"Elsősorban a fiatalságra gondoltam: a középfokú iskolák utolsó két évét végző növendékeire, tanítóképzősökre s a kezdő egyetemi hallgatókra" - írja Ortutay bevezetőjében. Másodsorban vajjon kikre gondolt? - riadtunk fel. A magyar középosztályra talán, vagy az úgynevezett népi politika szóvivőire? Megnyugodva láttam, hogy nem, hanem a szakemberekre. Milyen igaza van, milyen szomorú, hogy nem is gondolhat másra a magyar tudós, mint reménykedve az ifjúságra s fegyvertársaira, a magyar tudósokra. Közbül: részvétlen csend, visszfénytelen setétség.

A "nagyközönség", kikre mégiscsak gondolt a szerző, legfeljebb a kabarésított csürdüngölő vagy a magyaros ruhabemutatók erejéig érdeklődik ilyes dolgok iránt. Legmagasabb kultúrfokon elolvassa az úgynevezett falukutató munkákat (ma ugyan már azokat sem, mert szőrin-szálán elvesztek azok is), de azokban is inkább a sajtóper-anyag szenzációját keresi s nem önmaga, népe végzetét. Azt már unalmas volna megérteni, hogy a néprajztudománynak sincs más célja, mint lett volna a falukatatásnak: "parasztságunk jobb megismerését és ugyanakkor a paraszti társadalom fölemelését" szolgálni.

Ortutay könyve nem hasonlít a szokványos tudományos bevezetésekhez, de nem hasonlít a népszerűsítő munkákhoz sem. Előbbiektől elkülönül azzal, hogy csak tudományába vezet be, de nem képviseli annak tekintélyét, utóbbiak közül kiválik komolyságával, probléma-feltáró őszinteségével. Művét rokonszenvessé teszi arányos beosztása, világos szerkezete, stiláris műgondja. A francia tudományos irodalom hozzászoktatja olvasóját ahhoz, hogy a hibátlan szerkezet s a stilisztikai biztonság mögött egy világosan gondolkodó fő rendszeres tudását keresheti, a tudásnak azt a fokát, mely már nem kínzó teher, hanem gyönyörűség.

Hibát hiába keres olvasója, legfeljebb hiányérzeteiről számolhatna be. Azonfelül, hogy a szerző vonzó előadásának átengedve magát, nehezen szakad el egy egy témakörtől, organikus hiányérzetet kelt egy ilyen szintetikus munkában a népnyelvkutatás vázlatos ismertetésének hiánya. Ez a kérdés azonban, tudjuk, nem írható Ortutay rovására s a néprajztudomány hivatott kutatóinak egész sora lenne hajlandó bizonyítani ellenünkben, hogy nem hiány, amit mi annak tartunk.

Erről máskor s másutt szólunk majd, mint ahogy a népballada-kérdésben is megvárjuk a Székely népballadák második kiadásának megjelenését: - örömmel halljuk, hogy nem kell soká várni az alkalomra. A Kis magyar néprajz célbataláló, elsőrangú munka. Kétkedve, mégis reménykedve óhajtjuk: bár lapoznának bele a fiak íróasztalán matató apák is néha...