A BEAC győzelme a párbajtőr csapatbajnokságban két szempontból is hatalmas meglepetést jelentett. Egyrészt senki sem várta, hogy el tudják hódítani a kitűnő tiszti vívók elől a bajnoki címet, másrészt az előmérkőzések során a csapat, ha adott is ízelítőt tudásából, nem sejtette sem a nézőkkel, sem ellenfeleivel azt a nagy harckészséget, amelynek a győzelemben oroszlánrésze volt.

Ez a réglátott, de mindig megcsodált BEAC-lelkesedés, szív és lendület vitte győzelemre a fiatalokkal megtűzdelt csapatot, amelynek huszáros virtusa alatt a HTVK végül összeroppant. A dicséret elsősorban a csapatkapitány Bay Béla dr.-t illeti, aki valósággal lelke volt csapatának és elszánt, hidegvérű vívással mutatott példát a többieknek küzdésre és kitartásra.

A nagy verseny után is először hozzáfordultunk és ő még kipirulva a küzdelmi hevétől, de nem kevésbé az örömtől, így beszélt:

- Egyáltalán nem tartottuk lehetségesnek, hogy legyőzzük a HTVK-t, mondanom sem kell, hogy kimondhatatlanul boldoggá tesz ez a bajnokság. Mindkét fiatalunk nagyszerűen bevált. Ritter, aki még nem is vett részt ilyen nagy versenyen, két győzelmet aratott, a kiváló tőröző, Berzsenyi pedig, aki csak néhány hete tért át a párbajtőrre, ebben is kiválónak bizonyult. A magam részéről még elmondhatom, hogy nagyszerűen ment minden, éreztem, hogy minden ellenfelem a „kezemben” van.

Gerentsér László dr. a BEAC vívómestere szintén nagyon boldog.

- Kétszeres okom is van az örömre - úgymond. - A csapat szívvel és lelkesedéssel kiharcolt mai első bajnoksága napján van ugyanis 50-ik évfordulója annak, hogy első ezüstérmemet és oklevelet megnyertem. Talán még a szép győzelemnél is jobban örültem annak, hogy ahhoz elsőnek vitéz Somogyi Endre tábornokkal az élén a HTVK gratulált. Igazi magyar és úri gesztus volt ez és híven visszatükrözi a vívás lovagias szellemét, amely mindenkor megbecsüli a méltó ellenfelet.