Sima újpesti győzelem – Zsengellér nagy játékával és egy szerencsétlen lábtöréssel

Lépésben nyert az Újpest, - ez volt a mérkőzés meglepetése. Legalább is azok előtt, akik nem akartak tudomást venni a WMFC formahanyatlásáról. Ezzel az Újpest az élre került, míg a csepeli csapat, - amely a Ferencváros elleni mérkőzésen futott formája tetőfokára és azóta fokozatosan visszaesett – mögéje került.

A mérkőzés örvendetes jelensége az Újpest nagy játékkedve és a betegségből felépült Zsengellér remek irányítása mellett szárnyakat nyert a csatársor ötletes és szép kombinációkkal keresztülvitt támadássorozata volt.

Ezzel szemben rendkívül lehangolta a közönséget a különben sima és izgalommentes mérkőzés utolsó perceiben előfordult szerencsétlen baleset, amelynek Aknavölgyi, az újpestiek kapusa esett áldozatul.

Az Újpest pompás napot fogott ki. Az egész csapat játékát valami különös lelkesedés itatta át, a csatársor szebbnél szebb akciókkal szerzett a közönségnek fenntartás nélküli sportélvezetet. A fedezetek hibátlanul végezték a rájuk bízott feladatot, a közvetlen védelem pedig akkor nyújtott különösen elsőrangú teljesítményt, amikor a második félidőben négygólos hátránnyal induló csepeliek sorozatos támadásba lendültek.

Egyénileg szinte senki sem lehet Zsengelléren kívül kiemelni, az újpesti középcsatár azonban zseniális labdaművészetével, nagyszerű irányítókészségével és szokatlan játékkedvével legjobb napjaira emlékeztetett. Szusza nem játszott ugyan válogatott formában, kapásból lőtt gólja azonban valóságos futball-attrakció volt.

A csepeli WMFC letört csapat benyomását keltette és csak a közvetlen védelme állotta meg a helyét, az is csak akkor, amikor Olajkárt szünet után a csatársorból – ahol semmit se produkált – visszavonták középhátvédnek.

Dudás nagyon sokat dolgozott, eredményesebben azonban inkább a csatársorban szerepelt, amikor az első félidőben teljesen elhanyagolt Pintért, a támadás egyetlen akcióképes csatárát sokszor hozta támadásba. Ebből a csatárötösből – amelyben Szabadkai nem tudta összefogni a szárnyakat – feltűnően hiányzott Jäger. Marosvári „bombái” üresen puffogtak és mellette a jobbszélső szinte ki volt kapcsolva a játékból.

A lilák játszi könnyedséggel szerezték meg góljaikat és félidőben 4:0-ra vezettek, amin a csepeliek csak egy góllal tudtak javítani. Már a vége felé járt a mérkőzés, amikor a csepeliek lesből indult támadását a bíró lefújta, a sípjelzést azonban aligha hallották a játékosok, mert az akció tovább folyt.

Aknavölgyi rávetette magát a labdára és a közelharcban érte őt Szabadkai szerencsétlen rúgása. A kapus összeesett és a mentőknek kellett őt elszállítani. Mint a sportszanatóriumban megállapították, a bal lábán sípcsonttörést szenvedett s a főorvos szerint legalább három hónapig fog tartani a gyógyulása.

Az eset annál kritikusabb, mert Aknavölgyi az egész mérkőzés folyamán alig kapott veszélyes labdát és olyankor érte utol a szerencsétlenség, amikor a játéknak tulajdonképpen szünetelni kellett volna. Harangozó játékvezető, – aki különben nagyon rossz napot fogott ki – észrevehette volna, hogy a játék a sípjelzés ellenére tovább folyik és újabb éles sípjelzéssel megakadályozhatta volna a szerencsétlenséget.