A statisztika mondja, hogy Japán a világnak az a része, amelyet a földrengések a legsűrűbben látogatnak meg. Még emlékezetes az 1923. esztendei nagy földindulás, amely százezrek életébe és sok milliónyi érték pusztulásába került. De azóta is alig múlik esztendő, hogy a dühöngő földalatti erők valahol meg ne ráznák a szigetbirodalmat.

A nép már megszokta és beletörődött a veszedelem állandó közelségébe, de résen áll. Egész Japánt keresztül-kasul hálózták földrengésjelző állomásokkal s azokban finom jelzőkészülékek, szeizmográfok figyelik a talaj legkisebb rezdülését. Tudósok serege ül a készülékeknél és aggódva lesik, mikor mozdul ismét a műszer tűje! Technikusok, mérnökök törik a fejüket, miképpen lehetne a földrengés-okozta veszedelmeket csökkenteni, hogyan építsék a házakat, hogy össze ne dőljenek, a vasutakat, hogy tönkre ne menjenek, a hidakat, hogy be ne szakadjanak, a víz- és gázcsöveket, hogy szét ne törjenek földinduláskor és ne tetézzék áradással, tűzvésszel a veszélyt.

Talán sehol a világon nem él annyi kiváló művelője a földtannak, földrengéstannak, mint Japánban. És ezek a kitűnő szakemberek egyre csak gondolkodnak, töprengenek, kísérleteznek n földrengés-okozta károk elhárításán. De egyelőre nem sok eredménnyel. Az ember még gyenge ahhoz, hogy ezzel a szörnyű természeti erővel sikeresen megküzdhessen.

Hanem régi igazság, hogy minden rossznak megvan a maga jó oldala is. Japánban, a földindulások klasszikus országában, most a földrengéssel szövetkeztek a mérnökök, hogy megépíthessenek egy fontos új vasútvonalat. A dolog talán nem is olyan képtelenség, amilyennek első pillanatban látszik. De jobb, ha elején kezdjük.

Watanabe doktor ötlete

A Japáni államvasutak vezetősége már régóta elégedetlenkedik a Tokiót meg a sziget délnyugati csúcsán lévő Shimonoscki kikötővárost összekötő vasútvonal teljesítményével. A vonal, majdnem teljes hosszában, a tengerparton fut, mert beljebb nagyon hegyes a táj. Hanem ezáltal erősen kanyargóssá is vált: tele van éles fordulókkal a vonatoknak számtalan vargabetűn kell keresztül vergődniök, amíg célhoz érnek.

Mindez pedig rengeteg időveszteséggel jár. Hozzá még ez a vonal keskenyvágányú s így szállítóképessége is korlátozott. Ez pedig kellemetlen dolog ma, amikor a japáni vasúthálózat a hadiszállításokban is fontos szerepet játszik. Es Shimonoscki katonailag is fontos pontja a szigetországnak. Hadikikötő, és szemközt van Chosen-nel (Koreával), Japán ázsiai kontinensbeli birtokával. Életbevágó érdek, hogy közötte és a főváros között gyors és kielégítő legyen a közlekedés.

Tehát: új vonalat kell a két város között húzni! Szélesebb nyomközűt persze, de legfőképpen egyenesebbet, rövidebbet. De akkor nincs más megoldás, mint elhagyni a tengerpart lapályos, de kanyargós vonalát és bevinni a vasutat a hegyek közé. A pályakitűző bizottság el is indult, hogy autóval járja be a kiszemelt útirányt. Tokióból Yokohama irányában s onnan tovább, délnyugat felé, de nem a tengerparti vasútvonal mentén, hanem beljebb, a hegyek között. Egy alacsony termetű, szerény modorú, hallgatag úriember is velük tartott, dr Kan Watanabe mérnök és fizikus, Japán egyik legfőbb szakértője a földalatti mérnöki munkálatok terén. Amellett elsőrendű robbantási szakértő és tudták róla, hogy kisujjában van a földrengéstan egész tudománya.

