszában és még közönséget is verbuválnak hozzá. Életük egyetlen parádés önkívület. – Bolondok? – Hiszen ha azok volnának. A különbség bizonyos határon túl érdekes és egzótikus. De Cocteau nem hajlandó figuráit abnormalitással lealacsonyítani. Nem, inkább azt a szükkupolájú világot, melyet a testvérek fölé húzott, megtölti és áttranszformálja az ő életérzésüknek, az ő feszültségüknek megfelelőre.

Ez az áttranszformálás a regény világán belül sikerült, a mellékszereplők is megállják a helyüket egy, a cocteau-i világban megtartott pszichikai vizsgálaton, (orvos, ápoló nélküli idegszanatóriumban nincsenek abnormisok), de sikertelenségre van ítélve az olvasóval, természetesen a magyar olvasóval szemben és a két testvér barátjaival együtt mindenkor úgy tetszenek, mint az akaratunkat és legfőképen természetes ösztöneiket vesztett megszállottak. Jól tudjuk azonban, hogy csupán ezt alig lehetne hibául felróni, hiszen ha Hamlettől kezdve elmeorvosok vizsgálnák végig a világirodalom halhatatlan alakjait, félő, fele se járkálhatna szabadon. Csakhogy az író feladata nem puszta fényképezés. nem elég tehát, hogy Cocteau éles, eleven körvonalakban rajzolta meg a Vásott kölyök alakjait, nem elég, hogy kellő pillanatban tudta megragadni a mozgást és ellesni az idézni szándékozott hangulat lényeges jeleit.

Mindez sok és mégis kevés, ha hiányzik regény és olvasó között az értelemmel átitatott szereplőkkel-élés, szereplőkkel-érzés lehetősége. A Vásott kölyöknél pedig ez a kapcsolat nem alakulhat ki. A gyermekek cselekedetei természetellenesek, a józan ész tehát hiába kísérletezik, hogy abból a sötéten hagyott térből, amelyet mindenkor a laki történés rajza hívatott betölteni, de amelyet Cocteau ebben a regényében mégcsak goromba vázlatokkal sem tölt meg, kihalássza a lehetséges legjobb indokokat, hogy áldozatául felmutathassa a megokolásra vágyó értelemnek; nem talál, sőt még valószínűségeket is csak ritkán.

Kár pedig ezekért az alakokért, kár ezért a milleuért és kár a történetért, mert a vásott kölykök az idegenségük, az érthetetlenségük ellenére is tökéle-tesen magukon viselik a kamasz emberek mindennél szebb vonását, a fiatalos hinni tudást. Cocteau maga is megőrzött kamaszságából olyan vonásokat, amelyek mellett nem mehet el érzéketlenül az olvasó; a friss, üde hangot, a képzelet merész, de ártatlan nekirugaszkodásait, a cselekvés tiszta örömét és az erősen, individuális szemléletet, mely regényét is fel- és kiemelte a mindennapi élet társadalmából. Mindamellett azt hisszük; hogy megkedveltetésére és megszeretésére más munkája alkalmasabb lett volna ennél.

Szőnyi Kálmán