Mint az Ábelben, új darabjában, a Vitéz lélekben is a székely ember szívós elszántságát példázza Tamási Áron annak a fiatal Péternek a képében, aki hazatérve négy év után a fogságból, azzal kezdi elpusztult gazdaságának helyrehozását, hogy a falu csúfjára szamarat vesz és azon fuvaroz. Székely ember szamáron! Az egész falu, a bíróval élén, fel van háborodva, még a gyerekek is csúfolkodó dalt énekelnek rá, de ő nem enged s a végén mégis csak van új háza és feleségül veszi, akit szeret. A szamár, amely egy pillanatra kijön a színpadra, így lesz a székely élelmesség jelképe.

Igazi Tamási-írás ez, a hagyományos színpadi formákkal nem sokat törődő, szinte kapásból, az architektúra gondja nélkül írott, ötleteken, költői szeszélyen megforduló, de tele van naív poézissel, bensőséges hittel, apró villanásokkal, amelyek egy elhivatott költő jelenlétét hirdetik. Igazi székely írás, különleges ősi gondolkodásmód és képzelet-járás műve, amely annyira különbözik a többi magyarokétól, hogy felvetődik bennünk a félénk kérdés: vajjon meg tudja a mi közönségünk úgy érteni ahogyan kell?

Realizmus, amely láthatólag híven tükrözi a székely nép élet- és beszédmódját, szimbolika, amelyben triviális dolgok magasztosulnak szimbolumokká, valóság, amely minden pillanatban érintkezhetik a mesével s a kettő között nincs pontos határvonal, egyszerű események, amelyek váratlanul életre szóló jelentőséget kapnak a szereplők számára, tiszta költészet, paposkodó kenetesség és gyermeteg friss humor - a legnehezebben összeférő ellentétek vegyülnek össze egy gazdag kedély platina-csészéjében. A keverés nem mindig kifogástalanul gondos, egy-egy ponton külön maradnak a különböző elemek, de a fontos pontokon a vegyület szerves.

Az öreg Ambrus elhalt lányát lelkifeleségül veszi Péter - ez olyasvalami, amilyeneket szentek legendáiban olvashatunk: az apa azért ajánlja fel rég halott lányát a legénynek, hogy legyen, akiben tovább él az ő szeretete, a legény tiszta áhítattal fogadja az ajánlatot és hű akar maradni a lelki kapocshoz. Az első pillanatban meghökkent ez a gondolat, de ahogy kifejtődik és kifejlődik, érezzük, hogy kijutottunk a realitásból, valami ismeretlen mélysége felé a lelki kapcsolatoknak, az élet és halál kibékülésének.

S mikor aztán a legény, aki közben szerelmes lett Borókába, megtudja, hogy elveszett a szamara, ebben a sors jeladását látja, hogy hűtlen lett a hitéhez, melyet szívébe vett. Ez a motívum ezoterikus tájak közelében vezet el, ahova csak hívő lelkek jutnak be. Tamási más műveiben is érezhető egy templomtól, szertartástól független lírai vallásosság, de eddig még sohasem fejezte ki ilyen közvetlenül.

A legendából átjutunk a mesébe. Boróka története, a Nagy Lázár ácstól megtudjuk, csupa népmesei motívum: két kislány az erdőben, az egyiket széttépi egy vadállat, a másikat magához veszi, lányának adja ki és fölneveli az ács. Magának nevelte, közben beleszeretett és el akarja venni feleségül. De vallomásából kiderül, hogy Boróka a taplómíves Ambrus lánya, Péter lelki felesége s így a legény égi és földi szerelme egy és ugyanaz, nincs akadálya boldogságának. S hogy ez a boldogság teljes legyen, a szamár is megkerül, Boróka rejtette el. A misztikus síkon bonyolódott történet így a mese síkján oldódik meg.

A színpadi megszokások, hagyományos kritériumok kutató eszközeivel csak nagyon vigyázva szabad ehhez a darabhoz hozzányúlni, mert könnyen összetörik a vigyázatlan érintésre. Annak a költői szellemnek síkjáról kell nézni, amely Tamási egyéni tulajdona, az ő sajátosan egyszerű játékos és naívul komoly gondolkodásmódjának, különleges szellemi levegőjének ismeretével. A nézőnek egy kicsit fel kell készülni lelkileg, hogy a legendába, misztikumba, mesébe bele tudja élni magát. Aki begyökeresedett színházi igényeivel ül be a nézőtérre, az alighanem hiába tölti idejét, csak cserepeket lát a darab költészetéből.

Az előadás, Pünkösti Andor jóízlésű munkája, nem sokkal jobb az átlagosnál. A színészek nehezen tudják magukat beleélni a darab különleges levegőjébe, a népi darabok szokott rekvizitumaival dolgoznak. Legjobbnak Lehotay Árpád komor, sötét hangulatú ácsát és Vándory Margit jókedvű, kotnyeles Pannáját találtuk, az utóbbi még alig egyszer játszott ilyen jól. Apáthy Imre is színvonalon van, de több melegséget szerettünk volna Péter szerepében, Szeleczky Zita Borókájában pedig több színt. Gózon Gyula, Berky Lili az ő megszokott módjukon játszanak egy öreg házaspárt.