Teniszezőink első idei válogatott mérkőzésüket nagy küzdelem után, de megérdemelten nyerték meg az olaszok nemzeti csapata ellen. A háromnapos versenyt a HLKE Horthy Miklós-úti sporttelepén bonyolították le. Bizony ez a pálya nem alkalmas ilyen nagy mérkőzés megrendezésére.

A nézőtér zsúfolt volt, a számozott helyesek meg sem tudták helyeiket közelíteni, az ülőhelyek pedig olyan primitívek és kényelmetlenek voltak, hogy sok olyan néző akadt, aki ”feladta a harcot”, s egy órai kényelmetlen ülés után az állóhelyre menekült.

No de ezek csak külsőségek, s ha már itt tartunk, rosszallásunkat kell kifejeznünk a gondatlanul működő vonalbírák miatt is. Futballmérkőzésen bizony nem úszták volna meg „szárazon” a gyakran nem figyelő s többször is ellenünk tévedő vonalbírák szereplésüket.

A magyar csapat mindhárom tagja kitett magáért. Asbóth forehandja egyedülálló, kár, hogy ritkán megy a hálóhoz s beleesik a gépszerű teniszbe. Ahhoz, hogy igazán és mindenkor megcsodálják, színt és ötletet kellene vegyítenie vasúti menetrendszerű pontosságú játékába.

Ő a korszerű tenisz apostola s mivel Romanoni is az, játékuk hosszú és egyhangú labdamenetekben nyilvánult meg. Ez a játék messze van az egykori „három muskétás” ész-teniszétől. A nézőtér idősebbjei sokszor visszasírták Cochet, Borotra és Brugnon váratlan fordulatokkal telített, szellemes játékát.

Szigeti legnagyobb érdeme, hogy a régi iskola híve. Cucelli-vel vívott mérkőzése a háromnapos viadal legélvezetesebb küzdelme volt. Itt láttunk mindent: színt és tarkaságot. Kár, hogy Szigeti első kezdő labdái kilencven százalékban nem sikerültek, ami miatt a másodikba már nem mert erőt adni.

Szigeti volt a mezőny ész-játékosa, amit éppen a Cucelli ellen vívott mérkőzésén bizonyított főleg azzal, hogy magasabb-röptű labdáival gyakran kihozta a játékból félelmetesen biztos ellenfelét.

A magyar csapat harmadik tagja Gábory – aki csak a párosban jutott szóhoz – önmagát múlta felül. A lassan belelendülő Asbóth-nál feltétlenül értékesebb páros teljesítményt nyújtott. Az ő játéka is ötletes!

Mint mondottuk, Asbóth és Romanoni korszerű teniszt játszott, ami, hasonlóan a labdarúgás WM-rendszeréhez, nem okoz örömet a szemlélőnek olyan értelemben, mint amit a szellemesen variált játék jelent.

Mert az a tenisz, amit Asbóthék játszanak. – noha gépszerű és erős – bizony messze van az amerikaiak által űzött „hard hitting”-től. Mert például Tilden, a „Big Bill” is „hard hitting” teniszt játszott, – még pedig sokkal erősebben és gyorsabban, mint a maiak – mégis jutott ideje arra is, hogy játékát váratlan fordulatokkal, szellemesen nyesett és pörgetett labdákkal tegye kiismerhetetlenné, illetve a nézők szempontjából még élvezhetőbbé.

Az olaszok közül főleg a „kellemetlen Cucelli tetszett. A Triestina futballistájából teniszezővé vált játékos smash-e holtbiztos. Lecsapásai élményt jelentettek. Bossi gyenge,Romanoni pedig... volt jobb.

Mindent egybevetve, az év első válogatott mérkőzésének számunkra legkellemesebb eseménye az volt, hogy végre sikerült páros játékban győztünk. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az Asbóth-Gábory kettős már első klasszisú együttest alkot. Sok munka, kitartás és főleg bajtársias szellem kimélyítene szükséges ahhoz, hogy ez a pár szilárd pontja legyen válogatott csapatunknak.