Az ejtőernyősöket szállító gépek sebessége 4-500 kilométer, hatótávolságuk legalább 1000 kilométer. A személyeken kívül legalább 500 kilogramm anyagot is szállítanak. Függetlenül a részükre adott vadászrepülő-biztosításától: maguk is géppuskákkal jól felszereltek, hogy értékes rakományukat megvédhessék. Legjobban bevált típus a Ju-52. jelzésű német szállítógép.

Kisebb ejtőernyős-csoportok feladata rendszerint a rombolás. Esti vagy hajnali szürkületben ereszkednek le a földre és igyekeznek a robbantásra kiszemelt helyet vagy műtárgyat észrevétlenül megközelíteni, annak őrségét megrohanni és a szándékolt rombolást elvégezni. Feladatuk végrehajtása után -, a keletkező zűrzavart menekülésre használják fel. Visszatérésük vagy az értük küldött repülőgéppel, vagy a saját csapataikhoz való áttöréssel történik. Sohasem szállnak le szándékolt rombolás helyéhez 15-20 kilométernél közelebb, nehogy idő előtt felfedezzék őket!

Leginkább közlekedő gócpontokat, alagutakat, hidakat, ipartelepeket, villanyos- és vízműveket, olajkutakat keresnek, de feladatuk lehet a kémkedés, a lázítás is. Ilyenfajta ejtőernyősöket nagy számban a Szovjet képezett ki, de gyér vállalkozásuk is balul ütött ki és csaknem minden esetben teljesen meghiúsult. Mindez nem jelenti azt, hogy nem kell rájuk többé ügyelnünk! Elszánt fanatikus embereik még most is lehetnek! Elsősorban a közbiztonsági szerveknek a feladata, hogy idejekorán felfedezzék és ártalmatlanná tegyék ezeket.

Nagyobb ejtőernyős-kötelékek bevetésének előfeltétele a pontos térképek szerint rögzített földi terepalakulás. Kémek és a légifényképezés útján szerzik meg az ehhez szükséges adatokat. Indulás előtt gondosan előkészítik az embereket és az anyagot. Minden gépen egy-egy zárt egység (raj, szakasz) megy, a feladattal mindenkinek tökéletesen tisztában kell lennie, mert az ejtőernyős teljesen önmagára hagyatva, távol a főerőktől harcol!

Pontosan meg kell beszélni a feladat minden részletét, felkészülni a várható ellencsapások mindegyikére. De még ebben az esetben is bekövetkezhetik az a bizonyos „százegyedik” eset, amelyre nem készülhettek fel. Ekkor csak a közös kiképzés, a rámenős, elszánt ejtőernyős-szellem az, ami a helyes ténykedést biztosítja! Meg kell beszélni az összeköttetést szolgáló jeleket, az utánpótlás részleteit, elő kell készíteni a fegyverzetet, a lőszert, a robbanóanyagot és magukat a repülőgépeket is!

A felszállás után a parancsnokot szállító gép megfigyelőtisztje irányítja az ejtőernyős-köteléket a támadási cél fölé. Előre megbeszélt jelzésre történik a kiugrás. Ez lehetőleg minél alacsonyabban történik, de legfeljebb 100-150 méteren. Ekkora út kell az ernyő biztos működéséhez, a nagy magasság szétszórja a csapatot. A parancsnok ernyője különböző színű, hogy a földet érés után mindenki az ő álláspontja felé rohanhasson. Az egyes tűzfegyverek kezelői a földetérés pillanatában színes füstöt fejlesztő fegyver-csomagjaik felé sietnek .