Reinhold Scheer német tengernagy, az első világháborúban a híres skagerraki tengeri ütközetben a német hajóhadat vezette egész sor legendás haditény fűződik nevéhez. Ő az új német haditengerészet egyik legdicsőségesebb példaképe. De nemcsak haditettei miatt, hanem azért is, mert az elsők egyike volt, aki felismerte és átértette az új fegyvernem: a búvárhajó jelentőségét. Tőle ered a kijelentés, hogy a tengeralattjáróharc „a sorhajóhadnagyok háborúja”. Vagyis a fiatalság háborúja, a tetterőé, az elszántságé, a merészségé.

Valóban: kevés harci eszköz akad, amelynek kezelése annyit követel e tulajdonságokból, mint a tengeralattjáró. Ezt a bonyolult, veszélyes de szörnyű hatású fegyvert csak fiatal férfiak tudják kezelni, akikben kezdeményezés van, találékonyság, bátorság. De amellett még hatalmas és széleskörű technikai és tudományos képzettség is.

Mert a tengeralattjáró egyúttal a legkényesebb, a legfinomabb és a legpontosabb gépek egyike is, amit a technika valaha kitermelt. Gép mozgatja, gép vezeti odalenn, a vizek szürkészöld homályában, amikor óvatosan sompolyogva keresi útját az ellenség felé; gép táplálja levegővel az acéltestébe zárt legénységet, gép veti ki lövedékét, a torpedót, amely maga is finomművű gép, aprócska tengeralattjáró és a zajtalan, surranó halált viszi minden ellenséges hajónak.

Ez a csodálatos és szörnyű gép ma az érdeklődés középpontjában áll. Tőle várják, hogy eldöntse: ki az úr az óceánon. Hogyan építi, mikép folyik benne az élet, hogyan küldi a tenger fenekére a hajóterek százezer tonnáit?

A tengeralattjáró építése

Szigorúan véve: a tengeralattjáró éppen olyan hadihajó, mint bármelyik más, vízszínén járó társa. Vezetése, irányítása is nagyjából úgy folyik, mint amazoké. Sőt békeidőben, szolgálati idejének nagy részéi a víz színén úszva tölti el. Csak szükség esetén merül a mélybe. Háborúban persze más a helyzet. A hadszíntéren túlnyomórészt a víz alatt, 20-30 méter mélységben tartózkodik, de olykor lebocsátkozik 50-70 méternyire is, hogy észrevétlenül közelíthesse meg az ellenséget, vagy hogy menekülhessen.

Ebből azután önként következik, hogy alakban és testének szerkezetében el kell a közönséges hajóktól térnie. Nagyjából elől-hátul hegyes, keskeny szivaralakú, hogy könnyebben győzze le a víz ellenállását. Csak felső részén hasonlít a közönséges hajótörzshöz, mert ez megkönnyíti a járómű haladását és egyensúlyát a hullámzó, viharos vízszínen. Azonkívül a szivartest szilárdsága sokkal nagyobb, mint a közönséges hajóké. Hiszen számolni kell vele, hogy valahány, tíz méterrel mélyebbre merül, annyiszor tíz tonnával nagyobb nyomás nehezedik testfelületének minden négyzetméterére. Ötven méteren tehát ötven, száz méteren pedig száz tonnával nagyobb nyomást kell négyzetméterenként elviselnie, mint szabad levegőn.

Ez a szorítás okvetlenül beroppantaná, ha nem készítenék a hajótörzset vastag páncéllemezlapokból. Azonkívül belül erős gyűrűszerű acélbordák egész sora merevíti még szilárdabbra a törzset. Eleje és vége egydarabból készült, hatalmas acélfélgömb, amelyben már a gyártáskor nagy kerek nyílásokat hagytak a torpedóvetőcsövek részére. A búvárhajógyárban hatalmas állványokon sorakozik egymás mellé a rengeteg acélgyűrű; a látogató önkéntelenül azt képzeli, hogy egy óriásbálna, vagy valami rég kihalt tengeri őslény többemelet magasságú csontváza meredezik előtte.

Csakhogy ez az acélcsontváz szakadatlanul zeng és döng a kalapácsok meg a szegecselőgépek ütései alatt s apró hangyákként bujkálnak rajta a fürge építőmunkások. Szorgos kezük között szemlátomást ölt testet az új viziszörny. Itt újabb merevítőgyűrűket kovácsolnak, ott nagyban folyik az összeerősítés munkája, amott pedig már az acéllemezt szegecselik a készen álló bordázatra. Nemsokára sor kerül a félgömbalakú orr- és testrész felszerelésére és beburkolására is. Felkerül a fedélzet, a jellegzetes kémlelőtorony: és az eddig csupaszon, tátongón meredező acéltest lassanként bezárul.

A felszerelés

Ezzel azonban még korántsem fejeződött be az építés munkája. Sőt a java csak most következik. Elsősorban felszerelik és berendezik rajta a különféle tartályokat. Ezek a hajótörzs belső vagy külső oldalain, elől és hátul foglalnak helyet, vízzel tölthetők meg és a hajó víz alá merítésére szolgálnak. Más tartályok a gépekhez szükséges üzemanyagot meg sűrített levegőt fogadnak magukba. A sűrített levegő a torpedók kivetéséhez, tartályokból a víz kifúvatásához szükséges. Most beépítik a hajtó gépberendezést. Ez felettébb bonyolult, mert kettős rendszerű. Vízen nyersolajmótorral - Dieselmótorral - halad a hajó, víz alatt pedig akkumulátorokkal táplált villanymótorokkal hajtják. A hatalmas akkumulátortelepet a hajó belsejében, a padlózat alatt helyezik el.