Az erős túrakocsinak ugyancsak meggyűlt a baja a hegyvölgyes vidékkel. Yokohama után úgy belekeveredtek a hegyek közé, hogy szinte úgy tűnt: sohasem jutnak vissza a síkságra. Amikor az autó valahol a Fuzsijáma környékén nyögve kapaszkodott fel a meredek Jikkoku-hágóra a hűtő már gőzölgött. A kocsit ekkor kis időre megállották. Hadd pihenjen. Az utasok eközben körültekintettek a tájon. Szép volt, tagadhatatlanul. A sok hatalmas hegyóriás. - valóban megragadó kép! De mint vasúti pályavonal ... brr!...

- Itt aligha boldogulunk, - szólalt meg most savanyú képpel bizottság egyik tagja. - Ezeken a hegyeken át csak szerpentineken lehetne a pályát vezetni. Folytonosan kanyarogva, fel-le, fel-le. Amit a vámon nyerünk az elméletileg rövidebb útvonallal, azt sokszorosan elvesztjük a réven az örökös szerpentinezéssel. Mert máskép itt ugyan át nem jut a vonat.

Mesterséges földrengés

- Dehogy nem jut. - vetette közbe csendesen Watanabe mérnök, - csak éppen nem rajtuk, hanem alattuk. Alagutakat fúrunk a hegyekbe és kész.
- Alagutakat? Ezekbe? - szörnyülködött el egy másik szakértő. - Ezt nem mondta komolyon kolléga! Képtelenség! Ennek a vidéknek annyira ismeretlen még a földtani összetétele, hogy az alagútfúrás nagy kockázattal járna. Olyan földrétegen bukkanhatunk közben, amelyek egészen más fúrási módszereket és felszerelést kívánnak, mint amilyenekkel a munkát megkezdtük. Ez azután annyi pénzbe kerülne, hogy az egészet abba kellene hagynunk. Egészen ismeretlen nehézségek jelentkezhetnek, amelyeknek leküzdésére nem vagyunk felkészülve, mert nem láthattuk őket előre. Mert nem nézhetünk be a hegyek gyomrába.

- Én azonban beléjük nézhetek.
- Beléjük nézhet? Hogyan? - csodálkozott a másik.
Földrengéssel. - mosolygott a kis japáni.
A bizottsági uraknak kerekre nyílt a szeme.

Mi ebben az érthetetlen? - kérdezte Watanabe doktor. - A földrengéstan megállapította, hogy a föld rázkódtatásai, hullámzásai erősen módosulnak azoktól a földalatti rétegektől, amelyeken áthatolnak. Más a terjedési sebességük aszerint, hogy kemény, merev sziklarétegeket értek-e útközben, vagy pedig puha homoktömegeken futottak keresztül. Minden földtani alakulat, amely a hullámok útjába kerül, nyomot hagy rajtuk. Ezeket az elváltozásokat pedig hűségesen kimutatja, sőt fel is rajzolja az érzékeny szeizmográf. Zegzugos, görbe vonalaiból a szakértő kiolvassa annak a területnek földalatti szerkezetét, amelyen a felfogott rezgéshullám áthaladt. Némi számítással a különböző földtani rétegek vastagságát is megbecsülheti. Egyszóval a földrengés-hullámok révén, igenis, „benézhet” a föld alá, a hegyek belsejébe és megvizsgálhatja, mi van bennük.

- Nagyszerű, mosolygott gúnyosan az egyik bizottsági úr és fejebúbjára tolta kalapját. - Eszerint tehát állítsunk fel a létesítendő alagutak helyén mindenütt szeizmográfokat, aztán pedig várjuk ki türelmesen, amíg a természet megszerencséltet bennünket valami kiadós földrengéssel. Valamennyien hangosan felnevettek.
- Arra nincs szükség, - mondta nyugodtan a mérnök. - Ha kell, csinálok én földrengést, mesterségesen. Robbantással….