A különféle irány- és mélységszabályozó kormányfelületek is sorrakerülnek. Hasonlítanak valamelyest a repülőgép kormánylapátjaihoz, amelyekkel a gép vízszintes és függélyes irányban mozog és egyensúlyozza magát. Természetesen nem feledkeznek meg a búvárhajó legfontosabb fegyverzetéről, a torpedócsövekről és a szükséges torpedóvetőcsövekről sem.

Egy-egy hajó fegyverzete rendszerint 4-14 vetőcsőből áll és 12-36 torpedót visz magával egy útra. Minthogy a vetőcsöveket beépítik a hajótörzsbe, a torpedót a hajó belsejéből taszítják ki; használnak azonban a hajótesten kívül, forgathatóan elhelyezett, úgynevezett torpedókereteket is és a torpedók kibocsátása innen is történik. A csövek a törzs elején és végén helyezkednek el onnan szájadzanak a vízbe.

A legtöbb búvárhajó fedélzetére még gépfegyver, gépágyú is kerül, hogy védekezhessék légitámadások ellen és felvehesse a harcot - ha kell - ellenséges tengeri erőkkel. Egyszóval: mindenképpen a legerősebben vértezik fel, támadó és védekező háborúra egyaránt.

A búvárhajó agya

De ezzel még mindég nem készült el a búvárhajó. Hátra van egyik legfontosabb szerve: a látcső, a periszkóp. Vagy 7 méter hosszú és 15 centiméter átmérőjű, bonyolult optikai szerkezetű acélcső ez, magasan nyúlik a fedélzet fölé és a víz alatt rejtőzködő hajó belsejébe vetíti a közelben tartózkodó hajók vagy a magasban lebegő repülőgépek képét. Ha a hajó víz alatt jár, a látócső legfeljebb 20-30 cm-re nyúlik a vízszín fölé s nehezen vehető észre. Alsó végénél, a páncélozott toronyban ül a hajó parancsnoka s állandóan kémleli a fölötte lévő hadszínteret.

Szükség esetén gombnyomással kijebbtolja a csövet, ha a hajónak lejjebb kell merülnie; a felemelkedő látócsövet együtt emelkedik a magasba az ülés is, úgy, hogy a parancsnoknak egy pillanatra sem kell a szemlencsétől elmozdulnia.

Ez a torony egyébként a búvárhajó közŹpontja, mondhatni mozgató lelke. Innen irányítják és ellenőrzik az egész bonyolult gépezetet. Csupa fogantyú, kerék és műszer itt minden. Egyik a motorokat szabályozza, másik a fejlesztett villanyáramot ellenőrzi, a harmadik a hajó irányát és mélységét szabja meg, a negyedik a sűrített levegő nyomásáról tanuskodik, az ötödik a hajó belső levegőjének tisztaságát figyeli meg.

Más műszerek az irány- és mélységkormányok ellenőrzésére valók; ismét mások jelzik, vájjon kifogástalanul működnek-e a különböző biztonsági berendezések, szelepek, zárólapok, sapkák, amelyek a hajótörzsnek a tengerrel közlekedő nyílásait zárják el és amelyek rossz zárása, hiányos tömítése a hajónak és legénységének pusztulásával járhat. És nem vethetnek ki egyetlen torpedót sem anélkül, hogy előzőleg s utólag is, a figyelmeztető műszerek egész sorát ne kellene megkérdeziök.

Indulás!

Még az avatatlan is elképzelheti: mit jelent mindezt a tömérdek eszközt és gépet a maga helyére, teljes rendben felszerelni, elhelyezni és kipróbálni. Csak, ha mindez megtörtént és az utolsó szeg is helyébe került, akkor készült el végképpen a tengeralattjáró.

És most következik a nagy pillanat: a vízrebocsátás. Békeidőben ünnepe volt ez a gyárnak; ma azonban, amikor úgyszólván futószalagon, azaz tömegesen készülnek a tengeralattjárók, szinte mindennapos esemény. A nagy acélbálna sziszegő zajjal siklik a vízbe az előre elkészített lejtős csúsztatópályán; az építésében résztvett munkások, mérnökök néma és meghatott sorfalat állnak – ennyi az egész.

De előbb még a tengerészparancsnokság kikötőjét keresi fel. Ott hivatalosan átveszik és legénységet osztanak be rá. Csupa bátorszemű, acéloslelkű, képzett tengerész foglalja el kijelölt helyét. Ha nem is valamennyien sorhajóhadnagyok, de fiatalok, kezdőszelleműek és győzniakarók. A gépek holt tömegébe ettől a perctől fogva költözik csak lélek. Az új harci eszköz megelevenült – és elindul, ki az óceánra, küzdeni a földi dolgok legszentebbikéért: a hazáért.

Tiszay Andor