Részletesen elmagyarázta haditervét. Lassan eltűnt a kétkedő mosoly a bizottsági tagok arcáról. Sőt most már lelkesen helyeseltek Watanabe doktornak. A gépkocsi pedig folytatta útját. Időnként meg-megálltak egy hegyoldalon és megjelölték azt a pontot a térképen. - Itt robbantunk... itt szeizraografálunk ... Igy folyt a kitűzés munkája, mindaddig, amíg csak Shimonosekibe értek.

Félmázsa dinamit

Nem sokkal ezután emberekkel népesült be az elhagyatott hegyvidék. Sátortáborok, barakfalvak emelkedtek és a munkások serényen nekiláttak az új vasútvonal építéséhez. Azokon a helyeken, ahol alagutat akartuk fúrni, targoncás munkások jelentek meg és nagy óvatossággal tolták terhüket egy kijelölt pont felé. Zászló jelezte a targoncák terhét: dinamit! Mindenki óvatosan kikerülte a veszedelmes szállítmányt. A targoncások is örültek, amikor végre a hegyoldalnak ahhoz a pontjához értek, amelyet a felméréskor robbantási helyül jelöltek ki a mérnökök.

A robbantómester már várta őket. Vezetése alatt óvatosan elhelyezték a dobozba csomagolt dinamittöltényeket az erre a célra ásott mély gödörbe. Vagy félmázsa dinamit került minden egyes lyuk fenekére. Aztán betemették a nyílást és a villamos gyujtózsinórt az onnan vagy félkilométerrel távolabb felállított gyujtókészülékhez erősítették.

A robbantást vezető mérnök ott ült a fűben, a robbantómunkáa mellett, aki kezét a fogantyún nyugtatva várt. A mérnök tábori telefónon felhívta a hegy ellenkező oldalán lévő szeizmográf-állomást.

- Készen vagyunk! Kérem felvételre beigazítani a műszereket!
- Készen vagyunk! - felelték vissza.
Tíz másodperc mulva robbantást kérünk. Egy, kettő, három, négy…. nyolc, kilenc, most!

Túl a hegyen a mérnök felemelte kezét, mire a munkás teljes erővel lenyomta a fogantyút. A messzeségben hirtelen fekete füst- és földoszlop tört a hegyoldalból a magasba. A környező hegyek tompán verték vissza a robbanás dörejét. A talaj érezhetően megrázkódott: az ötven kiló dinamit alapos „műföldrengést” váltott ki. De vajjon odaát meg lesznek-e vele elégedve?

A hegyen túl, a szeizmográf-állomáson a fizikusok feszült figyelemmel ültek műszereik előtt. Azok egyszerre jelezni kezdtek. A mesterségesen kellett rengéshullámok áthatoltak a hegy tömegén és hírt hoztak róla. A műszerek szorgalmasan rótták finom vonalaikat, akárcsak igazi földrengéskor. És mint olyankor, most is pontosan számot adtak a földtömegekről, amelyeken áthaladtak. Watanabe mérnök ötlete fényesen bevált. A megrengetett hegy elárulta belsejének összetételét és n mérnökök most, még mielőtt egyáltalán hozzákezdtek volna az alagút fúráshoz, megállapíthatták a szükséges előkészületeket.

Végig az ország egy jókora darabján, sokszáz kilométer távolságon át, most apró mesterséges földrengések sorozata rázza a földet. Mert a hegyes vidéken sok alagút készül, hogy a vonalat kerülő nélkül, egyenes irányba lehessen vezetni. De a mérnökök most már nem félnek attól, hogy munkaközben váratlan nehézségekre bukkannak. A kis japáni tudós beváltotta szavát: „belenézett” a hegyek gyomrába, még hozzá - „földrengés” segítségével.

A munka pedig most tüneményes irammal halad. Ugy hírlik, ez lesz Japán leggyorsabb vasútvonala. Óránként kétszáz kilométer sebességű áramvonalas vonatok száguldanak majd a hegyek között és a mostani, tengerparti vonalhoz képest felére rövidítik az utazást az új vasúton, amelyet Japán réme, a földrengés, segített építeni…

Tiszay Andor